Napi Hírek, 1923. augusztus/1
1923-08-03 [0065]
zfitt maJiiK 111 ! 87 ! 2, Í ir& l^ Jozsef-müegytam tanácsa feliratot intáazönetel^ííí^fS^ f^ í ö ?okt*tá»üg3tminiszterhez, amelyben köt S^lért^/toV 6RI ö m0gy9temi taaárok a ^gi helyzetének § A Jgkgyar Távirati IrOda Jelenti: Kelety Dénes, a MÁV elnöke a Magyar Távirati Iroda munkatársa előtt a következőket jelentette ki; Peidl Gyula képviselő ur a nemzetgyűlés ma délelőtti ülésén azt a kijelentést tette, hogy én 193.9, július 19,-én valamilyen proletár szervesetbe léptem volna be, Erre a kiieléntéare a következőket válaszolom: A proletár diktatúra alatt JcUppMb 1.-től kezdve annak bukáséig szolgálatot nem teljesítettem, A Károlyi-uralom alatt a minisztérium összes tagjaival, együtt kénytelen voltam belépői a Közalkalmazottak Országos Szövetségébe, mert ez volt az előfeltétele annak, hogy a tisztviselők élelmezési jegyház jussanak, ü prolflbétdiktatura kitörését követő két nét múlva Budapestről eltávoztam és néhásy napot les^ámitva_áJ landóan távol voltam a fővárosától. Semmiféle proletárszervezetbe asm léptem be s ha ilyen nyilatkozatot Peid Gyula képviselő ur fel tud mutatni, az csak apokrif lehet* § A Keresztényszocialista Vasutasok Országos Gazdasági Egyesülete, amely tizenhatezernél több tagot számlál, ma délután 1 órakor a , Feleti-pályauüvaron levő helyiségben ör. Kovács István elnöklésével választmányi ülést tartott, A délután 5 éráig tárté választmányi ülésen kimonüták', hogy a mozdonyvezetők és fűtők által rendesett^sstr ajkról előzőleg nem tudtak, azt semmi körülmények között az ország ás a vasutasság Irtíokéban levőnek n«m tartják , nem helyeslik és nen támogatják. Az ülésen, amely végül egyhangúan hozott hatarpzatot fogadott el, felszólalt Honion nay Tivadar ár, nemzet gyűlési képviselő is, aki rámutatott arra, hogy a mai súlyos ^zdasági helyzeten a mostani sztrájk nem- osu%án a vasutasságs hanrm az ország éroekeinek veszélyeztetésével is jár, Kijelentette, hfcgy a maga részfről^egy porcig sem naraúhatna tagja önnek az egyesületnek, amelynek alapitója és hosszú időn át elnöke is volt, ha ez az egyesület résztvenne a sztrájk nemzet romboló munkájában, A "választmányi ülés, amelyen vidéki kiküldöttek is vették, részt, Hornonnay beszéae után kimonuatta, hogy a sztrájkot nem támogatja, A Déli vasút alkalmazottal fölkérték Hornon nay Tivadart, hogy vezesse küldöttségüket a vasút igazgatóságához, amellyel közölni akarják, hogy őket félrevezették. A VDGE a délután folyamán Homonnay vezetése alatt küldöttségileg tiszteleg ffalko Lajos kereskedelemügyi miniszternél és Kelety Dénes MAV elnökigazgatónál, akiknek memorandumot nyajtanaft át* hbben arra kérik a kormányt, hogy lehető sürgősen segítsen mostani helyzetükön, főképen az alsóbb xizetési kategóriákba tartozó vaanta sokon, valimint azt is , hogy ne essék bántódása azoknak az alkalaaZottaknak , akiket félrevezettek és akaratuk ellenére belesodortak a sztrájkba, /MTI/