Napi Hírek, 1922. október/2

1922-10-24 [0046]

í'ragjai, október 24. A képviselőház mai ülé­sén tlr. Benes külügyminiszter jelentést tett több fontos külpolitikai kérdésről és többek, "közt kijelen­tette, hogy az uj kormány a külpolitika eddigi út­ját szándékozik követni. Benes ezután megemlítette Seipei osztrák^' Követségi kancellár prágai, berni és veronai utazását ós vázolta a prágai tárgyalások le­folyását. Az osztrák kormánynak telt igéretemet — így folytatta Benes — a ggcnfi cseh delegáció teljes mértékben beváltotta Genfijen tervezetet dolgoztak ki. amelyet a közismert három genfi jegyzőkönyv­ben foglaltak (össze. Ezek a jegyzőkönyvek) a legújabb idők legfontosabb politikai aktái közé tartoznak. A cseh kormány ai tárgyalások során a kisantant és Lengyelország képviselőivel teljes egyetértésben járt el. A miniszter ezután kijelenti, hogy a cseh kor­hiány teljés erővel szállt síkra a garanciális szerző­dés mellett. Be akarta bizonyítani, hogy támadó ter­vei nincsenek és nem akarja Középeurópáiban a ver­sengés politikáját űzni. Hangsúlyozta, hogy Ausztria jogos érdekeit és szükségleteit elismeri, hogy Olasz­országnak mint az utódállamok egyikének és az Ausztriával szomszédos nagyhatalomnak jogos érde­keit teljesen elismeri, aláveti magát a népszövetség erkölcsi vezetésének, de nyomatékosan követeli, hogy saját jogosult érdekeit és exisztenciájának feltételeit teljes mértékben vegyék figyelembe. Genfben sor ke­rült a politikai jegyzőkönyv aláírására, amelyncK tartalma ismeretes és amely Középeurópa viszonyai megszilárdításának ifjabb nagy garanciája s megaka­dályazza azt hogy "Ausztriát valamely ország oly tranzakció tárgyául tekinthesse, amely területi ép­ségét és szuverenitását veszélyezteti. — Megelégedéssel állapítom meg — folytatta Be­nes, — hogy külpolitikánk, elsősorban középeurópai politikánk elveit Schanzer és én Velencében alapo­san megbeszéltük és ebben' a tekintetben teljes egyet­értésre jutottunk. r Ezt főleg azért kellett megállapítani, hogy Cseh­országnak és a vele szövetséges államoknak Olasz­országggai való versengéséről es ellentétes politikájá­ról elterjedt legendáknak véget vessünk. A két állam együttes érdekei bennünket arra indítanak, hogy a középeurőpai statusquo következetes politikáját kö­vessük, amely sem Olaszországot, sem Csehorszá­got, sem Jugoszláviát vagy Romániát nem érinti és amelynél a genfi megállapodásokat kölcsönösen és teljes mértékben respektálhatjuk. — Ismételten hangsúlyoztam, hogy Csehország szívesen működik közre Középeurópa békéjének fen­tarlásában és vállalt kötelezettségeit teljesíteni fogja,, de természetesen azt is megköveteli, hogy jogos érde­keit vegyék figyelembe. Olaszországban, amely sza­badságharcainkban nagymértékben segítségünkre volt, a lakossági túlnyomó többsége rokonszenvez velünk és teljesen felfogja középeurópai érdekeinket. Meg­győződésem, hogy Schanzer miniszterrel folytatott őszinte megbeszélésem nagyban hozzájárul Közép­európa bélkéjiének megszilárdításához és ahhoz, hogy Olaszország közt és köztünk, valamint szövetségeseink! és Románia közt teljes legyen a harmónia. Ez az együttműködés oly alapon épült fel, amely nemcsak nem Sérti Ausztria érdekeit, hanem annak újjáépítését lehetővé teszi. — - nej szövetséget a genfi tárgyalások igen ne­héz feladatok elé állították, melyet azonban sikeresen oldott meg. Az idei népszövetségi gyűlés belátta en­nek az akció ak fontosságát és meggyőződött arról, hogy ha kedvező eredményt akarunk elérni, ha­sonló feladatok megoldásába a népszövetséget is be kell vonni, hogy befolyása nagyobbodni fog és a népszövetség a nemzetközi politika oly faktorává válik, amilyen a nemzetkőzi politika történetében ed­dig elő nem fordult. Meggyőződésem, hogy a nép­szövetség tényleg sikeres munkát végzett és ez ujabb lépés végleges kiépítése és nemzetközi elismerése te­rén A népszövetségi cseh delegációja ugy véli, hogy kötelességeit ügy hazájával, mint szomszédainkkal, szövetségeseinkkel, valamint a béke eszméjével és a népszövetséggel szemben minden irányban teljesítette. MTV. Bécs, október 24. Dr. Hainisch szövetségi el­nök fogadta a népszövetség delegátusait. Jansen, a küldöttség; f.jlnöke kijelentette, hogy a delegáció meg­tisztelő szent kötelességének tekinti, Jiogy az ausztriai költségvetési egyensúly helyreállítására szolgáló re­form- iéss eanálási programmot elkészítse. A dele­gáció 'elddigi munkálatai jó eredménnyel biztatnak. Hainisch elnök szívélyes szavakkal üdvözölte a delegátusokat és hangsúlyozta, hogy Ausztriát a há­ború [és a béke súlyos szenvedései ellenére is teljesen életképesnek tártja Most 'nemcsak a békés munkához v&Ió Visszatérésről, hanem a félig patriarchális rezsim­Mi a teljes demokráciához való elkerülhetetlen át­menetről van szó. Elismeréssel nyilatkozott a népszövetség elhatá­rozásáról, hogy a segélyakciót végrehajtsa, Ausztria parlamentje és kormánya mindent el fognak követni, hogy a népszövetségi delegátusok munkáját meg­könnyitse. (MTI.) Bécs, október 24. A genfi jegyzőkönyvek elő­zetes tárgyalására kiküldött bizottság elvetette a szo­ciáldemokratáknak azt az indítványát, hogy a jegy­zőkönyvek tárgyalását szakítsák félbe ős azonnal kezd­jék meg a reform- és szanálási tervezet tárgyalását. A szövetségi kancellár a vita során megállapította, hogy a kormány nem szándékozik a parlameinlttl befejezett tények elé állítani. A oizottság azután be­fejezte a genfi jegvzőkönyvekről szóló általános vitát. (MTI.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom