Napi Hírek, 1922. december/1
1922-12-13 [0049]
Bécs, december 13. (A MTI magán jelent se) A Tag-nak jelentik Parisból: A kisantant államai n:«É ezon igyekeznek, hogy a legielsőbb tanácsiéi engedf'lyt nyerjenek arra, liogy a volt osztrák lőszergyára., bán lőszert állithassanak elő ismét a kisantant hadsereggé; számára. Elsősorban a románok és a szerbek kivánságáról van szó, akik nem rendelkezne, elegendő lőszerrel és meglevő készletük is a hosszat; elraktározás következtében jórészt használ hatat: an. ílamánia és Jugoszlávia bécsi katonai attas ik értesítése alapján egyértelműen elhatározta, hogy az ántán.har talmak elé javaslatot terjeszt, amelyben kéri. hogy a volt osztrák' lőszergyárakat helyezzék, isme. üzembe és gyártsanak bennük lőszert katonai szemé ye=c ierk •ügyelete mellett a kisantant javára. Javaslatukban kifejtik, hogy az antant szempontjából is kel.e»iies, ha Románia és Jugoszlávia fel vannak lOgy vei köz e ós ilyenmódon biztosíthatjáik a Kelet nyugalmát. A gyárak továbbdolgozása egyébként az; osztrái szövelvetséges kormánynak is kapóra jön, mert ezen a rí Ivea alkalma nyilik számos munkanélküli logialkoztaiá sára. :: Moszkva, december 13. A lee^y eizési értekezlet tegnapi ülésén hosszába vita támadt m orosz lés a lengyel küldöttség között. A ien^ye. küldöttség hangoztatta, hogy nincs olyan kritérium, a mely biztositana a lei'egyvérzés tényleges kölcsönösségét. Az orosz ki'ddoittség az ellenkező álláspontot; képviselte és a fegyveres haderő 25 százalékos csökkentését javasolta. A többi küldöttség nem ,og ab állást ebben a kérdésben. A lengyel küldöttség matga tartásai az magyarázKa hogy a lengjelek nem kivannak tényleges leszeieléstt A lengyel küldőt-ég a december 8-ikí ülésen késznek nyilatkozóit arra hogy a lengyel hadsereget 373.ÜÜÜ Kiről 28;). 0> főre leszállítja, december lü-én azonban a lengyei korniánynak a népszövetséghez intézett nyilatkozata a apján meglál api tolták, hogy a lengyel hadsereg 1.tszama 2Ü4.0ÜÜ ember, ugy, hogy a lengyelek semsidi 1 csökkenést nem szándékoznak, végrehaji'.ani. (MTI.) Prága, december 13. Hasin pénzügyir.iiniszter PardUbitZiian mondott legutóhüi beszéd ben ki;elenteíte, hogy a legionáriusok a feiszabaditó harcban nem követték mindig a »sem nyereségét, sem dicsőséget' jelszavát. A légionárius szervezetek vezetői, mint a irt ott na 'jelenti, elhatározlak, hogy ezt a vádat nem hagyják magukon száradni. A legionáriusok Rasin fejtegetéseiben összefüggést látnak az ű . fascista tanaival; ezekből olyan nemzeti demokrata akció fog megszületni, amely veszélyeztetné a köztársaság rendjét és békéjét. (MTl.) § Konstantinápoly, december 13. (Havas.) Zaven öjmiény pátriárka Bulgáriaija utazott. A kemalista hatóságok nyilatkozatot akartak vele aláíratni, amelyben annak a bizalmának ad kifejezést, hogy az örmények boldogan fognak élni a kemalislauralom alatt (MTI.) t {