Napi Hírek, 1922. szeptember/2

1922-09-16 [0044]

B é o e , szeptember 16. /A MTI magári jelenté se/. A Genfben ülésezS n6pszövétség hatodik albizottságának ü3:é"sé"n/a hollandiai Lou­don az elnöki székből kijelentette, hogy az albizottság egyhangúlag ha­tározta el, hogy Magyarország felvételét ajánlja, miután Bánffy.^rof kielégitő nyilatkozatokat tett Magyarország készségéről, hogy nemzet­közi kötelezettségeit minden téren be fogja tartani* Ezüukivül e pil­lanatban levelet kapott Bánffy gráf tó*l» A levélben Magyamország mea­bizott^a kijelenti., hogy a magyar nemzetgyűlés Magyarországnak a nép­szövetséggel szemben,vállalj kötelezettségeit mihamarább ratifikálni fogja. /- íveac •ffe&'c T*tMz jeJoWTíbe. At&dmt A vitában mindenek előtt Anglia képviselője, Pisher kért szót. Annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy azokat az aggodal­makat, amelyeket a katonai rendelkezések és a kisebbségek védelmére vonatkozó szerződés miatt Magyarországgal szemben tápláltak, Bánffy gróf őszinte nyilatkozatai eloszlatták, Fisher beszédét nagy tetszéssel fogadták és kissé meglepő* volt, amikor Ossudsky oseh delegátus azt a kijelentést tette, hogy a párisi jóvátételi bizottság magyar osztályától éppen most levelet ka­pott, amelyben hangsúlyozzak, hogy MagyajporazágtőIL a népszövetségbe történő felvétele előtt feltétlenül követelni kell, hogy eilentállá*­sát bizonyos jóvátételi követelésekkel szemben szunteísa meg. Imperiali őrgróf, aa olasz megbizott, minden erejével az al­bizottság javaslatát pártolta, és a oseh kifogással szemben azt mon­dotta, hogy Magyarország jóvátételi kötelezettségei tekintetében is tel­jesofc Bánffy loyális nyilatkozataiban meg lehet bizni. Hanotaux , Franciaország képviselője, kijelentette, hogy neki is lett volna ugyan néhány megjegyzése a jóvátételi kötelezettségekről, de bizalommal van Bánffy nyilatkozatai iránt és hozzájárul Magyarország felvételéhez. " Motta, Svájo megbízottja, rövid beszédében örömének adott kifejezést, higy Magyarország felvételével ismét egy lépés történt a népszövetség teljességéhez. Szavai újra viharos helyelést találtak a bizottságban. A lengyol Aekenazy, miután a oseh delegátus kijelentette, hogy Magyarország egyhangú felvételével nem akar ellenkezni, azt java­solta, hogy a szavazást közfelkiáltással ejtsék meg. A szavazás ered­ménye azt mutatta, hogy a magyar felvételi kérelmet egyhangúlag tel­jesítették. /-/ Prága, szeptember 16, /A MTI tudóéitőjárak jelenté­se/. A prágai lapok osak részben közlik; Magyarországnak a népszö­vetségbe való felvételéről-szőlő hirt. mert a jelentés osak késő éj­szaka érkezett meg Prágába, lommentárt egyik lap seri fűzött eddig a hirhez » Bécs, szeptember 16. / A MII magán jelentése/ A Neues Wiener Journalnak jelentik Londonból: Konstantinápolyi birok szerint a török tüntetések pánlzláa mozgalommá nőtték ki magukat. A törökök nem törődnek a szövetséges főaegblzofc takkal, hanem szuverénül uralkodnak a varosban. Konstantinápolyt a szövetséges főmagbizot t&k veszélyes zóná­nak nyilvánítottak, üuropai-— emberre a konstantirÁpolyi tartózkodás életveszélyt jelent. Az utóbbi napokban több idegen hagyta ef valósággal menekülve a várest. B é o E f szeptember 16. / A MTI magámjelentóse/ Október elsejéa a lapok jelent Is Q szerint újból emelik az államvasút! diisz&bást. Általánosságban SO százai ékkul drágít jakja személy- yvimd&z áru­éi jazabást , B é o s , szeptember 16. / A MTI magánjelentéee/ A béosi lapkiadók egyesülete elhatározta, hogy a nyomdászoknak adott feérmelég­nak megfelelően megdrágítják az előfizetési árakat. Holnaptól kezdve a Beue Jfrele Presse és a Wiener Tagblatt agy-egy száma 1200 koronába kerül. B é o s , szeptember 16. / A MTI magán jelent é se/ Az uj inlexazáaot, amelyet hivatalosan 91 százalékban, állapítottak meg.a vállal­kozók legtöbb azöTetságe nem fogadja el. Így a bankok és gyárosok egye­sülete arra az álláspontra helyezkedett, hogy az indexszám alapját többé non. ismerheti el. Attól tartanak, hogy emiatt legközelebb válságos hely­zet következik me az egyes auznkaágakban. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Kszekctó B é o s , szeptember 16. / A MTI magán jelentése/ A borii­éi Aoht Uhr Abeadblattaak jelentik Parisból, hogy ola nyugtala­nító hírek érkeztek, amely ok szerint Beaánia is Jugoszlávia mozgóéit. / Utalnak arra, hogy a román, a szerb és a görög uralkodó családok kőzöt t wfi***** rokoni kötelékek vannak és hogy ennek következtében Görögországot nem fogják balkáaháborassll szövetségesei elhagyni, ha a törökök komoly tá­madást kezlfeaéaek Tráoia el le a. § L e n d e a , szeptember 16« ; A tüz, amely csütörtökön délután tört ki szalmában, egész éjjel tartott és még tegnap ls több helyütt fel-fel lángalt. A legutóbbi jeleatéaak szerint a tüa az örmény na&yedböa kezdődött éafaz erős szálben hamarosan továbbterjedt. A törö­kök azt mondják, hogy az örmények gyújtogattak, az örmények viszont a tö­rököket vádoljak. A Daily Mail jelentése szerint & Szairnábél Athénbe érkezett t amerikaiak azt hiszik, hogy a tüzet a törökök ©kosták, még pedig azért* hogy eltüntessék nyomait az öxaények között véghez vitt méazárláiAak* szmirnábjW)a menekültek rettentő éjszakát töltöttek. Bgyik old alom a láncok, másik oldslta a teiigar hullámai zárták el útjukat. A szövetségesek hadihajéi annyi menekültet vettek fedélzetükre* amennyi osak felfért** /KM/ B é o s , szejxteaiber 16. / A MTI aagán jelei* ése/ Az Osztrák Magyar bmk 50300 kearaaás uj bankjegyek kiadását késziti elő. Egyidejű­leg kincstári jegyeket fogaak kiaSiü i és 5 millió koronáról. Zürich, szeptember 16. /Devizamegnylt ás / Boriim 0*36, Hollandia 80680, Hewyexk 633 1/2, Leadom 2365, Pária 4057 1/2, Milamo 2245, Prága 1740, Budapest 0.22, Szófia 320. Varsó 008, Béos 0007 1/8, . * ... • a . ««^f, n IA Antit /

Next

/
Oldalképek
Tartalom