Napi Hírek, 1922. október/2

1922-10-26 [0046]

Bécs, október 26. (A MTI maigánjelentése.) A munkásvédórségek az utóbbi időben gyakorlatokat végezlek, amelyeknek formális katonai jellegük volt és nagyobb fegyveres csoportokat mozgattak meg. :: Majna-bran kfurt, október 23. A nem­zet közi szabadkereskedelmi kongresszus ülés zésemai véget ért. A kongresszus legfigyelemreméltóbb ereóV ményének az a szívélyes viszony tekinthető, amely a nagyszámban megjelent angol résztvevők és német képviselők között uralkodott. Az utolsó ülésen Schnee dr. kormányzó »A szabadkereskedelem és a gyarmalok« cimü elő­adással kapcsolatosan azt kívánja, hogy Németország­nak is engedjék meg a gyarmatok fejlesztésében való részvételt. Hobson tanár (Anglia) kijelentette, hogy] semmiképp sem ért egyet az egykori német gyar­matok kérdésében folytatolt angol politikával egy­hangúlag határozati javaslatot fogadtak el, amely szerint a világháború gazdasági következményeinek leküzdése céljából valamennyi ország szoros gazda­sági szolidaritására van sürgős szükség. (MTI.) :: Kopenhága, október 25. Egyik itteni villamosági telepen egy tízezer kilovatlos turbinát próbállak ki, amelyet egy svájci cég állított fel. A gép a, kísérletnél felrobbant. Egy svájci szerelő éle­tél vesztette, egy dán munkás pedig súlyosan meg­sebesült. A szerencsétlenség oka valószínűleg anyag­hiba. (MTI.) •,; § A Horthy-akció javára ujabban a következő adományok érkeztek Rakovszky Iván belügyminisz­terhez: Zadravecz István püspöki helynök a maga és a vezetése alatt álló katolikus tábori lelkészek nevében 100,000 korona, a Fészek művészek klubja 100,000 K, a kormányzósághoz 1 beosztott tisztek és katonai tisztviselők 62.400 K, a Vuk N. és Fiai cég 50,000 K, a Magyar Uri Kaszinó és a Gala r.-t. 20­20.000 K, Klinger Zsigmond dr. kir. tanácsos, fogor­vos 10000 K. A vidékről a kővetkező nagyobb ado­mányokat jelentették be: Gróf Batthyány (Csákány; 500000 K, gróf Mikes János szombathelyi püspök 200,000 K, gróf Ertíődy Sándor (Vép) 100,00(J K. Yas­diinnyci Dényi Dalma november 29-en délelőtt fél 11 órakor a Kamara Mozgószinházban hazafias müsoru matinét rendez a rendes mozgöszinliázi helyárakkal (60—200 korona) és a tiszta jövedelem 50 százalékát az országos inségenyhitó akció javára adja. (MTI.) § Róma, október 26. Az olasz lapok több­sége a fascisták nagygyűléséről szóló beszámolókban kiemeli a tökéletes rendet, valamint a csodálatos lelkesedést, amely a fascisták ezreit eltöltötte. Musso­lini beszédéből különösen azt a részt tartják figye­lemreméltónak, amelyben a király iránli hódolatát mutatta be. Reggio Emilia tartomány több községében a községtanácsi választásoknál a fascista jelölteket ab­szolút szótöbbséggel választották meg. (MTI.) ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Kszekció § Róma, október 26. Konstantin volt görög király Milánóba érkezett. (MTI.) f

Next

/
Oldalképek
Tartalom