Napi Hírek, 1922. október/2

1922-10-16 [0046]

§ London, október 15. A Morningpost azt irja, hogy bizonyos eleknek! le akarják 1 rontani a ro­mán király koronázási ünnepélyének sikerét. Erdély a legfontosabo Románia uj tartományai kőzött, és |igy kétszeres jelentősége van annak, hogy az u| uralkodókat ott nem fogadják egyhangú lelkesedés­sel- Az erdélyi románok a magyar uralom idején teljesen, nyugati gondolkodásmódra és műveltségre tettek szert j amivel ellentétben áll az faz állapot, a melyben a régi román királyság áll. Ez a különbség minden külföldi utazónak is feltühpk. Az erdélyiek érzik fölényüket a régi románokkal szemben és gyű­lölik uj uralkodójukat. Ezenkívül politikái ellensé­geskedés is áll fenn a liberális közigazgatás és az erdélyi nemzeti párt között. A románok nagy fe­llelősséget válMtak magukra azáltal, hogy a müveit­ségben magasan felettük álló tartomány közigazgatá­sát magukra vették. A helyes megoldás az* volna, hogy legyen egy dualisztikus monarchia, melynek két felében külön-külön adminisztráció volna 'érvénv­ben. (MT.) Konstantinápoly, október 14. (Havas.) A szövetséges főmegbizottak átadták Hamid bej ke­malista főmegblzottnak a görög főmegbázott ny'lat­kozálát, fi.mély ezeket mondja: A görög kormány em­lékezetbe idézi a mudániai hellén megbízottak meg­jegyzéseit és ugy véli, hogv azokat nem vették figye­lembe. Kéri tehát a hatalmakat, lámpgtissák a "kérész­tény lakosságnak "Tráciából való kivándorlását és hosszabbítsák meg a kivándorlásra és a törököknek Tráciába való beiktatására szabott határidőt. Hozzá­teszi még a görög kormány, hogv kénytelen lévén az események kényszere "ölatt meghajolni, csatlakozik ff mudanjai határozatokhoz. (MTI.) Peking, októebr 14. (Havas.) Sunjatsen hí­veinek hadereje hatalmába kerítette Fucsau városát. London, október 14. (Havas*.) Churchill kei­den Bristolban beszédet mond a keleti kérdésről, Írországról és a belpolitikáról. (MTI.) , ! Paris, október 15. (Havas.) Herriot Varsóból Parisba utazva a vonaton a Journal munkatársának íyilatkozott oroszországi útjáról, amely rendkívüli megelégedéssel tölti el. Nézete szerint Franciaország s Oroszország között a megértés könnyű vo'na, ha a helyszínén készítenék élé a megegyezést. A szovjet­ormány hajlandó elismerni a cári Oroszország adósságait, ha ennek fejében hosszúlejáratú moratő­iumot és az orosz pénzügyek rendbehozatalára szánt nagyobb kölcsönt kap. Bár a szovjetkormány el­lenzi a magántulajdon régi alakjában való vissza­állítását, ladbtt esetten hajlandó volna áldozatot I.ozni, hogy tárgyalásra léphessen a francia ipari körökkel. Moszkvában mélyreható fejlődést látott Herriot. A nép erősen kívánja az izoláltság megszűnését, hogy hogy ismét at francia civilizáció részese lehessen s ónémetek pedig el veszteitek az előzőleg meg-zerz?tt be­folyás egy részét Másrészt azonban nem szabad lulzott reményeket táplálni. Az ipar és a kereskede'em a textilpiac kivételével teljesen pang, a munkások közt pedig restség, féktelenség es nyomor uralkodik. Mind­össze a vörös hadsereg, amely ezidőszerínt 900.000 ember számlál, tesz kedvező hatást. (MTI.) Paris, október 15. (Havas.) A Petit Párisién jelenti: Roger a párisi kereskedelmi kama.a elnöke kijelentette, hogy a marseillei kamarának a többi francia szervezethez intézeti az az indítványa, hogy tegyenek alkalmas