Napi Hírek, 1922. november/2
1922-11-18 [0048]
:: Pálris, november 18. Több pap a bűnvádi eljárás megindítását kérte Painlevé képvisel >, volt belügyminiszter ellen. A kamara bizottsága ezl a kívánságot 10 szavazattal 1 ellenében elvetette és elhatározta, hogy erről az ügyrőt jelentést sem tesz a Háznak. Painlevé Montellierljen beszédet tartott, a melyben kijelentette, hogy nem a világi tanítók, hanem a fekete csuhások voltak azok, akik a háborúban kihúzták magukat a Katonai Szolgálat alól. (MTI.) :: Paris, november 18. A marseilleí szocialista-radikális kongresszus Doucedames-nak a jóvátételi kérdésről szóló jelentése után határozati járáslatot fogadóit el, amelyben a kormányt felszólítja, hogy végre a dologi szállítások kérdését is tárgyalja és intenzivebb realizációs politikát folytasson. A francia hadirokkantak és a német szállítók közt létrejött szerződésekről a kormány kijelentette, hogy csak oly szerződésekhez fog hozzájárulni, amelyeket szociális szervezetek kötőitek és amelyek a személyi hasznot kizárják. A határozat továbtó Franciaország és Németország közt jobb gazdasági kapcsolat megteremtését követeli. (MTI.) I :: Paris, november 18. Sybille képviselő a kamarában a Petit Journal szerint kijelentette, hagy ha a vitát egy hónapra elhalasztják, ezzel a kamara; kimulataj, hogy bizalommal van a kormány iráni Poincaré megragadta ezt az alkalmat, hogy tényleg felvesse a bizalmi kérdést. (MTI.) :: London, november 18. Wells iró, aki mini! a lmunkásjrart jelöltje ^épett fel, konzervatív ellenjelöltjével szemlen kisebbségben maradt. (MTI.) London, november 18. A Daily Graphic kimutatása szerint megválasztottak 345 konzervatívot, 142 munkáspártit, 60 független liberálist, 51 nemzeti liberálist és 9 különböző pártállásu képviselőt Most már csak öt választási eredmény ismeretlen. (MTI.) :: London, november 18. Lausannetól jelentik, hogy Sztambulijszky bolgár miniszterelnök kijie^ lentelle, hogy ha a törökök íNyugat-Tráeiában népszavazást követelnek, akkor Kelet-Tráciában is népszavazást kell tartani, még pedig a Bulgáriába menekült 200.000 kelet-trálciai lakos bevonásával. (MTI.) :: Paris, november IS. A jugoszláv kor- HÚ «S mony a Chicago Tribüné athéni jelentése szerint »J figyelmeztette a bolgár kormányt arra a körül- . g 5 menyre, hogy a tráciai ha':áir közelében bolgár ko- o mitácsikat vonnak össze. Ebben ez ügyben előrelát- «?g hatóan a görög és a román kormány is lépéseket öj tesznek Szófiában. (MTI.) g Paris, november 18. (Havas.) Ma délutáin egy órakor megkezdték a közeli Kelet békeleltételeánek tárgyalását. Az ülésen résztvettek Poincaré, Cur- / ^ zon és munkatársai, valamint Avezzano olasz nagykövet (MTI.)