Napi Hírek, 1922. november/1
1922-11-11 [0047]
§ A francia követség kiéri annak közlését, hogy Pierre Loti halálának 1 hire, melyről a bécsi Reichspost hiradása nyomán a magyar sajtó is megemlékezett, szerencsére nem felel meg a valóságnak. Az illusztris iró egészségi .állapota a legcsekélyebb aggodalomra sem ad okot. § A Magyar Távirati Iroda jelenti: Rákosi Jenőt nyolcvanadik születésnapja alkalmából ma dél* utánn öt órakor dolgozószobájában leikeresték az újságíró egyesületek képviselői. A jubiláns a virágokkal gazdagon díszített íróasztala mellett állva fogadta az üdvözléseket. Elsőnek Hoitsy Pál, a Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézetének és az OtthonKörnek elnöke üdvözölte és beszédében megemlékezett a híres Recsky Bandiról, aki nyolcvanadik születésenapján lovára szijáztatta magát és ugs ment agarászui a fiatalokkai; amikor azonban vége volt az agarászatnak, nem birt leszállani a lóról, ugy kellett leemelni róla Ekkor; odafordult a körülölte állókhoz 1 : «Fiuké nem ér az élet semmit ha már agárász ni sem lehet.» Bákosi Jenő is nyolcvan éves lett, de azért még 1 naponként paripájára száll, részt vesz a nagy küzdelemben és bizonyára nem találja azt, hogy az élet már nem ér semmit. Öröme ma már •nem olyan nagy, mint volt akkor, amikor a harminc millió magyar lítta maga előtt elvonulni; a fiatalok sem nézik olyan ábrándokkal telt szemekkel a jövőt, mint azok, akik most már öregek, de zégis a fiatalok lelkesedéssel dolgoznak a szebb jövő előkészítésén, amelynek pirkadását remélhetőleg még Bákosi Jenő is meg' fogja látni. Ezután Márkus Miksa ujyari tanácsos, a Magyarországi Újságírók Egyesülete, Újságírók Kórház- és Szanatórium Egyesülete és az Újságírók Háztartási Szövetkezete nevében köszöntötte az ősz mestert. Rikosi Jenő meghatottan köszönte meg az üdvözléseket és a következő beszédben válaszolt: — Kedves Barátaim és Kollégáim I Nem kell mondanom, milyen hálás vagyok azért, hogy eljöttek és azéit, amit hallotlam két szónokuk ajkán. Tisztelt barátom, Hoitsy Pál beszéde igen csodálatos benyomást tett rám. A melankóliának és a reménységnek olyan bájos össíefonódása volt, an.ebj tői megilletődik a keményebb sziv is, nem az olyan, mint az enyém, amely már öreg és nagyon érzékeny épen öregségénél fogva. Kiindulása azonban megdöbbentett és azt az érzést keltette bennem, hogy az én életem is ugy látszik egy formális agarászat volt és agarászat most is. Én ellenben nem vagyok abban a boldog helyzetben, amelyben öreg Recsky bátyánk volt, mert ő lóra pattant és a többivel üldözte a vadat, én ellenben ugy érzem, mintha engemet kergetne a falka. Ez a falka pedig igen különös és igen vegyes társaság, amely engemet egy egész életen keresztül hajszolt. Azok ideálok, azok remények, naivitások, gond, csalódósok és keservek vegyes társasága. A német közpéldaszó azt mondja, hogy aki nagy utat tett, az tud egyet-mást elbeszélni, Nyolcvan esztendőt azt hiszem elég nagy ut és nyolcvan esztendő alatt igen sokat láttam emelkedést és bukást, reményt és kétségbeesést, ami mind a fejemben kóvályog akkor, amikor mostani helyzetünket látom. Az én fiatalságom hasonló korszakba esett. Akkor is egy bukott nemzet, egy kétségbeesett nemzet volt itt. És ha visszagondolok mindenre, ami azóta történt, egész a legújabb katasztrófáig, akkor ir\i>c7 \fiíVi i.KvKLiii azt kell mondanom, hogy nem a katasztrófa maga a legnagyobb szerencsétlenség. Hiszen minekünk a katasztrófából kijutott elég a történelem folyamán, de mindig talpra tudtunk állani. Én mindig azon töprenkedem, talpra tudunk-e most is állani, mint máskor tudtunk, s ha tudtunk, miért tudtunk és ha nem tudunk, miért nem tudunk. Ha összeveszem azt a katasztrófát, amelyet fiatalkoromban láttam és ma látok, meg kell állapitanom, hogy a kettő közölt nagy különbség van. Enyhítő körülmény talán, hogy ez az ok, amely bidső összefüggésben van a mi szerencsétlenségünkkel és a feltámadás nehézségeivel, az nem kizáró'ag magyar, az az egész világon igy van. Hiszen látjuk Európa sorsát, amelyet egy nagy háború döntött válságba, és amelyet a béketárgyalások voltak hivatva ebből a válsát-ból kiemelni és egy uj életnek átadni, mert hiszen a békekötésnek ez a morális és politikai célja: nem pedig az, hogy az emberek egymást kifosszák. A békekötésekben azonban minden, ami törvény volt, ami szabadság, alkotmány és szokás volt, felrúgták könyörtelenül és uj szokásokat, uj törvényeket, szabályoka! tettek a helyére és mitőlünk, akik alól kirúgták a iétalapot, a törvényes, az erkölcsi létalapot, most azt követelik, hogy az ő általuk statuált szabályokat és törvényeket szentnek, sérthetetlennek elismerjük, egészen a haldoklásig, amely haldoklást már Ausztriában és Németországban közeledri látunk s amely mint valamely Damokles kard, állandóan a fejünk felett van. Ami bennünket illet, az az első katasztrófa, amelyet enfiatalságomban láttam, abban különbözött a mostanitól, hogy akkor ennek a nemzetnek volt egy vezérgondolata, amelynek mindenki behódolt különbség nélkül. Mikor az osztrák hatalom az orosz segiiségével ránk taposott, elnyomott és kifosztott bennünket, jogainkat, alkotmányunkat elkonfi^kálta, mikor lélegzeni kezdett a nemzet, nem volt más gondolat, csak egy. az alkotmány helyreállítása. Emellett semmi más gondolat, semmi más világnézet, semmiféle irányzat nem érvényesülhetett. A pártok is csak annyiban különböztek, hogy az egyik egyszerre mindent akait. a másik pedig mérsékelten, lassan haladt előre. Ma, tisztelt Uraim, a helyzet más. Ma. ugy mint az európai nagy nemzetek telték, ugy tetlünk mi is. Mi is kirúgtuk magunk alól jogainkat, törvényeinket, alkotmányunkat, minden!, ami morális és törvényes alapja volt ennek a nemzetnek és helyébe ujat statuáltunk. Ez az uj azt követeli tőlünk, hogy mi elismerjük. Követelik, hogy ennek a nemzetgyűlésnek feltétlen szuverenitását ismerjük el, emely ismeretlen volt Magyarországon azelőtt. Mindenféle irény követeli magának az elsőbbséget, a nagy szó jogát, a demokraták, a liberálisok, radikálisok, agráriusok, keresztények, mind a maguk zászlaját lobogtatják, ellenben az ország zászlaját nem lobogtatja senki sem. Ez az, ami engem, mint kétség emészt, ami a kételkedésnek, a csüggedésnek egy bizonyos elemét vegyíti bele az én mindig optimista temperamentumomba és ez az. ami engem töprenkedésekre és élmatian éjszakákra kárhoztat Azonban én azt is gondolom, amit tisztelt Barátom és ez adja meg nékem is az erőt. hogy utánunk jönnek a fiatalok, akik megedződvén a szerencsétlenségek próbái által, ha majd a szerencsétlenség szűnni fog, a normális viszonyokban erősebFolytatása a következő kiadásban.
