Napi Hírek, 1923. július/1

1923-07-06 [0063]

§ R e v a 1 , július 5> /Magyar Távirati Iroda/ A Budapesti : Egyetemi llnekkarok„ mint már jelentettük, részt vettek az-eszt nemzeti ünnepen, hogy a turáni népekkel való együttérzésnek a magyar dal terjesz­tése utján ad jsa ak kifejezést. Útjukat már eddig is fényes siker koro­násta. Az énekkarok hatnapi fáradságos utazás után érkeztek meg jxeval­ha, amelynek eszt neve xallin. ütjük Bécs-Berlin-Stett inen keresztül ve­zetett. Az Ariadné hajón, amelyen az énekkarok előkelő nagyszámú finn éa svéd utazóközönség tiszteletére hangversenyt rendeztek, lelkes karna­gyuk.' üereazty Jenő orgonaművész vezetése mellett, 5 - a lenető leg&zive­nebb fogadtatásra találtak ugy a 'hallgatósag, mint a hajó tisztikara részéről* akik mindent elkövettek, hogy ifjaimkaak az utazást elviselhe­tőbbé tegyék. "Révaiba érkezésül e \"""* szinte leírhatatlan lelkesedést váltott ki , A hajó megérkeztekor a- koz épiskolások fuvóaenekara a magyar Himnuszt játszotta, a revali leányok - egyetemi nöhaligatók - pedig gyöngy virágcsokorral kedveskedtek az őtventagu férfikórus tagjainak. A megérke­zésnél megjelentek az gathlaehe Mannergesang.werein tagiai, akik lelkes dallal ünnepelték a magyar if jakat^ ?&t* Conttantin az eszt-finn klub el­nöke és jelenlegi miniszterelnök, a mieink részéről dr. Jungerth Mihály ügyvivő, Szsmraenka Nándor konzul éa Nemes Gyula konzuli titkár, Vlrro Ferdinánd magyar konzul éa az eszt hatóságok, iskolák, egyetemi egyesüle­tek vezetőinek megszámlálhatatlan, csoport jai kék- féket e-fehér eezt éa a magyar nemzeti zászló alatt» ! Kedves figyelmesség volt, hegy az érkezés ntán az egyetemi egyesületek által adott reggfllinól magyar cigányok Horváth í?éza prímás vezetése alatt a Rákóczi-indulóval fogadták az érkezőket, A evonuláa a talliniak ezreinek sorfala között tőrtént süsü zsebkend őlo­• ogtatáa ós éljenzés közben. Bélbea 2?ats Cönstantia.a legnagyobb magyarba* ráV adott kisxmaKBk lunche-ot a magyar,fiuk tisztelettére az Ssthoni;&-szál­ló éttermében. Délután Jungerth Mihály dr* ügyvivőnél ötórai tea volt, amelyen a magyar lfjak # Eszt ország államfője* ". KudL alnők/az állami minisztériumok vezetői,, notabilitások, a diplomáciai kar több tagja* az eszt diákság éa ujaágirók kara vett részt. 2z alkalommai mód kínálkozott arra, hogy fesatelen társalgás során ismerjenek meg bennünket és hogy a magyarok is megiamerhessék az eszt nép történetét,, amely nép rövid párévea aktám! önállósága alatt csodálatos és tanulságos eredményeket mutatott fel ugy az állami berandeznedés, gazdasági megerősödés, mint népnevelés ^ a kultúra és a művészetek terén. 3z utóDbinak megnyilvánulása az a hatalmas méretű, három napra szóló nemzeti ünnep, amelyen mintegy 360 vároii ós faluai dalos egyesület körülbelül lö.üuü énekessel vett részt. £z az ünnep szombaton, 30,-án kezdődött impozáns, látványoSeágszámbamenő ünnepi fel­vonulással, amelyen minden eszt kivétel nélkül részt vet ti a legtöbbje M nemzeti viseletben. A 15.000 énekei áltál előadott ös az karok le­nyűgöző tömeghatást váltottak ki a hallgatóságból, A magyar- if jak hang­versenye vasárnap, július 1.-én este 9 órakor volt az Eathonia szinház-/ illetőleg koneerttezmébezw A hangverseny jegyeit valósággal elkapkodták, A hangversenyt a legragyogóbb siker koronázta. Az egyetemi énekkarok í*e~ valba* még egy másik hangseraenyt is rend estek. nevalbol még Dorpátba men­tek, a hirea egyetemi városba, ahol szintén hangversenyt rendeztek és itt ia a legmelegebb ünnepelt et ós ben volt rés z'ákw Az ijrjaódut énekkarok innen Helaingforaba utazlak^

Next

/
Oldalképek
Tartalom