Napi Hírek, 1923. május/1

1923-05-14 [0059]

szolgálja hazáját. l^z ötünknek: oaak akkor lesz jütfgje, ha mindenki azon a helyen, ahova a sors állította, buzgón dolgozik. Végül néhány szóval az ünnepeltekre és családjaikra Isten áldását kérve, a miniszter sorban kezet fogott mind a tizenhat öreg cseléddel. Az ünnepséget iparasdalárda a Szózat el éneklés ével zárta, be. Az ünnepság utána miniszterek 1 évelői kozma Jí'erenc miniszteri tonácnosnak» az ország lótenyésztése megalapozó­jának és a mezőhegyes! ménesbirtok reformátorának mellszobzát tekintet­ték meg. Ezután a minis zt erek és az ünnepeltek tiszteletére a ménes bir­tok moz ihelyisó gében gulyáslevesből és túrós csuszából álló szerény ebéd —r*VOlt, ©melyen Szabó István, földmiveiésügyi miniszter lelkes *—— éljeraéaek-között mondta as első pohárköszöntőt Horthy Miklós kormány­zóra, aki vérünkből való vér, a magyar föld szülötte én ugyanazt akarja, amit mi mindannyian akarunk, purgi&y. Emil főiapán a minis zt ereket kö­szöntötte rel. 3ud János közélelmezési miniszter felköss öntőjében hivat­kozott arra, hogy egééz életében a munka embere volt és ezt a hármas jelszót, hogy pénz, pénz , pénz ugy fordította meg, hogy munka, munka, munka*; Sgyarant fontosnak taxija az ipari és a kereskedelmi munkáé , de az alap mégis a föl4 és a mi terelésünknek a mezőgazdaságból kell ki­indulnia. Az ünnepeltekre emelte pohjjfarát, akiknek nevében Kis Lőrinc öreg bérei mondott meghatott nangon köszönetet . .Utána még egyszer özabó István f öldmi vei és ügyi miniszter szólalt fel«A délelőtti ünnepen-mondo tt a ­a jubilánsokkal beszélgetvén, az egyik Öreg a kezelése alatt álló álla­tokról ugy beszélt, hogy tt a mienk". Ö azt szeretné, hogy amikor ebben, az_ országban közügyekről van.szó, akkor.mindenki azt mondané, hogy "a mienk" és csak annak legyen abbén az ország Deosülete, aki azt, ami a mienk, meg tudja becsülni és nem viszi külföldre. A délután folyamán a miniszte­lék a ménesbircokot' tekintették meg. Bud ^ános közélelmezési miniazer nét­főn visszatért a fővárosba, mig azaDó István föld miv el és ügyi minis zt er még ké t nap i g z őh eg ye s en ma ra d„ ? A Meteorológiai Intézet jelentése, AB Időjárási helyzet bonyolultabb lett. Északeurópa felett nagy kiterjedésű légnyomási depresz­ssío van, de Spanyolország és Görögország fölött is van egy-egy depresszió. A nagy légnyomás az Atlanti-óceán felett tartózkodik, Az idő a kontinens nyugati felében borús, esős, keleti felében inkább derült és száraz. ­egyébként enyhe. Hazánkban-sok helyütt volt folytatólag többnyire kisebb eao, A hőmérséklet kissé sülyedt. Időprognózis: Enyhe idő várható, helyenkint esővel /ziva­tarral, /MSI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom