Napi Hírek, 1921. április/2

1921-04-20 [0011]

J |. A Magyqr Távirati Iroda jelenti; A pénzügyi bizott­ság ma délután 4 órakor a parlament I. számú bizottsági termé­ben Huszár Károly elnöklesével ülést tartott. A mai ülésen Ik­lody-Szabo János előadó ismertetése mellett tárgyalta és elfo­gadta a bizottság az 1920/21. évi költségelőirányzatnak a föld­művelésügyi és a közélelmezési tárcákra vonatkozó rovatait. A f©lümivelésügyi tárcánál az előadón kívül Ereky Károly, Ber­náth Béla, Darányi Ferenc, báró Korányi Frigyes, Szábóky Jenő és Sándor Pál szólaltak fel. Sándor Pál az állami ménésbirtö­kok es a gödöllői kőrónáuradalom nagyobb j övedéi méz ős égét-, az erdészeti^és vízügyi igazgatásnak,tekintettel az ország meg­csonkított állapotára, megfelelő redukcióiát, Erődi-Hálrracft Béla pedig különösen az állami kísérleti ügyeket tették szóvá. Szobakerült a balatoni kormánybiztosság megszüntetése is. r £1 Szabó István miniszter válaszában kijelentette, hogy foglalkoznak az állami birtokoknak és a gödöllői koronaurada­lomnak nagyobb jövedelmezőségével és megjegyezte, hogy a gö­döllői koronauradalomnál már a jövő költségvetési évben a re- * mélhető ereomóny szerint körülbelül 2 millió korona tiszta nyereség fog nnrtatfcozni. Megígérte.,a földmivelésügyi miniszter, nogy különös sülyi fog fektetni a rézgálic és szénkéneg beszer­zésére és Begn-yagtatta a bizottságot abban az irányban, hogy a rézkénpotrnak megfelelő mennyiségben való beszerzéseta szőlő­művelés véis«élyeinok elhárítása érdekében a folyó* évre bizto­sit;}^- Iklódy-SzaDÓ János előadó hangsúlyozta, hogy az utódállamokkal felveendő gazdasági tárgyalásokban különös suly volna helyezendő a Nagymagvarország egységes vízrendszerének további egyöntetű kezelésére, tekintettel arra, hogy annak meg­szüntetése az utódállamokra kölcsönös veszélyt jelent. A közélelmezési tárcánál Iklódy-Szabó János előadó bejelentette, hogy a kormány elhatározott szándéka, hogy ezt a tárcát .. '. e^oévi július . i 1-ével megszünteti. Sándor Pál a szabadforgalom mielőbbi teljes helyreállítását kéri. A köz­élelmezési minisztérium ideiglenes vezetésévé?, megbízott Vass József miniszter kijelenti, hogy a szabadforgalom helyreállitá> sa a pénzügyminiszterrel folytatott; tárgyalások alapján biz- ; tositva van. Ennek ellenében azonban a pénzügyminiszter-/ úgynevezett forgalmi adó behozatalát tervezi. , _ A pénzügyi bizottság, miután legújabban az agyakor­lat honosodott meg, hogy olyan képviselők, akik nem tagjai a bizottságnak részgyesznek a vitában, határozatilag kimondot­ta, nogy a házszabályok azon rendelkezésének, melv szerint ilyen esetben a képviselők csupán irásos indítvány alapján és csakis a bizottság engedélyével szólalhatnak fel, teljes mértékben érvényt kíván szerezni. Az ezzel ellenkező esetek precedensül nem szolgálhatnak. • A pénzügyi bizottság legközelebbi ülését holnap, csü­törtökön délután 4 órakor tartja. Ezen az ülésen fogja letárgyal­ni a kormányzói udvartartás, a külügyminisztérium, a nemzeti kisebbségek minisztériuma v a honvédelmi minisztérium és a nép­jóléti minisztérium költségvetési tételeit. ' $ A NyüKOSz országos nagyválasztmányának gyűlése. Szerdán délután tartotta a Hyb&OSz országos nagji^álasztmánya rendes évi közgyűlését, amely szavazataival as aj alapszabályok értelmében a tagok összességét képviseli és igy koEeyalés-ssámba mogy# 1 gyűlésen megjelentek: József királyi ."herceg, ftugussta kir. hercegacszony, József Ferenc^ *ir. herceg, Bernolák népjóléti miniszter s ^főváros előkelőségei kézül számosan. A ho&vádelmi ős belügyaií. niszter is képviseltették magukat. Báró Lukachich altábornagy m?gnyitóboszé­de után Surányi főtitkár felolvasta az évi ielentéstj Ehmanntábornok a felü­gyelő-bizottság jelentését) amakret a választmány tudomásul vett. és a napi­rend többi pontjaihoz is hozzááarult* A gyűlés tiszteletbeli tagjává válasz­totta Hegedűs koránt pénzügyminisztert, majd Balizsyné alezredes özvegye meg­ható felszólalása' után Lukachich altábornagy beszélt és felhívta az összes fe^agdijasokat> hogy "koies erőnket szenteljük a nemes ügynekí? Ezzel a gyű­lés végei ért. A megejtett választások alánján uj alelnökök lettek: Sbmann Jóaaef tábornok, Krompecher Jenő ezredes, «r. Szepesy Nándor tábornok-orvos. *^ *• | P á r i s , április 20* /AMÖ szikra távirata./ Ami a német jóvátéte­li ajánlat félhivatalos ismertetését illeti, a Frankfurter Zeitung, mely a külügyi hivatallal ©ssaeköttetésben áll, megemlékezik ama javaslatról, me~ , lyet a németek a szakszervezetek szövetségének elnökének mutattak be. A kor­mány memoranduma Franciaország és Belgium elpusztított vidékének .{felépítési tervét körvonalazza és annek finaaoirozásái ismerteti, á szövetséges sajtó a Frankfurter Zeitung J ismertetését a német kormány kétségtelen erőfeszítésé nek tekinti. A szakszervezetek szövetsége -elpusztított terület azonnali felópitésót követeli, d e hozzáteszi, hogy Hémetorsz ág nem képes az ehhez szükséges pénaess^agot ele teremteni*, ez. csak nemzetközi kölcsönnel volna .elérhető, Ea utóbbi kelcs3nt csak akk^or lehetne megvalósitani, ha Németo^ezáj megváltoStatja magatartását és meggyőzi a világot, hogy komolyan szándókában áll ezt megtenni. A memorandum ezután a technikai kivitelt részié teái,küld­essen ami a német munkát illeti, melyet FranciaorssfL- és' Belgium frendelkezésér bocáSanának. ­• •

Next

/
Oldalképek
Tartalom