Napi Hírek, 1923. július/2
1923-07-30 [0064]
JJr. Vázeonyi Vilmos nyilatkozatának dr. Orffy toré képviselő volt a hiteles tanuja és ö közölte a hallott kifakaoaat Bokharat Tibor képviselővel, aki azután a háznyiltÜJé.sea azt szöva tette. Dr, Örffy Imre képviselő urat ugy szóval, mint irdsbau meghallgattam az inkriminált kijelentés körülményire, vonat r_ozóTag, » az o xrasDaa la kiadott nyilatkozatából, eaao^et a hivatalos iratok mellé tettem), azt kellett megállapítanom, hogy tevés az a feltevés, mintha,ar, ya~ zsonyi Vilmos képviselő ura kérdéses nyilatkozatot a folyóson tette volaa amei'.y téves feltevésből a "fente tóMiir óság álláspontja is knad^ Mert az Orffy Imre ur utján megállapított hittel es tényállás az t hogy aa a nyilatkozat az óriási zajban és csoport&TÜás közepette kőzvew3eaül aéhány másodperccel adatán történt, miután az elnök az ulost felföggeszte-tto. ür, Orffy Imre azt adja elő.hogy a felfttfsesztea pillanatába* a szocialisták a balszélso első padsorok ele tódultak, közvetlenül utánuk jött sietve Vázeonyi,magából kikelve, -lOgK izgatott állapotban és a következőket mondta: % A. mentelmiig védelme alatt kell Őket legazemberezai.* Ekkor dr. Orffy Imre meg 'V 2 * 0 4 3I V az előadói emelvényen s miutáa az inkriminált .kijelentés sros.shangon volt téve,azt tisztán hallótta-Előadja továbbá., azt is,hogy Vázsanyi kijelentése pár másodperccel az ülés felfüggesztéae után tortént. Ilyen tényállás mellett nagyon sok sző fér ahho^hogy egyáltaiá baa nam eaik-e ez az e&éaz dolog a mentelmi jog véfialiaa alá? Mert igaz ugyaa^jhogy a nyilatkozat elhangzásakor már néhány másodpere alttelt az üles felfüggesztése óta,azonban nézet;.-© . szerint lehetetlen a törvényhozás 'Ülését másodpercekre széttagolva ugy mesdiszt ing válni, hogy amikor maga az egész tumultus a az egész izgalom a;; ül.és tartama alatt keletkezettekkor azon a címen,hogy a nyilatkozat pár másodpercoal aa^üléa felfüggesztése után még a teremben., tertént^megis azt lehetőse meg^llapitauijhogy erre a mentelmi jog már nem terjed ki,mert akkor már az ülés fel volt f-ügyész.tve.amely körülmény nagy tumultus eaetén nem ia válik azonnal nyü".ván.valová» Felfogásom szexint tehát fennforog egy bizonyos kontinuitás, amelynek értelmében az ülés felfüggesztése után néhány másodperccel magában a teremben tett klfakadás mé* mindig a mentelmi jog védelme ala tartozik* * Mindezek mélyreható megfontolás) alapján az a f elfogáaoia*hogy még el is tekintve a fonté uh már idézett tételes törriaytől,dr,Váíiao~ «qi Vilmos oseleWíte a jelenlegi objektív jog értelmében büntatóV^biró-. aágilag nem üldSznetó** Sz a sajnálatos eset azonban mindenesetre még jobban megérlelte benuam azt a régi meggyósoáe^ejsiet-hogy a súlyos rágalmazás éa aur* lyoa becsülettértéa eeJateibon lehetetlenség a jelenlegi állapotban fenntartani a mentelmi jtog intézményét és' sürgős kötelessége lesz mája a aemz*tgyülésnak,hogy ezen ságitsén»mörjmia.sen teljességgel tűrhetetlen lenne az,hogy a nemzetgyíU.óáea bármikor .megtorlás nélkül lehessen meggy aláfyzó kifejezésekkel vagy tényállításokkal illetni.az agesz magyear kultúra egyik tSXmnzkeségét és a társadalom legnagyobb támaszát: a magyar bArói^art ^illetve annak egyes tagjait. Szíveskedjek Méltóságod a tekintetben, megnyugtatni a sérts ttkégv** jelentkező kir*büntetQ.törvényszekat»lllü-(we. annak a kérdésben forgó érdemes, tagjaitJaOgy én a legnagyobb gondossággal és szeretettel oraíidöm a magyar üirói kar tekintélye felett,de éppen ebből kiia>. dúlva nem találnám egészen megfelelónak azt,hagy ha a fentebb részletesen körülirt tényállás mellett a felhatalmazást megadnám,el. ia tekintve a leiratom odajön már emiitett ama Jogi akadálykél,hagy tényállítás hiányaik az inkriminált nyilatkozatban, 3 § yatt l l 1 s^i^skedjék Méitőeágod azt is közölni a sértést eu^tet^torvenyszekkei.^hocy mindenesetre megnyugvására szolgálhat az a magyar bírói kar»ak,hogy oson sértés esetéből kifolyólag alkalmam if a * batékoayabban gondoskodni a jevőre nézve a tekintetbenJiogy a ÍÍf dö fg + reputációja ilyen módon a newzetgyüléa tárgyalásainak karateQ&U sérthető ne legyen. , KVFITAR