Napi Hírek, 1922. november/1

1922-11-13 [0047]

Lausanne, novetnber 12. A török küldött­ség ma este ideérkezett. (MTL; A Ilién, november 12. (Havas.; A lapok jelen­tése szerint a merzinai török hatóságok elrendelte^ a keresztény férfiak deportálását és a keresztény asszonyok és gyermekek kiutasítását. (MTI.) London, november 13. A Daily Mail közli moszkvai tudósítójának jelentését, amely szerint most már bizonyos, hogy Lenin a kommunizmus terhét végleg kidobta hajójából. A vörös vezérek ugyan: még' a nyilvánosság előtt azt hangoztatják, Hogy a kapitalizmusnak engedélyezett koncessziók pusztán át­menetiek, amelyeket később ismét visszavonnak. Troc­kij és hivej továbbra is elkeseredetten támadják a burzsoáziát, mert tartanak a munkásságtól, amely rossz szemmel nézi az úgynevezett »uj gazdasági rendet vagyis a magántulajdon visszatérését. Estén­kiint sokszor látok, — irja a levelező, — éhes, félig megfagyott munkásokat, akik orrukat sóváran nyom­ják a gazdag élelmiszerüzletek és elegáns cukrász­dák kirakatainak ablaküvegéhez. Ezek az üzletek ugyanis újból megnyíltak, még pedig reszten a Kor­mány vállalkozásában, részben pedig úgynevezett szö­vetkezetek vezetése alatt, amelyek a valóságban ma­gánvállalkozások. A ragyogó villanyfényben az étvágy­ingerlő falafok még kívánatosabbnak tűnnek fel az éhlialáJlai küzködő nézők szemében. Az üzletekben, fehér kötényben jarnak-keínek az alkalmazottak, míg künn fegyveres őrök vigyáznak, hogy az esetleges! rablótámadásokat megakadályozzák. A munkások azt kérdezjk magukban, vájjon ez volt-e a cél, amelyért a forradalom négyévi harcait és éhínségét elvisel­niük kellett. (MTI.) Berlin, november 13. A MontagSpost jelen­tése szerint a kormányválság nem fog hamarosan véget érni. A birodalmi kancellár ezért a birodalmi f yülésen hétfőre hirdetett beszédét nem tartja meg. lájra. hétfőre, valamennyi pártfrakció üléseket hí­vott össze a kormányátalakítás kérdésének tárgyaláí) sáára. A centrumirakcióban Wiríh dr. birodalmi kancellár maga fog beszélni politikájáról. (MTI.) Bern, november 12. (Svájci Távirati Ügy­nökség.; A francia követség közölte ma a szövetség­tanáccsal, hogy a lausannei békeértekezleí holnapra tervezett megnyitása elmarad. (MTI) Bécs, november 13. Ma délután nyitották meg Hainisch dr. szövetségi elnök, a kormány és Bécs városi képviselőjének jelenlétében a Bo'undában a Mcsi nemzetközi sakkversenyt. (MTI.) Bécs, november 13. (Megnyíló árfolyamok.) Értékpapírok: Osztrák Hitel 33.300—33.000, Magyar TTitel 240.000. Államvasút 818000—805.000. Délivasut 195.000, Rima 362.000—355.000 Salgö 1.085.000, Anglo­Ivank 99.000. Bankverein 27.700, üeposi'.enbank 11.600, Laenderbank 81.000, Unionbank 61.000 Zivno 869.000, 3 százalékos Déli 579.000—568.000, Siemens 39-300. Alpesi 477.000—466.000, Krupp 510 000—490000. Pol­dikohö 770.000, Skoda 860.000, Osztrák Hoffherr 28.600, Magvar Hitei 120.000, bakereskedelmi 421.000, Daimler 16.980, AEG 34.900, Lelten 205000. Wagner 340.000. Kól4urg 132.000,. lránvzat: lanyhuló. (MTI.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom