Napi Hírek, 1922. október/2
1922-10-18 [0046]
Róma, október 20. Az erős politikai párttá alakult fascista irányzat az utóbbi hetekben minden erejével arra törekszik, hogy a kormány lemondását és uj választások kiírását erőszakolja ki, mert azt reméli, hogy a párt parlamenti képviselete oly. tetemesen megerősödik, hogy más nacionalista pártokkal egyetemben a politikai uralom átvételére ísr gondolhat.. A fascisták e céljuk érdekéién országszerte igen intenzív propagandát fejtének ki és többek között e hó 24-ikére Nápolyba demonstratív; nagygyűlést hívtak egybe, amely a jelek szerint ennek a politikai irányzatnak eddigi legimpozánsabb megnyilatkozása lesz. Ez alkalomra Nápolyba legalább 35 ezer fascista megérkezését járják, akik egész Olaszországból külön fascista személyzetű és fegyveres kísérettel ellátott vonatokkal fogínak odautazni. Mussolini pártvezér nagy politikai programmbeszédet szándékozik tartani, amely után a fascista légiók katonai rendben vonulnak fel a főbb politikai vezetők előtt: a menet qjlején arany vitézségi ércnV ttiel kitüntetett husz hadirokkant fog haladni, utáfnuk ötszáz biciklista, majd több mint száz autó s végül a városok és vidékek szerint rendezett fascista légiók. A felvonulás tartama alatt a város 1 felett fascisla pilóták által vezetett repülőgépek fognak keringeni. • t Párisi,o któber 18. (Wolff.) A Journal dés Debats nyilvrán sugalmazott közleménye szerint egyelőre nincs szó arról, hogy a jóvátételi bizottság a Bradfcury tervezetére vonatkozó francia ellenjavaslatot tárgyalja. 'Baiihou nem kapott utasítást arra, hogy a francia memorandumot a jóvátételi bizottság elé terjessze. A lap a jóvátételi bizottsághoz fordult, ahol kijelentették, hogy ez a ihí'r nem felei meg a valóságnak, és erről beszélni kissé korai. A francia delegáció) eddig nem közöölte, mi a szándéka és így erről a dologról mindaddig semmit sem lehet nyilvánosságra hozni, amig a kormány jacaslatainak szövegét mejg nem állapította (MTI) Paris, október 18. (Wolff.) A nemzetközi vasúti kon 1 ere nc'a a közmunkaügyi miniszter elnökíésével ma délután megkezdte munkáallait. A német vasutakat Süllcr államtitkár, Vogel miniszteri igazgató, WollT miniszteri tanácsos és Haine miniszteri tisztviselő képviseli. A konferenciának az a célja, hogy. a genovai "konferencia vasúti forgalmi bizottságának határozata értelmében megalakitsja, a nemzetközi vasúti tiniét, amely nemcsak az európai vasutakat foglalja magába, hanem a kínai és japáni vasutakat is, amelyek az unióba való felvételüket kívánják. (MTI.) Berlin, október 18. (Wolff.) A pártok képviselői má délelőtt 10 órakor a birodalmi kancellár elnőklésével folytatták az elnökválasztás kérdésének tárgyalását. Megállapodtak abban, hogy a pártoknak azt lógják javasolni, hogy a birodalmi elnökválasztás 1925 juliuus 1-én legyen. A pártok erre az indítványra még ma este lógnak válaszolni. (MTI.) . • ' , , Berlin, október 18. (Wolff.) A Kraszfn lemondásáról szóló hírt, amely a 'limes révén terjedt el, orosz hivatalos részről megcáfolják és minden alapot nélkülözőnek nyilvánítják. (MTI.)