Napi Hírek, 1923. augusztus/2

1923-08-21 [0066]

• • , § A Magyar Távirati Iroaa jelenti: A minis zterelnök­ségen legutóbb megtartott iürágasági ankéton tudvalevőleg elhatározták* hogy a ^közönséget a sajté utján hetenkint kétszer-háromszor, esetleg - ritkább változásoknál - nagyobb időközökben tájékoztatni fognék az összes közszükségleti cikkek hivatalosan felvett árairól, A sajtó egy része ugyanis addig saját kezdeményozéséből közölt bizonyos ártájé­koztatót, aminek hatása, jóllehet a legjobb intenciók vezették a sajtót e kezdeményezésé ben, igen gyakran épen az ellenkezője volt annak, mint amit aXéVni szándékoztak, lízek a közlések nem egyszer árdrágító hatást időztek elő és ennek megakadályozását fogja szolgálni a jövcben az ár­vizsgáló bizottság által hivatalosan fölvett árak közzététele. Ez alkalommai a miniszterelnökség sajtóosztálya a kö­.vetkező tájékoztató élelmiszer-árakat teszi közzé, amelyeket az árvizsgá­ló bizottság utján szerzett be;: A központi vásárcsarnokban 1923, augusztus 21-én kiala­kult kicsinyben való átlagárak: Kenyér péknél és viszontelárufíitőnél, kg-káit félbarna 960-lCCQ K, rozskenyér 860-690, zsemlye 77-82 darabonként, Marha­hús nyomtaték nélkül: pacsenyehus kg-ként £600 K, leveshus 7800 K, gu­lyáshús 5500E, bor$u hátulja 10000, eleje 8800, pörkölt 4000* ser­téscomb és lapocka 9200,-kor ona,Zs ir és háj kg-ként 12,000, olvasztani való szalonna 10,200 K„ A tei literenkint 620, teavaj kg-ként 15-000, tejfel literenként 2000, tehéntúró kg-ként la/üGC, K, A tojás darabja 300' K, a burgonya kg-ként 210, több kilogrammnál 180 E« A görögdinnye kg-ként 320, a vöröshagyma 310, a káposzta 310 E, a paprika urb-ként 30 X, a paradicsom kg-ként 710, alma 800, körtalOOO K, _ § A mezőkövesdi or -zJgos sakkverseny 7-ik fordulóján Pilop nyert sáfrány ellen,Barabóa. dr,Kolos ellen,Szombathl Svobpda ellen, a Heia-Patsi és Tóth - Kulcsár közötti játszmák elé ön tétlenül végződ­, tek.Euber szabadnapos volt, Afp 8-ik fordulón Fal csór nyert Xolos ellan^Tőth Sáfrány ellen, Gruber Hóim ellen»Barabás ár, Szombathi éllen,A Patai-Pllep játszma el­dönteti énül végződött,Svoboda szabidnapos volt, A 9~lk forüulőn öruber nyert SVilep ellen, Tóth Patai ellen, Kulcsár Szombathi ellen, Kolos meg nem jelenés miatt vesztett Sáfrány ellen, A Svoboa t-Barabés közötti játszma függőben maraat. Eolm szabad­na po arolvt, A verseny állása 9,-ik forculó után a következő Tóth 7, Gruber 6, filep 5 1/2* l'atai 5, Kulcsár, Heim 4 1/2, Szombathi4* Sáfrány 3, Barabás ar„ 2 1/2 / 1 függőben/, Svoboda 1, /l függőben/, Kolos 1, . m . Vasárnap délután Havasi Koméi fővárosi skames­ter 18 miskolci^és mezőkövesül játékos ellen simultún játékot tartott, melyből 17,-et nyert, egy peuig eluóntetlenül végződott/MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom