Napi Hírek, 1921. július/1
1921-07-11 [0015]
Felkértek a következő nyilatkozat közi é*é># ; t'h i la. tkozzt. Rupert Üezsó nemzetgyűlési képviselő f elvi hg llrén tartott sürgős int** rpellácl ójáben egy «z ere ncs étiért* noral-insani tyben szenvedő ember hamis adet&i alapján u$y állitatta be az Igazság című napilap megalakulá*d n ek körülmenyeit, mintha a lap a kormány f ól szubvenciót kapna t végy mintha e komány^ illetve a*inck s-ejt óo*z tál ya különös politikai célok elérése éráé kében állapította volna az Igazságot. Á \ t árgy i las e * i ocz sáy szerint RupB rt kép ifi is él ő urna k és mottó oarJTfjának, Üémrth Istvánnak, a következőké t válaszolom? i. Tény az, hogy Németh István nevű állítólagos tanár, aki valaaennan megtudhatta, hogy én még- a műit év nyarán az én anyagi érdekeltségemmel kapcsolatban eiaeyobb tőkét igyekeztem összehozni egu hazafias irányú é* szellemű munkűs^napilap alapítás ára, " felhizott, hogu ebben ez ügyben bo cs átkozzam vele tárgyalásokba* Á találkozásán agyit tt találtam már Csizmadia Sándoif Kacsóh Gyuláté* még néhány" munlás vezér t, akiknek becsületes törekvéseiben és hazafias működésük ősz in t ss ég ében még ma is hisom és ott elhatá** •rost uk, hogy napilapot alapítunk, melynek költségeit jár é*s~ bén magáira vállaltan ám kifejtettem éa rámutattam* neg y a . kományna'K egy ilyen lep ierj észté* i é « mozeá3 i ozaéalsépá i bi BÍ 0 *i Í a n i u 'k ¿11. lg j k érültünk JSokhard i n 0 0 r sej t ófo nök elé. aki ez irány u kér érünk e t - de csakis ezt - a legmoss** •tzebbmen ¿1? g támogatta is. 2?. falótlan az, hogy a kormá-ny tói vagy akár Kckhcrdt Tibor sajtófőnöktől a lap alapítási céljaira egy fid 1 ért is kaptunk volna, valótlan lombbá az is, hoey a kormánnyal oármilwn néven nevezendő összeköttetésben állanánk, fiőtr Sm Tény az, hegy ttémeih 'István a lap alapitáfakörül neki jóniszemüen ettgeaet i szerepéből kifolyólag egy napig min c a lap főmunkatársa, később, amikor kiaerül t t Jiegy orr* % telj ese% alkalma tlan mi n t fiiunka tAre mindenféle for-" *.ábe» igyekezett anyagi eléfo yökhö 2 jutni. Ilikor kiderült vé gUl, hogy semmi közS a munkássághoz és agresszív feliépétévéi, 'sét különítményekkel való fenyegetésekkel teljesen lehetetlen' a vele-való együttműködés megszakítottunk vele minden ér iitttcstö t. Mániákus természete és a besserzett információk következtében teljesen kizártuk a mi körünkből és ezért asuUrn, bosszúból előbb rojtg nem engedett módén Jen^ye geiődsött, ''té** sőbb,*mikor legmagasabb személyek] neve me k jog tal an bevonásával beteges képzelődésében egyenesen kormánybuktatá&ra törekedett, össseüiközésibé kerüli az érdekelt hatóságokkal is* Sót viselkedése után eres a gyanúm, hogy bizonyos körök agent provocateurnek bérelték fel est a szerénaséilen egyént. . 4. fíogy megverték-e Ném- ih Istvánt, arról nin03en tudomásom és sajnálom szegényt. De ha Rupert Éezsó képviselő ur jobban érdeklőaatt volna ennek a tipikus forrod almi üncs-in álfa ké ta s eoU se t en c iána k mustja és ieoé ke %y • sége iránt/ meg tudhat ta volna, hogy nemcsak mint htugrett pap és nemcsak mint a fT agu Gyurka-féle köztársasági lapnak munkatársa, hanem '<*> mint henaják ~ nem ecy egyéni akciónak szellemi irányi tója* nem e gy olyan akcióban ludas, amelynek rendezői ellen mpert képviselő valamikor keményen, hurcol t.Sz azonban oÉ ini^rpe Ilmának mindegy volt, neki a sajtófőnök feje és szenzáció kellé tt t Ss a terve azon* tan visszafelé *ült el. Az Igazság pedig me gu a maya utján, fVégétlenül mindenki tői és mindenki ellen, oki a szegény és elhagyót t munkásság érdeke ellen vét. Mindenesetre szomorú, hogy a különben komoly politikusnak tartott Rupert fosta nemzetgyülés i képv i*elő a szenzáci'ótojkaszásban ösjeeöL^el^ késhetett az egük 0 r f; ~osz t ál ytajzze tc Péme th Is tvánnal. ss t a dicsőséget nem irigylém tőle .JTisz te lat te 1 Ápsay Jánoc 9 as Igazság felelős ssarke9stője. ^ *• ~ V