Napi Hírek, 1922. december/1
1922-12-06 [0049]
§ A Magyar Távirati Iroda jelenti: Horthy Miklós kormányzót nevenapja alkalmából ma délelőtt Bethlen István gróf miniszterelnök üdvözölte az összkormány nevében. Londo n, december 6. (Wolff.) A Times konstantinápolyi jelentése szerint Muszlala Kemal basa a sajtó képviselői előtt kijelentett'.', hogy* a lausannei értekezletet felesleges vitákkal húzzák el. A szövetségesek 1 eddig semmi bizonyiltékái nem adták annak hogy a török követelések jogosságát elismerik, ;MTI.) Belgrád, december 6. (Cseh sajtóiroda.'! A demokrata pártklub ma kezdte meg a párt köve tendő bej politikai irányelveinek tárgyalását. Davidovics nyitotta meg a gyűlést, felfogásának nyilt ismertetésével, amely szerint a jelenlegi helyzetben szükséges a koalíció kibővítése és a korhiálnyprogramm végrehajtása. A horvátokkal azért lépett érintkezésbe, mert mint pártvezérnek' jógában állott valamennyi politikai klubbal összeköttetésben áltanf és mert a"radikálisok' is bizonyos érintkezést tartották, fenn a horvátokkal. • Ugyanebből az okból továbbra is folytatni lógja akcióját. , TimOtievics demokrata belügyminiszter a radikálisok és demokraták között eddig fennállott koalíció további fentarlása mellett szállott sikra, mintán véleménye szerint ez a kombináció a Vidovdán-alkotmány végrehajtásának egyetlen biztositéka. A demokrata pár/ további tárgyalásai elé politikai körökben a legnagyobb érdeklődéssel tekintenek (MTI-.) London, december 6. (Reuter.) AZ angorai lést az albániai kormány, hir Szerint, katonai szerződést irt alá. (MTI.) § A Meteorológiai Intézet jelentése: A légnyomás minimuma Eszaknorvégia felett van. csökken továbbá a léngnyomás Lengyelországon át Olaszország felé. ahol másodrendű depresszió van alakulóban. A nagy léngnyoinás állandóan a francia partok; tetőit az Atlanti-óceánon tartózkodik. Az idő a kontinensen borult és esős és aránylag enyhe. Hazánkban sok helyütt van csapadék, a hó magassága aZ Alföld felső részein eléri és meghaladja a 10 centünetért. A hőmérő csak az Alföldön süiyedt a fagypont alá. IdőprognoziS: .hgyelőre változékony id*r várható, sok' helyütt csapadékkal, később megélénkülői Szelekkel, hősülyedés. (MTL) •