Napi Hírek, 1921. július/2
1921-07-22 [0016]
§ *A Magyar Távirati Iroda jelenti: Cegléd rJ.roa keresztény közönsége az alábbi táviratot intézte Horthy Miklós kormárryzófv^X :^ Főméltóságu kormányzó~ur l Felháborodással vesszük tudomásul, * hogy Benfcczky Ödön képviselő a napokban olyan atrocitásokat kürtölt világgá a nemzetgyűlésen, melyek ha megtörténtek, ép az ő belügyminisztersége alatt történtek meg, Kijelentjük, hogy mindaz, amit az ÍME oeglódi vezetőségével kapcsolatosan mondott, nem egyéb légből kap ont hitvány rágalomnál. Meg vagyunk róla győződve, hogy többi állításai is túlnyomó részben valótlanok, de ha utolsó betűig igazaJv volnának is, elmondott szégyenletes felszólalása csupán a bécsi zsidó emigránsoknak és többi ellenségünknek tett jó szolgálatot. Mi ceglédiek a jogrend alapján állunk eltartjuk magunkat olyan jó magyar embereknek, mint Beniczky . Ödön, de^n hozzá hasonló egyénektől megvetéssel fordulunk el. Kérvó kérjük szerzett nagy urunkat, vessen véget valamiképen annak a tűrhetetlen állapotnak, hogy egyes nemzetgyűlési képviselők az immunitás védelme alatt büntetlenül árulhassák el porba döntött szerencsétlen hazánkat. Hódoló tisztelettel Cegléd város keresztény közönsége. § A vagyonváltság bizottsági tárgyalásának folyó hó 21.-i ülésén Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter Tagányi Ferenc ismételt lelszólalásá-ara válaszolva kijelentette % hogy a jégveréssel sújtott vidék lakosságának súlyos kárát a vagyonadó kirovásánál tekintetbe veszi, as ingatlan-váltság lerovására pedig ezen vidék lakosságának halasztást ad. /MTI/ Bécs, július 22. /Megnyitó árfolyamok/ . Valuták: v szokol 1100, dinár 202Ö, magyar korona ZSlt* lengyel márka 42.75, lei 1140 font 3025, dollár 834, francia frank 6552, svájci frank 13350, márka 1110, Devizák: Prága 1095, Zágráb 516, Budapest 262, Varsó 43§, Bukarest 1145, London 3045, Bewyork 844, Paris 6537, Svájc 15875, Berlin 1108-, Hollandia 26650. Értékpapírok: Osztrák hitel 1531-1620, magyar hitel 4090, államvasút 5275-5290, déli vasút 2590-2570, Eima 5150-5200, Salgó 9190-9290, török sorsjegy 4034, Anglpbank 1830-1870, Bankverein 1259, Depósitenbank 8o5, Laénder'bank 2795 T 90, Union 1160,'Zsivno 4240, államvasút élvez et 2530, 3 yl déli 3546-3540, Siemens 1870, Alpesi 7010-7180, Krupp 2015, Skoda 4900-4350, osstrák Hofiherr 1219, Huston 3999. Irányzat: szilárd.. /Mi'l/ Prága , július 22 # A Tribuna jelentése szerint a német cégjegysők közvetítési kísérletek a bankihvatálnokok sztrájkjában eredménytelen maradt./iáii/ . ' . Pécs, július 22. / A MTI magán jelentése/ A Mittagsjournal jelenti Parisból: A Chicago TribúnÉ, értesülése ssérint a népszövetség osstrák hitelakcióját meghiúsultnak lehet tekinteni, minthogy as Egyesült Államok ós Olassorsság fenntartják Ausztriával ssemben való követeléseiket. As amerikai kormány kijelentette, hogy C3ak a kongresszus hatalmában áll érmek az adósságnak a kérdésében valamoly módositgst tenni/Kevéssé valószínű azonban, hogy a kongresszus megadja ezt a felhatalmazást.'Amerika követelése Ausztriával szemben 25 millió dollár. A hitel 5 é.vfe szol. Olaszország sem akarja a jóvátételi számlából reáeső részt Ausztriával szemben 20 évre elengedni, minthogy nem Vvtf &&-*rt'J&4*+ a népszövetség pénzügyi bizottságiban. f Bécs , július 22. / A MTI magán jelentésé/ A Mittágsjournal jelenti Parisból: Foch marsajátegnap a hadügyminiszterrel egy francia gyalo&Jiadosztálynak Filsőszilézjába való küldését beszélte meg tekintet nélkül .Anglia és ültSzország, iragatartására. A francia kormány már jfcelsősoiléziai szakértőit is kinevezte. § Sz eged , július 22. A budapesti katonai törvény szék mint kiküldött biróság, három napi zárt tárgyalás ut ; án ma délben fél egykor hirdette.- ki az itéeletet a kémkedéssel, az CULOAH- hadereje elleni bűntettel vádolt Székely /Schwarz/ József 27 ,óves magánhivatalnok ü*- • gyében. Székely 1919.mj,jus havában, mikor Szegedet franciák tartották . megszállva, a keletkező nemzeti hadsereg erejét, mozdulatait, és terveit, kikérni el ve, a^ttMwíoWaÍL -oontos hirt adott. ... „ 1 Ebben az ügyben a szegedi katonai törvényszék a tél ftelvamán halálos itéeletet hozott, amelyet a jtori/v^Coűfőtörvényssék megsemmisített. i*-ost a budapesti királyi katonai törvény/ssék, mint újrafelvételi bíróság, Mondada ssázados hadbírd vezetése alatt a vadlottaí kötél általi halaira itélte. A vádlott fellebbezett,. a védő pedig a katonai biróság illetékessége ellen jelentett be ^eww»iiís<aoí^ nanaszt. /tol'/