Napi Hírek, 1921. december/2

1921-12-21 [0026]

B é o a . december 21. /A MTImagdnj elen tése/ A lapok vésető helyen foglalkoznak as Ausztria és Csehország közötti politikai égyezménynyel, amelynek szőve§e t ma hozzák nyilvános­ságra. Azoktól a szellemektől, amelyeket felidézett, most már as Arbéiterseitung is megijedi, holott eddig a Csehországgal való véa- és dacszövetség mellett kardoskodott. A lap a legnagyobb f tjr óvatosságra mt, mert váratlanul tudatára ébreat annak, ogy még Csenorsság sem teljesen demokratikusbáliam. A Deutschosierreienieohe Tageszei tung azt a nézetét Í ejezi ki, hogy Csehország? voltaképen a régi Ausztria ujabb iadása, az egykori monarchiának összes bajaival megáldva, va­lóságos agyaglábon álló szobor. Ausztria floazékötötte magát eh­hes as ingé bálványhoz és most jobb meggyőződése es a csehek el­nyomása alatt szenvedő faj testvérei éraelte ellenére kell csele­kednie. A nagynérneUpárti képviselők ezért a parlamentben :-. mint azt lapjftk bejelenti energikusan állást foglalnak a meg-: egyezés ellen. 4 Seue Freie Presse ugy vélekedik, hogy a megegyezés túlságosan messzemenő kötelezettségeket tartalmaz és a következő kérdést teszi fel: Szükséges volt** magunkat pecsétes levélben t újból alávetnixmxkiluteLMmx mtUámemuxé a gyilkos békeszerződéseknek, amelyekről ma már ellenfeleink is tudják, hoey tarthatatlanok és kellett-e fellépésünkkel a béke szerződés éknek az önkéntesség és a jogosság látszatát megadnunk? A szerződé* arra kényszertt bennünket, hogy ugy a diplomáciában, mint a politikában Cseh­ország mellé-, ál Íjunk. A területi biztosítékok sem jelentenek e­gyébet; minio^ bizonyos mértékben mi is felelősséget válla­lunk azért ii képtelen eljárásért, amelylyel Csehország föld­raj si körülhatárolása történt* 4 Beiohspost a kővetkezőket írja: A szerződés kőlcsó-: nős kezességet tartalmaz a régi uralom visszaállítása ellen és megakadályozza az erre irányuló tevékenységet. Sajnálatoskepen azonban hiányzik a szerződésből az a késenfekvő kiegészitée, amelynek értelmében a két állam hasonló biztosítékot nyújtana egymásnak a baloldalról történő rendzavarásokként s hasonló üzel­mek ellenében* Azt lehet mondani, hogy exxexxxxx az állami rend védelmére is kiterjedő megegyezés legalább is épen olyan figyel met érdemelne-* A Neues Wiener Tagblati arra mutat rA, hpgy a megggye­zée —— ünnepélyes szövetségi szerződéssel ycdutá^i-»<t.— •-- Ausztria ugyanazokat a kötélezetts égettet vállal­ta magára, amelyekei a kisen tente államai, jóllehet, formáli­san nem vonták be a kisen tente kapcsolatába. A Deutsches Volksblatt azt irja, hogy Ausztria fogva maradt Csehország hálójában. A megegyezés egyértelmű Ausztriá­nak a kisentente-ba való bekebelezés ével és egyszersmind megaka­dályozza Ausztriának a német birodalomhoz való csatlakozását. M Az egyetlen lap, amelyik nem talál kifogást a szerző- * desMmt, a Üeues Wiener Journal, s kijelenti, hogy a megegyezés ké ts ég te len jele Ausztria békés szándékának. m •» a» Bécs, december 21. /A MTI magánj elentése/ A,Femps londoni tudósi táj a a francia miniszterelnoknek arról a kijelen­téséről ad hirt, hogy Mérne tországo t csak akkor lehet fizetési haladékban részestteni, ha a német pénzügyeket a szövetségesek­nek módjukban lesz ellenőrizni. Az angolok álli tólag egyetérte­nek ezzel a felfogással, mert felismerik az ürügyül felhozott német csőd okait es megállapítják, hogy épen azok a támogatása k okozzák Németország fizetésképtelenségét, amelyeket a német ál't* lom az iparnak nyújt* Bécs, december 21, A szövetségi elnök a "bécsi Selegrapkcn-Korrespondenz-Bureau "budapesti képviselőjének, Blumen­kranz Heriaaan szerkesztőségi tanácsosnak a kormánytanácsos! cimet adományozta. /WHl/ ^ ..Berlin, december 21, / A 1221 szikratávirata/ Jfagasakiban a Tosa nevíL Japán órláscsstanajőt vízre bocsajtották, nagyas végett az_ OSÍ.«. ak_AOI'RWI.Ö y el-.ter.jésztének, ,{ H f *m^~*7fa£ TruCia- \ népé* ö >l<íní*­ü jelentése szériáira airoi* *?fé*~£?£- ^i.fe 0 *^ f;^*#iP> incidensek nélkül Bíudenüti; StiSífifí a L?^ rt °I* 3 ^ 1 ****,atnagyEöveti'-tanács által aeg , állapított határyk foogc vonultak vissza^zkutarl területét szinten kiuritetx,éki/MTf/ ;• ** ;y~7B^é r~ö ,^ saad Í a ssajei. szövetségi bank vezct^gc^gat á >a iuegkalt./wr wfiúöiiS?^^— * 1 Ijsllgirók ífa/taftíísi' LÍSÍSMÍ**® í ozi í, tagjaival, hegy Caeugery-utcai iizlet^beo kedvezüion.v^esh éaeu akció-nafümfi ka^kató;i

Next

/
Oldalképek
Tartalom