Napi Hírek, 1922. október/2

1922-10-28 [0046]

§ (—) Prága, október 27. (Magyar Távirati Iroda.) A felvidéki keresztény szociálistapárt a na­pokban népgyűlést h ivott egybe Besztercebányára, amelynek megtartását a városbeli cseh t lepülíeta meg akarták hiúsítani. A gyűlés megnyitása után a nagyszámban megjelent csehek lármájukkal lehelet­lenné tették a keresztényszocialista szónokok meg­hallgatását és a rendőrség jelenlevő képviselőié az­zal az indokolással, hogy Besztercebányán csak tiz keresztényszocialista van, berekesztette és feloszlatja « gyűlést, § »A Budapesti Ujságjrók Háztartási Szövet­kezete értesíti tagjait, hogy e hónap 23-ikán, szomba­ton reggel a Csengeri-utcai üzlet a tagsági igazol­ványokra vezetett elismervény felmutatása c lemben a hatósági tojást kiadja. A tojást legcélszerűbb nyolc­éra körül kiváltani, mert rendelet tiltja a hatósági tojásnak későbbi időben való kiosztását. A szövetkezet irodája a nagy munkatorlódásra és a tagok tömeges jelentkezésére való tekintettel november hó elsején, szerdáin 11—1-ig hivatalos órái­kat tart. Kérjük tagjainkat, hogy a lisztmegrende­léseket november elsején okvetlenül intézzék el mert november 2-ikájn a liszlakciót le kell zárnunk. Szövetkezetünk kiváló minőségű angol gyapjuszá­vetekel szerzett rendkívül kedvezményes áron. A részletekről a legközelebbi napokban körlevelei kül­dünk. « § London, október 27. A nemzetkőzi légi­forgalmi bizottság ma tartotta első nyilvános ülését Londonban, .leien voltak azoknak az országoknak a megbízottai, amelyek. 1919-ben a légi konvenciót aláírlak. A bizottság elfogadta azt a javaslatot, hogy 19 éves életkoron alul és 15 éven felül senkii, se lehessen pilótául szerződtelni. Ezenkívül megállapod­tak abban, hogy minden légi jármű, mely a köz­szál Utas szolgálatában áll, dróLlalan távírókészülékkel legyen felszerelve. Jelenleg ez a rendszabály csakW oly jármüvekre vonatkozik, melyek tíz utasnál töb­bet képesek szállítani. (MTI.) § London, október 27. Az angol légi ügyek' minisztériuma tanulmányozza a motor nélküli sikló­repülés problémáját abból a célból, hogy az annál használatban lévő készülékeket a pilóták előzetes kiképzésében használja fel. (MTI.; § L on d o n, október 27. Nyugat-Ausztrália­kormánya hatmillió sterlinget szavazott meg arra a célra, hogy 75.000 angol férfi és nő gyermekeivel bevándorolhasson és letelepedhessen Ausztráliában. Ugy tervezik, hogy évente 25.000 személy fog Angliá­ból bevándorolni. (MTI.) -— Ksxefccio § Házasság. Bodor Aladár, a Magyarság belső munkatársa folyó hó 28-án házasságot köt szení­györgyi Czeke Vilmával, szentgyörgyi Czeke Endre dohánygyári igazgató leányával Debrecenben. (Pro domo: Szives közlését kéri Bodor Aladár, a Magyarság munkatársa.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom