Napi Hírek, 1922. november/2

1922-11-21 [0048]

§ Baján Gyula, a MTI. politikai csoportjának' vezetője, mint a Parlamenti Almanach szerkesztője, kéri a kővetkező sorok közlését: Hegymegi Kiss Pál képviselő ur a nemzetgyű­lés maji ülésén mondott l>eszédében többek között azt állította, hogy a Magyar Távirati Iro ia felszó­lította őt pártja programmjának beküldésére azzal, hogyha azt nem tenné meg, »ne vegye zokon, hogy majd mit fognak írni pártja prográmmjáról •>.. Tény az, hogy Hegymegi Kiss Pál képviselő urlól, mint a független kisgazda, földmives és polgári párt igaz­gatójától a párt programúi ját elkértem, de nem fe-. lel meg 1 a valóságnak az 1 , hogy akár az Almanachot kiadó Magyar Távirati Iroda R.-l., akár én, mint az 1 Almanach szerkesztője a pártot vagy Hegymegi Kiss Pál képviselőt a programm be nem küldése esetére megfenyegettem volna. HegynHgi Kiss Pá' (képviselőnek arra az állítá­sára, hogy ajpárt |>ro^r|amml'át|a Parlamenti Almanach részére bekuldötte, kijelentem, hogy a párt szerveze­téről szóló leiráist megkaptam és a Parlamenti Alma­nach minden változtatás nélkül közölte is^ a párt pro­grammjá! ellenben többszöri szóbeli és Írásbeli sür­getés dacára sem sikerült megkapnom. Budapest, 1922. november 21. B aján Gyula. ORSZÁGOS LEVÉ1 § Paris november 21. A kamara lufKgyi bizollsága George Leygues elnöklésével tartott ülésén megbízta Margaine képviselőt, készítsen a népszövet ségi szerződés módosítására vonatkozó törvényja-as­lalokró! három előadói jelentést, amelyek közül az első a költségek felosztásával, a második a népszö­vetségi taná s nem államfő 'tagjainak megválasztá­sával, az utolsó pedig a nemzetközi bíráskodás sza­bályzalának a'aki módosításával foglalkozik. Castellane előadói jelentése alapján, amelyben a francia terjeszkedés kérdéseive! ídg'alkozolt, a bi­zottság határozati javaslatot fogadott el. A határozati javaslat felhívja a kormány figyelmét azokra a kellemetlenségekre, amelyek á külföldi hírszerző szol­gálat elégtelenségéből származnak, továh'a az infor­mációs szolgálat újjászervezésének szükségességére. A bizottsági végül a keleti helyzettel foglalkozott. (MTl.< § Paris, november 21. (Magyar Távirati Iroda.) Albert Thomasl, a népszövetség mellett mű­ködő nemzetközi munkaügyi hivatal igazgatója, a magyar munkás 1- és munkaviszonyok tanulmányozása céljából Magyarországba szándékozott utazni. Thomas" egyelőre kénytelen feladni magyarországi utjának tervét, mert decemlbcr elején Amerikába kell utaznia. Magyaroi-szági utjá a jövő év tavaszára, valószinü)­leg február vagy március havára marad. ORSZÁGOS LEVÉLT § Paris, november 21. (Magyar K'izéküráti Iroda.) XI. Pius pápa Hoog Györgynek, az Amilies Catholiques a 1' Etranger titkárának a Nagy Szent Gergely-rend lovagi címét adományozta. Hoog György a keresztény demokrata Jeune République cimü lap szerkesztője s egyik vezető embere a Marc Sangnier képviselő vezetése alatt álló politikai csoportnak, a mely céljául tűzte ki, hogy keresztény világnézeH ala­pon elösegitji a bálboru által elválasztott népek közötti közeledési. Pius Pápa a címadományozással Hoog Györgynek ez irányban kifejtett tevékenységét óhaj­totta jutalmazni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom