Napi Hírek, 1923. október/1
1923-10-14 [0069]
A halig a tőség kívánságára azután Nagy Emil igazsá^gyminiazter szolalt fel s lendületes beszéd keretében foglalkozva a politikai iialyzettel rámutatott arra, hogy ma a külföld tőlünk nem az érzelem politikáját, hanem az ész politikáját várja,. Vét a magyarok Istene ellen mindenki, xuondotta, aki Bethlen István grófot bántja* Vallom és becsületem minden erejével állítom, hogy Magyarország konszolidációjának munkája össze van kötve Bethlen István gróf nevével* Akár tetszik ez valakinek, akár nem, ez igy van* A 'R#xgyülés jp?ó*f Almáésy Imre zárószavaival ért véget* Két órakor a Nemzeti szállodán, bankett volt a miniszterelnök és a kíséretében megjelent politikusok tiszteletére •. A banketten az elsc felköszöntöt Almássy Sándor főispán mondotta a kormányzóra^ utána gróf j&lmá^fsy Imre a miniszterelnököt . köszöntötte fel,. Gróf Bethlen István miniszterelnök a felköszöntöre a következÓfc€M^váÍas'zolt.ijBgy francia író a nemzetek fejlődéséről irott | konyában azfí mondja;; hogy semmi sem konstansa bb^ semmire sem lőhet biztosabban számítani* mint arra, hogy egy nemzet évszázadokon*,, kerasztül ugyanazt a jellemefc mutatja ©s hasonló körülmények között^ hasonlókép enfog cselekedni.. Bz bunyós megnyugvás^: de bizonyos aggályt is ^olthat, Megnyugvást abból a szempontból, hogy a nemzet nagy megpróbáltatások pillanatában képes miniig azokat az erényeket kifejteni, mint a múltban^ de egyúttal aggályt keltő "abból a szempontból ...4, hogy nehéz pillanatokban a félrevezetés után indulva ugyanazokat az erkölcsi hibákat ..• a fogyja elkövetnioísn hiszek ebben az" elméletben* Én ugy érzem, hogy aki végignézi a magyar történelmet, meg tudja állapítani, hogy ennek a francia írónak vanlgaza» Az utóVb-u időkben kezembe került gróV Széchényi Istvánnak, a legnagyobb magyarnak .* naplója s amelyalye& 18€8**tól kezdve egész elméje elwo^ilásálg'jegyzett., Es megállapítom.' - ebből a naéíőból is, hogy annak a francia irónök igaza van* Mart a majyar nemzet 1848oaa ugyanazokat az erényeket,, de ugyanazokat a hibákat is mutatta, mint amilyeneket most a világháború alkalmával és azután & forradalmak alatt- u-rőf Széchényi István sokat ostarosta est a nemzetet hibájáért, — — : a szalma-lángért,, amelynek pillanatéban nagy fogadkozásokban hüvolkeáik a nemzet, amelynek pillanatában nagy elhatározások fo^omaanak rieg» de ha az elsc* nehézség az első akadály útjába tornyosul, akkor viaszaMayatlik elhatározása ós niegfoledkezik arról, amit követni akar. .Ennek következménye sok más hiba* - 3ser6tjük a nagy frázisokat $ szeretjük a demagógiát, szívesen * .... " ".elítéljük szavakkal ezt a demagógiát, de au lelkűnkhöz szól ez a demagógia* Ha valaki nagy frázisokat mond* ha valaki el tudja találni, hogyhogy remegtesse meg :" Szivünket, lelkünk húrjait,'annak mindönt'i megbocsátunk* Kevésre becsüljük a csöndes,konzekvens munkát„ kevésre becsüljük azokat az erényeket., amelyek más nemzetet naggyá is erőssé tudtak tenni*És van:' "még eg» ima hibánk is, aaisly talán Széchenyi István ids,jében nem lépejbjx-—^. előtérbe ív Mert hiszen a régi magyar időkben #~ — - -t (ívwj^f^'. ~~z *r. a Kiágyar államnak hatalma nam volt,,, a magyar t&r sadaicKinak.ra magyar vármegyéknek kezében voltak azok az eszközök.^ amelyekkel a nemzet sorsát 1 rányitották.-- De ez a hiba, amolyffe. . én'utalok, az utolsó 50 évben fejlődött ki ebben a nemzetben. Arra a hibára utalok, hogy mindent az államtól várunk, hogy azt hisszük, hogy az állam omnipotens, azt akarjuk, hogy végezze el a társadalom mankájét., végez se al még a család és egyes"'munkáját ia«. Bbból egy másik következmény is származik* Ebből as a következés folyik^hogy elernyed a társadalom iniciativája*. Azok az éltető erők és hatalmak,, amelyek egy nemzet társadalmát uj es uj alkotásokra sarkalják., ezek az iniclativák nálunk hiányoznak* Közismert dolog, hogy a nagy nyugati nemzetek között a legerőteljesebb, a leghatalmasabb társadalmi iniciativa az angol-szász faiban van*