Napi Hírek, 1923. szeptember/2

1923-09-18 [0068]

f A tőzsdetanács mai ülés flS51 a vövetkezó hivatalos kommü­nikét adták; A tőz detanács s zeptemb er >30.^á% tartott ülésén Végh Károly elnök bejelentette, hogy iMeisslg S én.: or alél nőkkel és Műnk Péter tőzs­dét a oá 030 ssal együtt magjelent a •pénzügymini sz térnél .Mindhárman részlete­sori kifejtették előtte azokat az érveket , amelyek az értékpapirforgalomi ado szándékolt felemelése ellen szólnak* A miniszter az előterjesztést azzal vette tudomásul* hogy az előadottakat fontolóra fogja venni, a do­log érdemé* illetőleg azonban nem nyilatkozott, ugy, hogy az elnökség eljárásának semmiféle pozitiv eredményéről sem számolhat be. . A jelentés meghallgatása után a tanácsi behatóan tárgyalta a tőzsdeadó foleáléeének kérdését és egyhangúlag a következő határozati javaslatot foganta el; A tőzaJetanéos meg áll api t;ja , hogy a részvényekre nézve jelen­leg érvényben álló adótétel /10CC E, után 5 7 J máris százszorosa az 1900, évi XE, törvénycikkben maghatározott adótételnek /2CC0 K. után 10 fillér/j s minthogy ez az sűo, mint minden százalékos a ó, valorizá— lődik, ennélfogva a gyakorlatban nem százszorosan, hanem sokkal nagyobb aránkban terheli a forgalmat. Így például egy kötés Magyar Hitel. resz­vénjfadója ^a százezer szerese az emiitett törvény szerint járó aaSnak, egyVötls Oanz-Danubius rész vényé peiig annak milliószorosa. Meg ál­la pit ja továbbá a tanács, hogy olyan magas értékpapirforgalmi adótétel, lint Magyarországon, csakis Ausztriában és Németországban van érvényben, azzal a fontos különb segg el, hogy ezekben az országokban számos ügylet­lategőriára nézve részben adómentesség, részben adoke«frezmenyek vannak biztosítva, Ugy, hogy ezekben az országokban gyakorlatilag az adó csak az ügyletek csekély hányadánál érvényesül a oaga egészébai, nálunk pe­dig, ahol a törvény merev és nem alkalmazkodik a való élethez, az a ;o valamennyi ügyletet egyformán sújtja. így Ausztriában adómentes az a megbiz ás, amelyet vidéki értékpapír keresik ú 5 mint bizományos bé­csi értékpapírja reskedónek ad , ha a lebonyolítási ügylet / a megbízás foganatositá a/ és a megbizesl ügylet a forgalmazott értékpapírok mennyisége és árfolyama tek in te-1 éhen egyezik.. Adómentesek as ügynökök ügyletei, ha belföldi le számolóiroda utján benyolit tatnak le ós a be­nyújt ói vek szerint ugyanannyi, értákpapirt,és ugyanazon árfolyamokon vettek és adtak» Adő^jntasek a bécsi tőzsdén" működ <5 többi hivatásos közvetítő leszámolás utján lebonyolítandó ügyletei, ha azokat naponként bejelentik leszámolásra és a vett és eladott értékpapírok mennyisége és árfolyama egyezik, továbbán&?msgbizé tagja a tőzsdének, Lényeges adó­mérséklések állmai? fenn áusztriábaa a kulisszlék javára, akik részvények

Next

/
Oldalképek
Tartalom