Napi Hírek, 1922. február/1
1922-02-03 [0029]
. , $• » a , február 5./ A MTI. szikratávirata./ Az olas Kormányválság mai else napjának délelőttjén a király csupán Tittoni volt külügyminisztert >-és Ve :. . .:. Aiooia képviselőházi elnököt fogadta kihallgatáson, d délután folyamán Bit ti-], Giolitti, Salandta.. Boselli, Luzzatti es Orlando volt miniszterelnökök járultak a király ele, aki eiott hosszasabban kifejtették a válság megoldására vonaiko zo nezetüae U A király döntés elfitt még más politikusokat is msc f& hallgatni, f +y • e * $/' Í m a , i f eh ruár 3./ A MTI, szikratávirata./ A honMa mai uleset istentisztelő t előzte meg, amely után a bibornokok testülete iw^ksxátxe7 megejtette azjlső szavazási* Délben 12 ára 20 perckor a sixtusi kápolna f*&H^ . 3 ürti fekete füst Szállott fel, annak j eléül, hogy a mai szavazáson még egyetlen jelölt sem kanta me a a megválásstáshoz szükséges ssavasattöbhséeet, A Szent léter-téren naay tömeg gyűli össss és csalódással fogaZta a leveaő'be emelkedő fekete füst oszlopot, bár előre látható volt, hogy az első napon-a választás nem fogja meghozni az eredményt, ilkol : i\x»ZZÍ>Í i H'****J*th*t<*8ágok a tüntetők eílen a katonai knri'J A t, j,?™ m finn lap. szerint Lenin és Trockij közt télies r *<mkif'n'J H dü jy i népbiztos lemondását minde7pilíanatban víliák SPBI^UÍ nihil Sídembe i minthogy nem hajlandó a vörös hadsereuet le*/%fif l abban as *'*í haa^glnuai konferencia ezt Űveíelné. , Bécs, február 3* / A MTI magánjelentése/ A Matin róuai levelezője jelenti, hogy^az osztrák és néme^taborno" kok a konklávénál feltűnően .tartőzkouŐ magatartást tanúsítanak, holott a legutolsó konkláve alkalmával igen határozottan lep? tok fel-Jfoha az osztrák bibornokok teljes hallgatásba büjfcé* lódznak köztudomású, hogy olyan bibornokot ifja^tanak a papai tr Jnra ültetni, aki a világbékéért a legryjhtfatekos abban sikraszáll. Azt hiszik^ hogy valamely kizáróiaf vallásilag orientálódott bibornokot könnyebben lehetne erre a ! programmra birni. A Matin levelezője hozzáteszi, hogy Piffl bibomok, aki igen szerényen közönséges kocsiban utazottj nem mulasztotta oly. hogy felhívja a figyelmet szerény viszonyaira, amelyek hazája súlyos helyzetét jelképezik. P. r á g a , február 3'. /Cseh sajtóiroda/ Dr Gürtler osztrák pénzügyminiszter ma delelőti ideérkezett,, Megérkezéso után látogatást tett dr. Benes mi ni szt erein ökn él*,/MT1/ P rá g a , február 3. / Cseh sajtóiroda/ MaehrischOstrauból jelentik, hogy a bányamunkásoknak és. a vállalkozóknak az uj kollektiv szerződés ügyében ma kellett volna a tárgyalást megkezdeniük.A bányamunkások szószólója azonban a tanácskozás megnyitása előtt a bányamunkások szövetsége .nevében kijelentette, hogy a megváltozott helyzet 'folytáé. al|ovábbi tárgyalások merőben céltalanok és az eddigi megállapodásokat visszavonta. Pfeiffer főbányatanácsos elnök kijelentette, hogy az eddigi megállapodásokat a további tárgyalások alapjának té-.. kinti. E kijelentés ellen nem tettek kifogást. Á sztrájkbizoitV ság ma elhatározza a sztrájk módozatait és megállapodik abban, hogy a bányák tüzérségét és szellőztetését,valamint a koksz telepek üzemét mily módon tartsák fenn./MTI/ P r á g a , február 3. /Cseh sajtóiroda/ A ^üxi kerület valamennyi banyájában sztrájkolnak'. A munkások igén nagy része a sztrájkot nem látja szivesen. Feltűnő, hogy igen sokan beteget jelen tettek./MTI/ , • ——— B é os j február 3 e A német vasutak sztrájkja miatt a bécs/Ferenc József pályaudvar/- prága-drezda- berlini; D-vohatok további intézkedésig csak Bécs és Tetschen között közlekednek 0 /MTJ/ * í Bérli h V február 3* A Awürttembergi; vasúti" tisztviselők azzal a kér eleműiéi fordultak az állam elnökéhez.* keresse meg a birodalmi kormányt-, hogy ujabb tárgyalásokat kezdjen a vasutasszervezetekkel'* AA birodalmi kormányy mint taindják-/ nem szándékozik eddigi álláspontját megváltoztatni./MTI/ •M •* «• Berlin ^február 3y A birodalmi gyűlés február 2-ikáh tartott ülésén jóváhagyta a kormánynak a Vasúti sztájk ügyében tett intézkedéseit és a sztrájkot mint a hivatalnoki minőséggel összeférhetetlent elítélté. A birodalmi gyűlés félsz jlitotta a kormányt^ hogy minden rendelkezésre álló észközzel igyekezzék rendet teremteni és az állam tekintélyét helyreáIlitahi » A berlini sajtó^ még a Vorwaerts isV íslitéli a szakszervezeten kivüli sztrájkot és követeiig hogy a kormány a megkezdett uton tovább haladjon™ 1 annyival is inkább v mert törekvéseit a német aép többságe támogatja./MTI/ ••ff a s h in g t o n , február 3 _ . AVbaiy földrengésről #ái£cAt hogy"az nem a Panana-z-onában;, hanem San Francis* kóiólGOÖ mértföldnyire északra-. 1 a Csendetí Óceán fenekén,volt, A'.rengések 70 percig tartottak. A.geologüsok nézete szórmt a földrengés ugy keletkezett^_hogy a Csendes óceánban egy egész hegylánc összeomlott. Azt mondják, hogy eddig ez volt a legnagyobb földrengés./MTI/