Napi Hírek, 1923. január/1
1923-01-12 [0051]
§ A Nentáeü Színház Madách-szobra A Nemzett Színház január 22-én, hétfőn Hevesi. Sándor tij szmrealkalmazásában, uj, betanulással és uj'diszlelekkel először játsza Az ember tragédiáját. Ezen az ün-nept előadáson felemelt helyárak lesznek, még pedig a Nemzeti Színház Madách-szőbra javára, melyet Somló Sári mintázott és melynek ünnepélyes leleplez Zése nem most, hanem a KiSiUludy-Tárrsaság által rendezendő országos Madneh-ünnep idején lesz. (MTI.) Prága, január 12. A kémkedési pörben 'lomasek képviselőházi elnök mint tanú a büzbomhaügyben kijelenti, hogy ő a bonihadöriásban olyan eszközt látott, amely ugyanazt a célt szo gátja, mini a közbekiáltások, padVerések és efélék. Kétségtelenül az volt a célja, hogy az ülést megszakiisa Amikőt: Cech dr. alelnök azt ajánlotta neki, hogy lüggesszei föl az (ülést, ő azt mondta: Most csak azért sem. Hogy a bomba őt vagy másvalakit veszélyeztetett-e, Rada dr. védő megjegyzi, hogy Tómasek elnöki a szakéi tök megállapítására bízza, a bombavetés után Lodgmannak azt mondta, ha megtudják, ki a tettes, nem indítanak ellene büntetőerjárást, hanem az elnök meg fog 1 elégedni a fegyelmi eszközök alkalmazásával. , Tomasek helyrteigaz'itja ezt a megjegyzést. 0 csak jannyit mondott, hogy azon lesz, hogy ne linditsaniak büntető eljárást. Ezt politikai okojkbej! lette, mert tudta, hogy a csehországi német közvélemény egy részének mentalitása olyan, ho^ Baeranfó!, ha bűnvádi eljárást inditanak ellene, hősi és vértanút csinálna. , ? ' t f : í i Scholak szakértő eskü alalt vallja, hogy az a Lomba, amelyet Raeran dobolt, sem tűzvészéi yetV, sem maró nem volt s erről Raeraní kívánsága, a felvilágosilotta. Wenzel képviselő elmondja, hogy Eaeraní lebeszélte a bombadóbásroi s niegerősili azt, hogy', Raeran nem akarta aZ elnököt eliaiálni, hanem csan a Ház szomorú helyzete miatt akart tüntetni. A tárgyalást ezután félbeszakították. (MTI.) Essen, január 12. (Wolft.) A francia rajnai flottilla befutott a ruhrorti kikötőbe. (MTI.) r Bécs január 12. Lasocfci gróf lengyel követ' m Politische Korrespondénz értesülése szerint szolgálati ügyekben Varsóba uíazott. Távolléte alall Rotmer gróf követségi tanácsos helyettesíti. (MTI.) ^ § A holnap, szombaton tartandó Medikusi bálra a rxiritékos meghívók fel mutuatása mellett ád-^ci a szombati nap folyamán a bálirroda (IIungárLaszálló) délelőtt 10-tői 2-:g és délután 4-tői*6 ig. A bál rendezőséget pf. uíton is kéri a bálanyákat, a rendezőket és a mulatságon résztvevő nagyközönséget,, hogy a királyi fenségek pontosan esti, '10 órára jelzett megérkezésére való tekintettel a bálon fél 10 óráig sziveskedjenék megjelenni. (MTI.) § Szleged, január 12. A szegedi Keresztény Nyomda Részvénytársaság igazgatósága a Szegedi Ujnenizedék-hez felelős szerkesztőül Keleméül Andort a Nép eddigi munkatársát és ismert jfjusági üróf hívta meg. A top volt felelős szerkesztője, vitéz Kemény Simon még a nyári folyamán megvált a laptól és vitézi telkére vonult gazdálkodni. Azóta a lajiot ideiglenesen Gallyas István szerkesztette, aki szerkesztői minőségben továbbra is megmara/ui a lap kötél ékeljen. fMTi.) i . r j