Napi Hírek, 1922. június/1

1922-06-05 [0037]

TIT, kiadás. Budapest7 1922. jun. 5, P r á g a, június 5, A népszövetségi ligák mai első ülésén Diokinson előadónak éa Keyssaa főtitkárnak a müncheni kisebbségi konferencia határozatairól tartott beszéde után az ukrán ligának az ülés elején történt felvétele kérdésében szóvált$ás támadt Hennesy francia delegátus és ünffini elnök között, mert Hennessy kétségbe vosa­ta, nogy az ukrán ligát az ügyrendnek megfelelően vették föl. A vitá­ban lassankint mind ttSbb és több delegátus vett részt, akik végül az elnöki emelványit köré csoportosultak 3 meglehetősen mm® rendszer­telenül vitatkoztak a kérdésről* Az elnök végül azzal vetett véget a vitának* hogy izgatottan az asztalra csapott és azt kiáltottam hogy a gyűlés határozatát semmikép sem lehet megváltoztatni. Az elnök ezután az ülést bezárta./Miül/ Berlin, junuius 5./Wolff/ Lüdenhauaen-Wolff bárónőt, aki a balti tartományból származik, fiával és leányával együtt nagy­arányú csalás vádja miatt letartóztatták. A báróné azzal az ürüggyel, hogy Oroszországból kapott nagy pénzösszegeit ékszerekbe akarja fektetni, egy ékszerészt abba a szállóba csalt, ahol a lakása volt. Fia ós leánya a megtekintésre átadott ékszerekkel eltávoztak a szállodából 1 majá azzal vádolták meg az ékszerészt, hogy a báróné szobájában lévő szekrényből több mint fél millió márkát lopott el a azt állították, hogy a szállóba nem vitt magával ékszereket. A bűnügyi rendőrségnek sikerült beismerésre birnia a családot. Az ékszerész kárát ö-lü .uiiiióra ue csalik:./MTI/ Belföldi Hirek, ± ^¥ &gy&r .J ávi ,f at 1 i*oaa jelenti. Pünkösd hétfőjén harminehat ÍSSSS*?; T ^ÍÍS5 LM *! 4 ^ éjfélig a kővetkező eredmények érkeztek be a balügyminiaztériumba; ^ Az egységes párt huaz kerületben győzött, mégpedie: Kémes Bertalan Göncz Putaoki Sándor Szikszó Huszár Dezső Sárbogárd Ivády léla Pásztó Soontos Imre < Karozag Herezeg Béla Kunhegyes Rácz János, Mezőtúr Srődy Harrach I'lhamér Tiszaföldvár Lévay Mihály Abony Szabó Géza 31a Meskó Zoltán kiskörös báró Prőnay György Kiskunhalas Viczián István Jüagykáta gróf fiáday Gső'^n nagykörös Almáaay László Poraas Xrakker Kálmán Váoz Böry Saabé Dezső Igal «róf Koyea Miksa Kaposvár . ürffy Dara Szekszárd Pargéoh Siklós Megyaszó ~ HafTálátatottak továbbá két pártonkivülit mégfpedie Bákóozi Ferencet és Baross Jánost. ^ A többi kerületben a szavazás folyik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom