Napi Hírek, 1923. július/2
1923-07-28 [0064]
§ A Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége augusztus l«én délután 5 érakor a szokott helyiségben rendkívüli elnöki bizottsági ülést tart* amelyen az elnökség beszámol a közszolgálati alkalmazottak fizetésének egységesítése és felemelése érdekébea folytatott tárgyalásairól és ezek eredményéről* § London, július 28,/Magyar Távirati Iroaa/ A Manchester Guardian vezető helyen hosszú cikkben foglalkozik Ver zár debreceni egyetemi tanár abbeli felhívásával* hogy az angol társadalom tegye lehetővé mgyar egyetemi hallgatóknak, hogy Angliában folytassák tanulmányaikat^ A lap rámutat Magyarország rettenetes sorséra és megemlíti s hogy millié és millié magyar kénytelen ellenséges éa alárendelt kultúrájú mépek igéjét viselni. Magyarországnak egész sereg menekülőt kellett megcsonkított területére befogadni,, köztük sok olyan meaekültet, akik az elszakított területeken előkelő saerepet töltöttek be. Magyarország gazdasági helyzete as eddig kifejtett emberfeletti erőfeszítés ellenére is szerfelett nyugtalanító., Magyar^ országi, mint más legyőzött országok is, tekintettel arra? hogy pénzügyi helyzete megrosszabbodott» szomszédai pedig^akik egykor féltek tőle* gyűlölik* ma valóságos gettőéletet kénytelen élni, Magyarországot elvágták azoktól a nemzetektől^ amelyek fejlett társadalmi életet élnek # s amelyek között egykor kiváló szerepe volt. Az angolok segítsége - igy végzi be cikkét a lap - busásan megtér ül, mertJ Euró-pa legügyesebb le legképzettebb orvosai közé fa ma gyar ok/ " tartoznak* Berlin, július 28* /Wolff/ A birodalmi közélelmezési minisztérium vélei»*nye szerint nincs ok akkora aggodalomraymint amilyen a lakosságban megnyilvánul* Élelmiszereknek nincsenek szűkében, kivéve néhány árut, mint például burgonyát Csak az általános gazdasági helyzet és a pénz katasztrofális elértéktelenedése magyarázza a hiányt, de ez csak át\meneti jelenség. Évről-évre hiány mutatkozik tavasz Is nyár között az ellátásban, különösen a burgonyaellátós^ban| azonfelül az idén a korai burgonya az esős és hideg időjárás miatt késik, ée már a legközelebbi időre várható, ugy hogy a helyzet nap-nap után javulni fO S * /MTI/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR