Napi Hírek, 1922. szeptember/2
1922-09-20 [0044]
p á r i s > szeptember 80* /wolff/ lünt a llatin jelenti, es elpusztított területek Intéző bizottsága tegnap este az általános munkaadó szövwtaóg és a munkásézövetaég képviselőivel tanácskozott ós tudomá. mi vette a Jonhoux ós a nómet építőmunkások között Berlinben folytatott megbeszélések eredményét* A kiküldöttek elhatároztak-, hogy megmaradnak eredeti nézetük mellett, vagyis, hogy Németország vegyen részt az elpuszti. t.ott ter ület ek helyreallitá sába n» /MTI./ B} u b 1 1 n „ szeptember 20. A polgárhabortt továbbra is kedvezően alaknl a felkelők javára, A osatár ozasok most a nyugati hegyes terepen folynak. A kormány ősapátok erőfeszítéseire a felkelő ősapátok gerilla háborúval feleltek* Mindkét — fél súlyos veszteségeket szenvedett* /fcttT/ § London, szept enbsr 20* A szövetségesekhez ez ídőij sem az angórai irománytól, sem Kemal basától nem ór&ezett válasz a szövetségeseknek e tengerszorosok szabadságára ós a semleges zóna sérthetetlenségére vonatkozó figyelmeztetésére* Londoni körökben^a legnagyobb tartózkc dással itélik meg azokat a Parisból t^erj esz tett és valószínűleg az ottani tttek sajtóirodában készült híreket, amelyek az angorai kormány szandekey ről szólnak. 3zek a hirek Ilyenformán nem lehetnek alapjai a közel Keleten foga natosi tanőó eló'vigyásati intézkedés éknek, vagy azok megszüntetésé, aei. Mindemellett az a vélemény alakult ki, hogy Musztafa Ken alt az eddigi események óvatosságra intik s igy a jövőben valószínűleg kerülni fogja aaokat az incidenseket, amely netalán erőt el jesebbjlfillenakcióra adnának alkalmat, /tol/ * rÉatonai ) § London, szeptember 20- A lapok a kormány katonai intézkedéseivel kapcsolatosan általában ugy nyilatkoznak, hogy a jelen körülmények között ez a legcélravezetőbb eljárás a szövetségesek tekintélyének megóvására. Többnyi re annak a kívánságnak adnak kifej ezóst* hogy a szövetségesek őrizzék megyteijes egyetértést* A Tiffles erre vonatkozólag a következőket irja; A kemalísták túlzó követeléseire a legjobb válasz a gyors dőbtós ós aminél' gyorsabb kijelentőse annak, hogy Anglia és Pranciaország kőzött az egyetértés tökéletes. A Daily Telegraph ezeket irja: A kormány egészen őszintén tisztességes megegyezésre kíván jutni az angorai kormánnyal, hogy a közel Keleten a bókét biztosi tsa 3 azonban az a meggyőződése, hogy ha Musztafa Kemallal elfogadható feltételekban akarna megegyezni, Kanálnak meg kell értenie, hogy olyan hataknakJsal tárgyal, amelyek Jseszen állana* az ellenállásra is* Hagybritannía irtózik a háborúnak, móg a gondolatától is, a legjobb mód azonban ennek elkerülésére figyelmeztetni Kemal basát, He felejtse el. hogy most kell velük tárgyalásba boesajtkoznia a hogy a szövetségeseknek*, adaig kell vele tárgyalniuk., amíg az ő kurd£s* ós anatóliai katonái ^ieo^^JWQWázsí ai partján maradnak. Az angol kormány ezt félre nem érthető módon leszögezte s azt hisszük-, hogy ugyanezen az alapelven nyugszik az a politika is,, anely mellett a francia és az oaiaz kormányok állást foglalnak* fiíTl/ * ««! L Ü *« 1 0 í szeptember 20. /Devizazárlat/ Berlin-. ° fl f 2 4 ^S^S 0 ^ 40 * nevvvo^k 5gg;a 0 , London 23.70, Paris 40.80," HilaSL \ 2A» P í^ a 16 »?°» Budapest 0.22, Zágráb 175, Sofia 305. líawó 0 07 Béos 0.007 1/2, Osztr. Bélyegzett 0.008 3/4. /MTI./ • . x. , 5. B e r 1 i n, szeptember 20. Középérték/Bevizazárl»t < Tll eT 7^í 9 p^r Z ^ 10 ?o'. MÍ Í a ?° 6150 ' ^ndon'őSOO.Newyork Í4Ío! a Srii 11&, Zürich 273.50, Béc s 195, Prága 4575, Budapest' 57.75, Sofia 880,/MTI. Pt ., „ .. ••. L*v B 0 ó .° s » szeptember 20. Középérték Devizazárlat: Prága 2312 1/2, Zágráb 241, Budapest 2950, War*ó 1025 Milano 3130 ró na n, 330600, Newyork 747.75, Paris 5685, Zürich 139.50, Boriin 52? fmstérdam^ 0 ' 889,Qp, Brüsszel 53.?0, Sofia 4 3o .- /mit/ Belföldi hirek. ORSZÁGOS LEVÉLTAJl A budapesti devizaközpont hivatalos árfolvamai szeptember 20-án: Napóleon 94oo pénz, Angol font 11125-11425, Léva 1550-1650, Dollár 2500-25 75, Prancia frank 190-195, Márka 190<«210, Lira 105-110, Osztrák korona 3.JBO-3.10, Lei 1525-1625, Szokol 77-81, Svájci frank 470-485, Korona dinár és frank dinár 3080-3240, Lengyel márka 38-40, Hollandi forint 970-995, Belga frank 180*0.85. Devizák: Amsterdam 970-995, Bukarest 1525-1625, Kopenhága dán korona 524-534, Krisztianía norv. korona 430-440, Í25 d ?£ llJ-25-11425, Berlin 190*210, Olaszország 105-110, Paris .X?"" 19{ ?» Prá Sa 77-81, Stockholm svéd korona 663-678, Sválc 470ÍSSl 5ͰJ 30 °-310, Sacfia 1550-1650, Zágráb 770-810, tfewyork 2500-25 75, Varsó 38-40, Brüsszel 180-185./MTI/ * v.x A A v I poher Bexheft Lilly a magyar származású párisi iró+Lm i í ^r^P 0 ?^ tartózkodása alatt franoia nyelvű felolvasást 52Síív r ?« x *5 Párisi magyarbarát irodalmi szalonokról, Elammer Mariska festőmuvészno mutermében/I. Mészáros-utca 12./ szerdán, szeptember 27-én délután fél 7 órakor. 7 oZeraan » § A honvédség ós a Horthy akció, AZ újjászületett honvédsé szép tanubizony ságit adta, mennyire egybeforrott a magyar polgári társadalommal, s mamyire átérzi szűkéé glet eit és milyen lelkes készsággél igyekszik eze4 kielégítéséhez hozzájárulni. AZ országos ínség enyhítő mozga lom ügyében Belitska Sándor honvédéin! miniszter lelkes felhívásban figyelmeztette a honnédsóg minden tagját* parancsnokságait, csapat testeit, honvéáségeit ós intézketeit óa felszólította Őket, hogy s honvédség szervezetében rejlő szervezési és munkaerőket teljes mértékben bocsássák a mo galcm rendelkezésére* különösen pedig, hogy az adományok gyűjtésénél, fuvarozá&ánál, raktározásánál, megőrzésénél működjenek közre és átalában mindejjmunkában, amelyeknél a honvédség hivatásának elhanyagolása nélkül a mozgalom szolgálát ára állhat. vitéz Nagy pál gyalogsági tábornok, a honvédság főparancsnoka a saját hatásköreven szintén utasította az egyes dandár parancsnokságokat, hogy karöltve ós teljes összhangban a mozgalom polgári vezetőivel mind maguk, mind pedig alárendeltjeik utasítása utján, teljes odaadással vegyék ki részüket a mozgalom támogatásából, A honvédség főparancsnoka ne: most adja első ízben tanúbizonyságát kiváló szociális érzékének. Már a mult évek folyamán, mint miskolci állomaapsa?ancsnok, ő kezdeményezte ás bonyolította le az insíégeseknek olyan módon való segélyezését, hogy a hideg beálltakora leAóaysőgi konyháról naponta egyszer meleg ét el{" katonai mesterembere* közbej öt tó vei pedig ruhaféléket kaptat, ügy értesülünk, hogj a honvédség vezetőinek megért 6 és lelkes felhívása nyomán a honvédség körében szervezett gyűjtés fog megindulni, amelyhez a tisztek havi illetményeik fél százalékával, a legénységi állományhelí ek pedig a tíz napi zsol< kifizetésekor egy-két koronával járulnak, szen íelül bajtársias összejövetelek, tiszti kaszinói 9 sport és egyéb ünnepélyek alkalmát szintén felhasználják arra, hogy a jövedelem egy lószót a mozgalomnak juttassak* Tuft. jnk azt, hogy a honvédség tagjainak túlnyomó része nem túlságosan bővelkedik anyagi, javakban s épen ezért Jnilönösen nagyra keli becsülni* hogy a nehéz megélhetési körülmények között ilyen szép áldozatkészséget mutatnak* Követendő például szolgálhatna^ ebben a hazafias ős emberbaráti viselkedésükben is azoknak a társadalmi rétegeknek, anely ek kedvezőbb anyagi helyzetben arányos áldozatkészséggel járulhatnának a szép mozgalom sikeréhez,, /MTI/ '