Napi Hírek, 1920. december/2
1920-12-24 [0006]
Meg kellett állapitanunk -- mondja az előadd a felelősségnek azt a mértékét, amely Magyarországot a világkataszirofv: * fölIdézésében terheli, hogy ilyen módon érthetővé tegyük a, trianoni békeszerződés kafcáxaxakeiraxkxtaKiaK határozmanyainak keménységét. Ha*á Hozzá kell azonban tenni, hogyha ezek a feltételek keményeknek tűnnek is fel a magyar mindhatoság szemeben, alapjában véve mégsem céloznak mást, minthogy ez alél a •Jtactha* *»xagxalóA minden-hatóság alól kivonják a nemzetiségeket, amelyeknek szintén joguk van az élethez és véleményünk szerint a béke megszerkesztoitől távol állott az a gondolat, hogy megakadályozzak a magyar nemzet talpraállását az ő igazi néprajzi keretei között. Csak a magyar nemzeten múlik, hogy a munka, rend ód béke utján ismét felemelkedjék. § A Magyar Távirati Iroda jelenti-; Teleki Pál gróf miniszterelnök ágyhaufekvő beteg és igy előreláthatólag néhány napig nem lesz abban a helyzetben, hogy kihallgatásokat adjon, A miniszterinek lázas, erősor. meghűlt, remélhetőleg azonban a jövő hét folyamán már elhagyhatja a szobát. § A Portomentesség eltörlése és a vasúti kedvezmények megszüntetése* A Magyar Távirati Iroda jelenti j A minisztertanács iatyfahalmy Lajos kereskedelemügyi miniszter javaslatára elhatározta, hogy a pestai poriémente&séget az egész vonalon eltörli és a vasúti díjkedvezményüket is fokozatosan megszünteti. Mindkettő jelentős lépés ország pénzügyeinek rendezése és közgazdasági életünknek egészséges irányba való fejlsstéee terén w A postai portomentességet a rémet birodalomban máris eltörölték* Angliában ez csak a legminimálisabb mértékben áll fenn ás a legtöbb nyugat európai államban hasonló lépésrk készülnek, uisrt a postai díjmentesség nemoa&k suljos megterhelése a postai szolgálatnak éa nagymérvű . csökkentése az állam bevételeinek, hanem ezenfelül állandó előmozditója és takarója a postai jövedékkel szemben elkövethető visszaéléseknek.* Hálónk a poríomenteseég eltörlése annál indokoltabb,,, rt sehol a poéta- díjmentesség igénybevétele nem ment át olyan toltengéebe»»int minálunk* Amfea portomentea levelezés Bálink a belföldi forgalomnak 54^-rq rug, addig például Ssájeban csak 14£«ot » Romániában lc> Borv ég iában 8, Hűllandiában 3Ji-ot tesz ki.és Angliában még 1 $~ot ser* ár el„ A p'9§te- ,* mentesség eltörlése lehetőleg 1921., évi március li-én., de legkésőbb április li-én fcg életbe lépni és T ,az államháztartás térlegét legalább is évi ec millió koronával grogja megjavitaniü. A vasúti wzállitás téré r jelenleg érvéiben levő árussállitás éa mentdíjkedvezményeket illet_oleg elvileg ugyanossk azok Megszüntetését határozta el a ttinisztertaaáos* • A mentedijkedvezmények közül a már érvénybenlevő köztisztviselői ked~ > vezmények egyelőre fenntartanak agyan^ de csak addig, amiig • a .Jelenlegi rendkívüli rossz valutáris és megélhetési viszonyok rennállanak. viszont azonban e kedvezmények értékérek fokozása, vagy az arra jogosultak körének bármely irányú kiterjesztése merőben ki van zárva* A legtöbb aenőéűijkedvezmény részben már azonnal* részien peöi£ fokozatosan 1921« év vége ig feltétlenül meg fog szüntettets i* Szükség van erre aa intézkedésre ugyanazoknál a szempontoknál fogva, amelyek a postai portómentesség msgezüntetését indokolják,* Az árnszáliitásra nézve intézkedés szüksége ezut.4 tal nem forog fenn miután a ma még fennálló igen osekélyszámu dijkedvez~« aény fenntartása az egészen rendkívüli viszonyok szük. ségszerü éa egyelőre mellőzhetetlen köt?etkezttényéí § Itába 41 vakok budapesti királyi országos intézetének Igazgatósága közli: Ipolyi .Kilx Kellar a iíagyar következeti KöaponÍJÖL*^ 0 ^-^ ^sztfvnyiársaség elnöke a végr ehajtóbizott sálnak 1920 évi deoember hő 14,-én megtartott gyűlésiből kifolyólag a társadalom legszerencsétlenebbjei a vakok részére karácsonyi adományképen 75,000 koronát juttatott Herodek Károly a vakok budapesti kir,orsz..intézete igazgatójának kezeihez. Az igazgató a nagy adományt ae illetékes faktorok meghallgatásával a uáaogátasra leginkább reászorultak között megieleiden fogja szótosztani, /MTI.,/ „ a . ?,á r i s e, december .24* Washingtoni jelentés szerint Harding , az államtitkán állástn Hugh^snak fogja felajánlani ,aki »ögy évvel ezelőtt az elnökválasztásokon mint köztársaságpárti jelölt lépett fel. ATL/b T ^ * r I 8 ^ december 24« Az Kcho de Paris jelenti Londonból; & gazdasági véleég következtébgn munka nélkül maradt munkások számat wzidoszerint egy milliónál is többre becsülik,. Iloyd George^a munkanélküliségről szőlő utolsó beszédében még Ip.jelentette, hogy na, az egász világon hamarosan nem térnek vissza a rendes gazdasági viszonyok., akkor az angol munkanélküliek problémáját nem lehet maid megoldani, J&. kormány a válság me^ldására főleg az Oroszországgal való kereskedelmi forgalom uiraf eív ét Hét el foglalkozót t 3 továJDá a kis váltóárfoxyamu országok üzleti vers ft ngés« elleni védekezéssel, végül akarná az olcsó munkaerővel. A jövő év elejére törvényjavasiartifcafcjs tokát készítenek elő aa árucsere növelésének és nemzetközi hiteleknek elérésé**. Az ^lsógáz jövő ülésszakában a gazdasági kérdések erős szerepet fognak játszani. $ P r ága. december 24, K'limkő nemzeti néppárti szenátort, a Hlinka néppárt harcos tagjátakinek a prágai szanátusban nemrég elhangzót! beszéde erős kavarodást idézeti elő, a cseh es szlovák fesehofil pártokban,a Slovenski Dennik értesülése szerint mm a mentelmi bizottság a kisszeheni járásbíróság és a kassai államügyészség kívánságára kiadta, illetve mentelmi jogát felfüggesztette. /MTI/ Prága, december 24« A Teaser tegnap azt jelentet te. howiiflgy közisxert politikai sssemélyxség ellen merényletet késül Ut iek 515:TL Tribuna máma «zt az értesülést közli, hogy dr. Ben*scn külügyminiszter elleni merényletről ven szó* gsaal összefüggésben letartóztatták Fritscb tadományos utazót akinek neve a miniszter ellen folytatott propagandájából ismeretes, /ml*/