Napi Hírek, 1922. március/2

1922-03-20 [0032]

f a r s Q, március 20,/Le ngyel Távirati Iroda,/ ka délben volt a nemzetközi egészségügyi kiállítás megnyitása* Skirmunt külügyminiszter üdvözlő' be széaében örömének adott ki­fejezést, hogy majdnem valamennyi kormány, köztük a szov/c ikormány is, elfogadták a lengyelek meghívását. 1 miniszter munkára szólította fel a rendelkezésre álló összes erőket, hogy elhá­rítsák azt ^a veszélyt, amely a Keleten uralkodó járványok foly­tán egész tiuropát fenyegeti. fíitobe tanár < /Japán/, a népszö­vetség főtitkára,, köszönetet mondott a külügymini ízternek üd­voslő szavaiért és ezután az Európat fényegető veszélueket vá~, EOlta, Elismeréssel szólott a lengyel kormány intézk'edéneirc'f­izvtán a népszövetség ezirányu tevékenység ét ecsetelte és fel­•miitette, nogy huss állam járult hozzá a népszövetségi járvány­Mzoftsdg munkálatainak költsége ihez, Végül rámutató tx a len­gyel kormány részéről e gybehivott konferenciai é s a népszöve ts ég törekvései közt lévő' teljes összhangra és kifejtette hogy a népszövetség a minden irányban való esetleges nemze tközi seqélu nyújtást igyekszik bi ztos i tani, /MTI,/ Belgrád, március 20. Tekintettel arra, hogy égves sajtóorgánumok a sajtószabadsággal vi sszaélnek, a sajtó­t'űrvény revíziója ügyében kiküldött miniszteri bizottság a saj~ t.okihágásokért való felelősségre vonatkozó törvényei hata,­rozmányok lényeges szigori tását határozta el. A saj-to utján .el­követett rágalmazás legkisebb büntetését két hónapi fogház* y ra és ötezer dinár pénzbirságra emelték fel. A felelős szermsz­tó intézményét akep módosították, hogy a felelőssége t a tény­leges főszerh sztő tartozik viselni.A törvényjavaslatot nemsokára a szkuptsina elé te rje s zt ik. /Ml I./ Paris,, március 20, Manzoni belgrádi olasz követ a jugosz­láv külügyminiszterrel folytatott megbeszélésében kijelentette, hogy Olaszország erélyes intézkedéseket tett a fiumei rend helyreállítására,, /UTI,/ London, március 20, A Manchester Guardian a belpolitikai helyzetről irt cikkében kifejti, hogy válságról nem lehet szó, /MTI./ Prága, március 20, A Narodni Listy szerint Básin dr, kép­viselő tegnapi beszédében a szocializálásról kijelentette, hogy a cseh­országi összes szocializálásí tervezetek tévesek voltak, A kapitalista párt megsemmisítésérői szóló jelszavak egészen üresek. Ha a tökének, azaz a termelőeszközöknek gyarapításához könnyebben hozzá lehet jutni a kapitalista módszerrel, akkor azt alkalmazzák! ha ellenben a szoci­alista módszerrel érhető el ez könnyebben, akkor ahhoz nyúlnak, /MTI W / Belgrád, március .20, /Cseh sajtóiroda/ A Szkupstina határozata folytan március 25-én tárgyalásra kerül az ellenzéknek ama javaslata, amely szerint Zecsevios tábornok volt hadügyminiszter ellen vádat kell emelni. Terhére róják, hogy több mint 200 újonc halálát ­okozta azzal, hogy télvíz idején önhatalmúlag bevonulást rendelt el., A meghaltak többsége tüdőgyulladásban pusztult el 9 amelyet a fűtetlen kocsikban való utazás közben kapott;„/MTI,/ Pár is, március 20„ A francia szociali stapúrt kongresszusa, amely kétnapos tanácskozásait tegnap este be­fejezte, általános politikájának alapelveit több határozatban 'foglalta össze. Shmith /Angolország f^ fsejdze /Georgia/ és Jurovics /Oroszország/ képviselői a i I, internacionálé alap­elveinek fen tartása mellett szálltak sikra. A kongresszus megbíz­ta a központ i bi zot tságok at, használjanak fel minden alkalmat., hogy a többi szocialista frakcióhoz való közeledéssel a szo­cialista-egységfront vi sszaállitá sához hozzájáruljanak. A tovaboi. határozatok belpolitikai kérdésekre, elsősorban a pártnak a pénz­ügyi politikával, az e Ipuszi itott területek újjáépítésével es a monopol lumok kérdésével szemben való állásfogla 1 ására vonatkoz­nak./MTl,/ § B é c S .március .SO* Javítás a valutazárlathoz: Magyar korona 9 Ab. juooszláv ezres 90i60, szokoj. 1S0..&0. /imj § faltai Jenő kéri, hogy a Magyar Színpad? Szer­zők Egyesületének ma-esti üléséről közölt tudósításhoz még CL következők hozzátételét: Barna Károlyra Renaissance Szinhds vezérigaz­gatója, ma este közölte Heltai Jenővel, a Magyar Színpadi Szerzők Egyesülete elnökével, hogy öömmel és lelkesedéssel csatlakozik ahöz a Szép gondolathoz. amelyet Bsöthy László msgpe nditett, ugyanerre a célra felajánlja a v'zsiése ala L A álló Renaissance' Színházat és örömbel előad egy liáromfelvoná­sos darabot, melyet a Színpadi Sserzők Egyesületének fentebbi bírálóbizottsága jelöl ki a számára -oévan írótól, aki négy * D /fos óta nem került színre magyar színpadon, fjr ORSZÁGOS LEVÉtTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom