Napi Hírek, 1923. február/1
1923-02-13 [0053]
§ A Mftg|yar Távirati Iroda jelenti: Belgrádból azt! a fantasztikus hirt röpítették világgá, hogy Ma>gyarországon előkészítiletek .vannak folyamaiban Horthy Miklósnak, Magyarország 1 kormányzójának királlyá proklamálására. A párisi Matjn ma v reggeli szabna reprodukálja ezt a hirt és ezért illetékes helyen kijelentik, hogy az egész meséből természetedén egy szó selm igaz. Nyilvánvaló azonban a rosszakjappjai tendencia, hogy a künálykérdést, amely a magyar politikái é'eíben már hosszabb idő óta egyáltalán nem szerepel és ameJynek! semmiféle aktualitása nincs, kívülről újra beledobják a magyar közlvé'cményhe. J ellenző különben, hogy ugyanakkor, amikor Belgráditól terjesztik a fon! említett álhirl, érkezik a sztorb fővárosból egy másik hir is, mely szerint ott a baranyai magyar emigránsok' értekczlcléi gróf Károlyi Mihály beszédet mondott és ebben jhevosen sten kikelt a mai rezsim ellen, kijelentette, hogy ennek távoznia keli, azután pedig ő is felvetettéi a királykérdést, amelyet szerinte csak a földreform! kijátszására akarnak felhasználni. § Geni, február 13. (Magyar Távirati Iroda.) A fegyverkezés korlátozásának ügyét, amely most isire! foglalkoztatta a népszövals'get, a népszövetság He" elé.' en k|éil ihla itság készitj elő. Az egyik az ideiglenes vegyes',-izotlság, amelynek 1 tagjai politikusok, diplomaták, katonák, közigjuszdá szokj, továbbá a mjunfcaadök és munkások képviselői. Ennefiö a bizottságnak feladata, hogy a legkülönbözőbb szempontokból legye tanulmány tárgyává a problémát. A másik bizottság az állandó tanácsadó bizottság, amely katonai, tengerészeti és lé^jügyjj kérdésekben segédkfezik a népszövetség tanácsának,. Ennek a bizottságnak 1 kizárólag katonai, tengerészeti és légügyi szak(érttők a Ságjai. A fegyverkezés korlátozása ügyeljen (a -népszövetség |a népszövetségi tanácsnak legutóbbi -párisi ülésezésén hozott határozatálhoz képest nemzfelközi értekezletre fogja meghívni a tagállamokat, Valamint a |többi államot ji|s. Ennek' azi értekezletnek célja az, hogy a tengeri leszerelésről szóló washingtoni szerződés alapelveit azokra az államokra js kiterjesszék, amelyek eredetileg a szerződést nem írták alá. Az értekezletet Genfben tartják, még pedig akkor, amikor la santiagói pánamerikai értekezlet) már belejezte a maga tanácskozásiul. § A Meteorológiai Intézel jelentés:. A finnországi maxinrum Angolország felé, terjeszkedett, a honnan a depresszió visszahúzódott. A Földközi-tengeri depresszió ma is ott található A hideg; Németországra is kiierjedt' és csak NyugateurópáJban meg délen van. a hőmJérséklet a fagypont fölött. Esők voltak NyugateurópáJban, Köfeépeuröpában pedig; többhelyütt havazott. Hazánk nyugati és déli részein majdnem mindenütt havazott és 5—7 centiméternyi hóréteg is van A hőmérséklet általában inkább a fagypont alatt, mint fölött van. A minimum mínusz 6 fok volt, a maximum plusz 3 fok. Időprognózis: Helyenként gyönge csapadék és mérsékelt fagy várható. . . , , • i