Napi Hírek, 1922. november/1
1922-11-06 [0047]
Pár is, november 6. (Havas.) Konslantinápolyi jelentés szerint a szultán kísérletet lett a város elhagyására, de a lakosság ebben megakadályozlav (MTI.) Konstantinápoly, november 6. (Havas.) A szövetségesek főmegbizottai határozottan visszautasították az angorai kormánynak azt a követelését, hogy hadihajók! a tengerszorosokon csak a török hatóságok engedélyével mehessenek keresztül. A szőívetségesek nézete szerint a törököknek ez a követeilése ellenkezik az 1918 októberi mudroszi fegyverszüneti szerződéssel fa a Mudániában kötött megegyezéssel. (MTI.) Paris, november 6 (Wolff.) A Petit Párisién külön tudósítója jelenti Konstantinápolyból, hogy a szultán vonákoddik a kalifa címről lemondrii és Mjelentette, hogy már unja az angorai sajtó támadát&»it és eltávozik az országból. Indiába megy, ahol a mohamedánok nagy tisztelettel vannak iránta. (MTI.) Bécs. november tí. (.Nemzetgyűlés vége.) Danneberg (szociáldemokrataj több mint háromórás beszédben élesen bírálja a javaslatot és a kormánynak szemére veti, hogy a városi érdekeket feláldozza az agráriusok kedvéért. A kormány szanálási tervezete csak az abszolutizmus fügefalevele* Strassner (nagynéniét) kiemeli Seipel kancellár érdemeit Ausztria megmentése körül és kijelenti, hogy a reformprogram elfogadása az ausztriai németség 1 fentartása szempontjából a képviselők természetes kötelessége. (MTI.) Moszkva, november 6. (Wolff.) A külügyi népbiztosság az orosz távirati iroda jelentése szerint az angol, francia és olasz kormánynak a szovjetkormányhoz intézett felszólítására, hogy vegyen részt a lausannei konferencián a tengerszorosok kérdésének tárgyalásán, november 2-i jegyzékében azt válaszolta, hogy az orosz kormány semmi szin alatt sem egyezhetik abba bele, hogy Oroszországot ne vonják be a konferencia valamennyi munkájába. Határozottan ragaszkodik Oroszország, Ukrajna és Georgia korlátlan részvételéhez, még pedig 1 ugyanolyan jogokkal, mint a konferencia többi résztvevője. (MTI.) Konstantinápoly, november 6. (Havas.) Angoi forrásból származó jelentések szerint az angorai nemzetgyűlési ruitasjtolta ízmid pasát, hogy Lausanncban igyekezzék! a következő pontok megvalósiláisát elérni: A nemzeti paktumban megállapított ha'ári-okai, a Görögországra vonatkozó döntést, a kapituláíoiók megszüntetését, az iraki és mezopotámiai határok megváltoztatását jépf -a teljes pénzügyi, gazdasági és politikai függetlenséget. (MTI.) Konstantinápoly, november 6. (Havas.) Retet pasa megszüntette,a török szenátust. (MTI)