Napi Hírek, 1922. november/1
1922-11-06 [0047]
-o- Berlin, november 6. Olaszországban 1870 óta állami alkalmakkor egyházi ünnepélyeket nem tartottak, most azonban Mussolini elrendelte, hogy a Vittorio Veneto győzelmi ünnepély alkalmával valamennyi vezető állásban lévő államhivatalnok vegyen részt az istentiszteleten. (MTI.) -o- Berlin, november 6. Berlin politikai köreiben élénk megbeszélés tárgya, ho^y a nemzetközi valutakonferencia és a jóvátételi bizottság tagjai vasárnap egy család meghívott vendégei voltak. A magánjellegű találkozáson részt vettek továbbá Boyden, az amerikai megfigyelő és helyettese, Logan ezredes, továbbá az amerikai és az angol nagykövet. A német vendgtek sorában éott voltak Siemens Frigyes és Deutsch Félix nagyiparosok, líemptner, a kálikioncern elnöke, aki szerdán útra kel Newyorkba, a politikusok közül Hilferding és Breitscheid. Táryöl maradtak Jenks, Cassel és Keynes tanárok, akik; most dolgozzák kí a német kormánynak bemutatandőt szakvéleményüket. Elterjedt hirek szerint Cassel kedden eltávozik Berlinből és a hét közepén Jenks is Parisba ulazik. Vissering, a valutakonferencia elnöke tegnap közölte a birodalmi kancellárral, hogy a szakvéleményt legközelebb beterjesztik. (MTI.) § London, november 6. Hivatalosan megállapították a négy vezető politikai párt jelöltjeinek 1 eddig elfogadott számát. Eszerint a konzervatívok 183, a nemzeti liberálisok (Lloyd Geoige-pártiakl) 178. a független liberálisok (Asquith) 325, a munkáspárt 41b. más pártok 42 jelöltet állítottak, összesen 1114 jelölt küzd tehát a mandátumért. Ezek köziül 57 jelöli eddig véglegesen megválasztottnak 1 tekinthető, mivel ellenjelöHüjk nem volt. Ezek közül 32 konzervatív. (5 nemzeti liberális, 4 független liberális, 4 munkáspárti és 11 egyéb. A nemzeti liberálisok jelöltjeinek száma nem végleges, mivel hivatalosan nem tudják azt megállapítani, hogy közülök mennyi fogja különösen Lancashireben és Yorkshircben Llovd Georgűl támogatni. (MTI.) < Prágai, november 6. A cseh köztársaság érsekei és püspökei a lelkészekhez és a hívekhez pászlorlevelet intéztek, amely az egyház és az állam) egymáshoz való viszonyával is foglalkozik. A pásztorlevél az egyház és állam elválasztását természet Lenesnek mondja de ezzel az eshetőséggel számolni fcell, Ahol az elválasztás elkerülhetlen, ne történjék hirtelenül és erőszakosan, hanem a törvény jogos lutjá'n. A pásztorlevél a 1 felekezeti iskolák fenlartásának szükségéi hangoztatja és határozottan tiltakozik a katolikus templomok és temetők közös "használata ellen. A pásztorlevél felszólítja a híveket, hogy vallásszabadságuk védelmére szülői tanácsokat alakítsanak. (MTI.) Prága, novemlier 6. A Tribuna jelenlése szerint holnapra) a német szociáldemokrata képviselőket a nemet parlamentii | tóvetséget, a magyar pártokat éjs a tót néppártot bizalmas értekezletre hívták öszsze, amelyen az együttes ellenzéki végrehajtó-bizottság megalakításának módozatait fogják mégbeszélni. (MTI.j