Napi Hírek, 1921. április/2

1921-04-16 [0011]

§, A Magyar Ká1vinszövetség intéző bizottságának Tegnapi ülésén fel olvasták a debreceni reformátusság tekintélyes ré­szének átiratát , melyben helyeslésüket és csatlakozásukat jelentik ki a Budapesten megindult;Szilassy Aladár által veze­tett mozgalom#dfc. E mozgalom célját, mely a református egy­házat meg akarja védeni a támadásoktól s igyekszik a hiteletet mélyíteni, és bensőbbé tenni , a maguk részéről helyeslik és támogatják, E nyilatkozatot a debreceni közélet számos elő­kelősége, ezenkívül pedig egy általuk készített Szózatot, melyben Balthazár Dezső püspökkei szemben foglalnak állást, közel nyolcszázán irták alá. A Magyar Kálvin szövetség inté­ző bizottsága örömmel vette a csatlakozást és elhatározta, hogy nagygyűlést szervez s arra az érdeklődők figyelmét felhívja,, §. A nemzeti középpárt választmánya szombaton báró Kür thy Lajos elnöklésével' tartott ülésén foglalkozott a lemondott kormány által jelzett nemzetgyűlési munkaprogrammal, melyben a nemzet életére messze kihat tírreformtervek vannak bejei entve^ A tervezett reformok nagy fontosságáravaló tekintettel a vá­lasztmány küi^n bizottságot küldött ki, amely behatóan foglal* kőzik ma^d a napirendre kerülő reformjavaslatokkal, hogy köz­remunkáljon az ország nagy érdekeinek megóvásában. Gróf Bethlen István kormányra lépesét bizalommal fogadja és reméli, hogy programmja és működése közmegnyuvással fog találkozni ./Magyar Híradó/ §. Bernáth István a mszőgazdaság és kereskedelem harmó­nia jár ól c Bernáth István <ir., a közgazdasági egyetem dékánja és a gazdaszövetség elnöke, a Baross Gábor HSr felkérésére ma este a kereskedelmi kamara termében a mezőgazdaság és a kereskedelem harmóniája cimmel tartott előadást, amelyre a terem zsúfolásig megtelt. Bernáth István rámutatott arra a tényre, hogy ma,a lelki, családi és gazdasági ellentétek korában mennyire szüksé­ges a kiegyenlítő tényezők, a nyugalmat és megértést előmozdító közös érdekek felkarolása. Az élet küzdelem az ellentétes ér­dekek között, de ennek nem szabad odafajulni hogy a társadalmi béke és a gazdasági élet rendiének felrobbantását idézze elő. Vázolá ezután az agrár törekvések törtépetét rámutatott arra, hogy ezekí-mindig csak az egyoldalúság, a tulkanások és vissza* élés&k ellen irányultak. 4 mezőgazdaság, az ipar és a kereskede­lem egymásra van utalva es egymás nélkül nem is élhet t Ezért szükséges a kölcsönös megbecsülés és a jogos érdekek méltány­lásáé Ezt elérhetik, ha előttük végső cél gyanánt a nemzeti érdekek és nem a pénz korlátlan uralmának biztosítása lebeg 6 A°Í előadás után az egybegyűltek újból lelkes ovációkban részesítették a szóhokot c § Az Operaház jövő heti müsara. Kőiden a Carment'adják, a főszere­pekben Miaethy, Tihanyi, Pilinszky Zsigmond^ Szende és Paiotav lépnek ífjugggreplőtársaik bodor, budaaovits, Zavodszity,.PiimszKy íxeza és fley ° Z ' Szombaton a £ajazzók ós Sylvia van műsoron. A Jajazzólc fő szereplői 1 Tlaidu Ilona, Környey, Szemese, Farkas ós Komáromi, a balett címszerepet Ptasohinsky Josefin táncolja. Kezdete 6 órakor. m • Csütörtökön az Észak csillaga kerül szinae a repríz szereposztá­sával. Kezdete 6 urakor. . Pénteken a Zsidónőt adnák Saborszkyné, Goda, Déri, Venczell, bzugyi Palló, Palotai és Pilinszky Géza fellépésével, A magántáncotFfoschmsky Josefin lejti. Kezdete 6 órakor. ' . .- _ - . * , Szombaton a Bibliás embor kerül színre. A főszerepekben PaJfcy, rSar­sony, ezeiszberger, Kaduár, a&nger.>Gábor, Özemére, Ney, Kertész, Toronyi, CSlMky" Palotai M Komaromi f etlBf esővel. Kezdete 6 órakor.. m . .... Vasárnap díszelőadásul a lengyel magyar Kereskedelmi kamara tiszte­letére a°Bánk bán kerül szinre.Az előadás előtt az énekkar a lengyel him­nuszt énekli, prólógot mond bárd Hyáry Albert. A darabban a főszerepet. lesznek* A magántáncot Taschinsky Josef^g ós Lioszkovszky lejtik. Kez­dete 6 órakor. — Hm — t Kari sruhe , április IS. /ITolff/ Lölo birodalmi gyűlési elnök egy szociáldemokrata gyűlésen többek közt ezt mondta: Az amant­követolesek teljesítésének lehetetlensége mindenki előtt világos, ugy a jobb, mint a baloldalon, Ha Briand május i-én ujabb kényszereszközök­re gondol, akkor megakadályozhatja ugyan országunk fölvirágzását, de bizonyos, hogy ezzel Franciaország nem vergődik zöld ágra. Az antant teljesen rombadöntheti gazdaságunkat, de azzal a vaszóllyel, hogy saját

Next

/
Oldalképek
Tartalom