lépéseket az Oroszországgal váló kereskedelmi összeköttess ujrafelvételének m »,köny­nyitésere, mindenütt kedvező foga ltaiásra számiihat, mert a 'közgazdaságilag érdekelt körök azt óhajtják^ hogy a kivilelt fokozzák. Szükséges azonban, hogy bizonyos minimális mértékű biztosítékot követeljenek és eleve Informálódjanak az orosz vám- és forgalmi helyzetről és Oroszország fizetőképességéről. (MTI.) \' ! I i I I • '• 1 ! ; ' § Szófiai, október 15. (Bolgár Távirati Iro­da.) A mudániai egyezmény, amellyel a szövetséges hatalmak hozzájárultak Kelet-Tráciának Törökország részére való visszaadásához, anélkül, hogy Nyugat­Trácia sorsát még csak említették volna is, Bulgáriá­ban rendkívül ijájdalmas hatást keltett. A közvéle­mény nagy nyugtalanságot tanúsít a kelet-lráciai, pro­bléma, ilyetén megoldása miatt és .'.általános az a 1 nézet, hogy végleges megoldást nem lehet elképzelni anélkül, hogy az ne teije&ilse < Bulgária igazságos terü­leti igényeit, mert az ország gazdasági élete mind­addig veszélyben forog, amíg nem kap az égéi ten­gerhez vezető utat, amelyet Bulgáriának a hatalmak megígértek. A lapok remélik, hogy a londoni, párisi és római kormányok felismerik majd a nyugat-trá­ciai kérdés igazságos megoldásának nagy fontossá gát és felveszik ezt a kérdést a közelgő kel ti béke­konferencia napirendjére. (MTI.) i i;\-~Sí ifc.t..>v-^ i.t.;. 1 § Szófia, október 15. (Bolgár Távirati Iro­da) Az egész országban tovább > folynak a tráciaj menekültek népjgyülései, amelyeken az ujabb mene­kültek is résztvesznek. A felszólalók körében sok az olyan, ak5 a legutóbbi események hat Ysja alatt volt kénytelen otthonát elhagyni. Ezek ismertetik ottho­nuk kétségbeejtő helyzetét es azt javasolják, "hogy a őormanyt géfjék fel, hogV vessen v%ét szenvedé­seiknek. (MTI.) , :: "B e r I i n, október 15. (Wolff.) A. szabadság és közrend szövetsége, ameTynek vezetőségében min­den polgári párt szerepel, ina délelőtt gyűlésre hívta meg tagjait a Busch-féle cirkuszba, ahol Németor­szág 'helyzeléről beszéltek volna ismert politikusok. A Rote Fali ne cimü kommunista lap viszont sz'ntén kiadott egy felhívást,' amelynek alapján számos el­lentüntető jelent meg a cirkusz előtt. A kommunis­ták kellemetlenkedtek a gyűlésen részlvenni szándé­kozó közönségnek, azután pedig támadóan lép'.et fel. úgyannyira, hogy számos könnyű sebesüllön kivül egy rendőrtisztviselő! megöltek, egy másikat súlyo­san megsebesítettek, egy újságárust pedig, aki a Deutsche Zeitungot árulta ugy összevertek, hogynn s élet-halál között lelieg. A verekedés következtében a rendőrség széleskörű intézkedést lett, hogy megalca dáíyozza annak további elfajulásai. (MTI.) :: Paris, október 15. (Worff.) Az álta/ános munkásszövétség nemzeti tanácsa tegnap tarlotl ülé­sében határozatot fogadott el a nyolcórás munkanap érdekében, amellyel felszólítja a szakszervezeti inter­nöcionálét, különösen pedig a szállítási és liánya­munkásók szakszervezeteit, hogy együttes fellépéssel Szálljanak szembe az egész világon a nyolcórás mun­kanapol fenyegető törekvésekkel. (MTI.) rmill im turtí: Zlntawr Ftraao. Felelős kiadó: le/eldl Kozma Miklós ™"™™*" Kiadja a Magyar Távirati Iroda részvénytársaság. vonított a M»g-y»r Távirati lrai% r. u ny J n t íiibai, (3 jJipest, Városház .a. 10. -iügSPtímUt nYomoaTMota i SiczjpanOwilcl Gu«tá>.

Next

/
Oldalképek
Tartalom