Napi Hírek, 1921. január

1921-01-22 [0007]

§ Hadzsics pör, A hadosztályöiróság ma folytatta Hadzsics Emil százados bünporében a tárgyalást. A tárgyasa megnyitása után dr. Mondada tárgyalásvezető , százados hadbirő felolvastat egy nyilatkozatot, amely­ben az aláírók kijelentik, hogy Hapaios £éza vezérkari ezredes 1918. no­vetíteer-l.rén már nem volt -szárnysegéd, hanem áz akkor felallitott katonai poétikai-, osztály vezetáje. Ezután Haraskieviaz százados hadbiró, katonai ügyész a katonai bűnvádi perrendtartás 293. §-ának második bekezdése alap­ján égy uj vádat terjeszt elő Hadzsics ellen. A vád az. hogy január 9,-en estetoj Budapesten levő A ». : ' penzióban Tót^Kálmán tartalékos hadnagygyal és még eddig ismeretlen urakkal chemin de fer-t játszott magas pénzösszeg­ben és mivel nagyobb öáázeget vesztett, másnap ítlohtér Károly penziótu­lajdonost elküldette a játékban résztvevőkhez, igy Tót!)hadnagyhoz is azzal a „fenyegetéssel, hogyha nevezettaHadzsios e r s Jony kapitány által elvesztett tekintélyes pénzüsszeget aznap délután 1 óráig vissza nem küldfc., mint ha­miskártyásokat fel fogja jelenteni. Midőn Tóthhadnagy személyesen megjelat Hadzsicsnál, hogy a dologról érdeklődjék , Hadzsios újból megfenyegette Té^hhadnagyot azzal, hogyha a pénzt vissza nem adja, hamis kártyázásért feljelenti* Hadzsics százados amellett, hogy hazárd-játékot folytatott, Tőt hadnagyot és a játékban résztvevő urakat oly mádon vádolía, hogy a váL a vádlottak ellen legalább nyomozati okul szolgálhatott és őket be csületülk megsértésében oly célból fenyegette, hogy a fenyegeteltektől az elveszett összeg visszafizetését kicsikarja, mely fenyegetés alkalmas volt arra, bjögy a fenyegetett egyénekben alapos aggodalmat gerjesszen* ezért a ka­tonai büntető törvénykönyv 515, §-énak a/ pontjába ütköző rágalmazás a 376. §. b/ pontjába ütköző zsarolással elkövetett erőszakoskodás es a 796. §-ba ütköző közerkölcsiség ellen tiltott szerencsejáték által kö­vetett el vétséget. Az ügyész bejelenti/ hogy az uj tanuk megidézése iránt a szükséges intézk edédeket megtette, Mondád a tárgyaié svezetöx Hadzsicshoz; Megértette a vádat? A/vádatkitérjestét ék a rágalmazás büntet ére, a'zsarolási büntet és.ég megismétlésére* a kezerkölcsiség el én tiltott "szeressejáték' által elköv)etott vétségre.ffogábanáll esetleg a tárgyalás elhalasztását kérni * Van valami ilyén indítványa? Hadzsics, Védőmmel Lengyel Zóltániml óhajtok tanácskozni,, Ai tanác skozás íneáorténté után kengyel Zoltán védő kije­lenti ? högy nem volt a bán á helyzet bén. hogy á főtárgyalás e­léjén részt vehetőt lolna.Csakkivülrol van informálva á" dolgokról; A jelen esetben égy'hamiskártyás társaság leleple­zéséről van szö e Azt Indítványoz! 1 : a, hogy á most "előterjesztett uj vádra a védelem hétfőn'i nyilatkozfiassik; A főtárgyalás meg~ szakítását nem a^rjá kérni. Ha a tényállást megismerte.ábIán a helyzetben losz s ; hogy hétfőn, né él~ ehéz/e áz ügynek ebbe a részbe való bekapcsolását. Egyut al kijelenti azt is, hogy á vedel ein ös zes íahüit elő fogja áll'itt'atni," ugy hogy ez áz iigry tárgyalható lesz e bünpor folyamán, Nem ellenzi, hogy a vád tanúit is megidézzék. Haraszkiewiez ügyésznek <tz indítvány ellen nincs kifogása, Lánczy Leo:. betegsége miatt a csai tárgyalásoj nem jelenhetett meg a Dr, Lengyel Zoltán vedő indítványozza, hogy Bemmel százados, aki a Somogyi féle zsarolása közvetlen tanuja,halfeassákk ki. A iLaditörvény­szék hozzájárul,a kihallgatáshoz. Kárpáthy Kamiilo ezredes a következő tanu. Vádlottat először \ 1918. október 31-én látta„ a hadügyminisztériumban. Bovember 1.-én éj­jel hozzájött Hadzal.cs az irodájába a hadügyminiszter egy üzenetével. Egy cédulát hozott * amelyen rajta volt egy, a hadsereg részéről teendő eskü formája. Átadta a miniszter üzenetét, hogy tanu adja ki a hadsereg­nek a rendeletet az esküre. Tanu visszaadta a cédulát azzal, hogy men r j©n vissza a miniszterhez és jelentse, hogy a hadsereg esküt tett Károly királyra és addig ujabb esküt nem tehet, amig ez alól fel- nem oldják. Hadzsics erre elment és visszajött egy ora múlva azzal, hogy Károly kirázz a hadsereget a neki tett eskü alól feloldotta telefon utján, tehát a ren­deletet ki lehet adni. Tanu a rendeletet megcsináltatta az osztályban és amikor készen volt, átadta Hadzsicsnak, hogy vigye el Linderaek, mert ő nem »rja alá. Hadzsics habozott^ nem tudta mit csináljon. Más­nap reggél azután mgjelent a rendelet es alá volt irva a miniszter pa*" rancsa folytán Hadzsics százados. " ;-' Mondada tárgyalásvezető: A rendelet szövegére nem emlékszik? Tanuí Miután TY. Károly király ugy a polgári, mint, a katonai hatalmak a felelős magyar kormányra ruházta, Linde$j,mint a felelőjs ma­gyar kormány hadügyminisztere, elrendeli a követké®o eskü letételét. Az eskü szövegére magára nem emlékszik. Sz volt az az eskü, melynek a­lapjan Xkindeg a «nem akarok katonát látni" beszédet mondotta. 1 Mondada tárgyslásVézetőí A vádlott hogy tiselkedett ezredes Ur? Látszott rajta, ,hogy exponense Lindemek? 10*vtU*w Tanu* En ősztÖnszerüleg .az összes forradalmi alakokkalvbizo­nyos tartózkodással viseltettem és nem tudtam megmagyarázni, hogy Hadzsics hogyan került Linder mellé. A forradalmi siesepléséről kdlön­ssn nem tudok semmit. Badzsleshoz / Mondada tárgyalásvezeíőf: Miért nem "tagadta meg névaláírását, m I ha olyan-nagyon lojális és a régi rendbe i. ragaszkodó tiszt volt? Hadzsics: Ez az elsq nap volt ós Lindert én addig nem is lát­tam. Linder ezredes volt é»s én a parancsot teljesitettem. Haraskievitz ügyész* Kit tartott annak idején legitim pártnak? Lindert vagy Kárpáthy ezredes urat? Hadzsics: En erről nem gondolkodtam. Mondada tárgyalásvezetős fi rendelet'megjelent-e a Hivatalos Közlönyben? Hadzsics: Kern. Csak a minisztériumban lett kiadva és azután te­lefon utján, adták le vidékre,

Next

/
Oldalképek
Tartalom