Napi Hírek, 1920. október/1

1920-10-08 [0001]

I 9^» Prága, október S« A Ceske slovo osa jelentésével szem­ben, hogy a kormány hárommilliárd árt ékben uj bankjegyeket ad ki, ame­lyeket kizárólag cukoripar céljaira fordítanak, a c»«h sajtóiroda a „következőket áliapitja meg: Ar^ől van.sző, hogjr'az-állami bankhivatal leszámítolás utján a küszöbön álló kampány céljaira szükséges kölcsönt adjon a cukoriparnak, amint ez áltandőan más honi iparágakkal szemben is megtörténik s a cukoriparral szemben minden óv őszén különösen fo­kozott mértékben, AZ eddigi becslés szerint legfeljebb három .illiárd koronát tesz ki a cukoripar egész kölosönszüksóglete. Ebből azonban váltóleszámítolással csak egy részt szerzet, meg a bankhivatal. Hatá­rozottsággal most még nsm lehet megáli apitani, mekkora lesz ez az ösz— szeg. sem.iesetre sincs azonban szó uj, nem fedezet:, bankjegyeknek ál­lami célokra való kiadásáról »/k .T .1./ 99. Brüsszel, okrőber.8. A WOlff-iroda külön tudós itó jár­nak jelentése szerint a harmadik bizottság, amely a nemzetközi keres­kedelmi forgalomról tfárgyalt,trendszeres kereskedelmi forgalom egyet­len előfeltételéül a külső ós belső békét jelöli meg./M.TI./ "4O0 % Berlin , október 8. /Wblfí ./ Beavatot.. helyen a námet­-francia tárgyalásokról, amelyekkel a francia sajtó különfólekóp­foglalkozik, a következőké* közlik: Laurent berlini francia nagykövet­nek Parisba való elutazásakor Simons külügyminiszter azt az irásos ja­v a slatot adta át, hogy a jóvátétel és a pénzügyi problémák kérdésében nemet ós francia .technikai szakértők formális tárgyal ásókat folytassa­nak* Minden ellentétes hiradással szemben eddUgeló nem kezdtek ilyen tágyalást. Francia részről még sem;.If éle közlés* nem tet ek a német kezdeményezés dolgában várható esetleges állásfoglalásról. Német ha­tározót w javaslatok a probléma megvitatására t ane >yet már most tárgyal hatatlanrak lehetne .mondani* nincsenek, A német jegyze J-«ftben kizáróan a tárgyalás formaságait Vá^zolják és megjelelik azt az alapot, amely­ből ki lehet-indulni . Ha francia részről más javaslatokat bemének, ezeket vizsgádat tárgyává tesszük* Félreismerik a német javaslatok, szel­lemét, ha azt hiszik, hogy a jóvátételi bizottság döntésének előkészí­tését tenrezik. Nercet részről ismételten hangsúlyozták, hogy a tanács­kozás előkészítése lonno an ak a nemzetközi értekezletnek, amelyre Né­metország a <5paaban tet: ígéretek alapján igényt tarthat ./tó .T .1./' *fQÍ, Prága , október 8. /Cseh sajtóiroda./ A nemzetgyűlés álan­dó bizot ságának mai ülésén Nemec /cseh szociáldemokrata/ a közélelmezós: minisztertől számonkórte a cukor érának kétszáz százalék al tört ónt fel­emelósót és ennek a Btormányintpzkedésnek 'haladéktalan felfüggesztését követelte. Brusa közélelmezési miniszter kijelentet e, hogy ez az intéz­kedés a répa árának, a vasubi díjtételeknek ós a bérelmek emelkedése folytán vált szüksógesvó. A miniszter megfontolásra érdemesnek találta azt az eszmét, hogy a tűkor árát a gazdaságilag gyöngébb rétegek javá­ra a tulfizetósi alap .igénybevételével leszállítsak. Nemeo képviselő inidtvényéra' a miniszter válaszát vita tárgyává tették. A felszólalások során Brusa miniszter kijelentet e, hogy a cukor kalkulációját rendkívül pontos revíziónak vetik alá. A cukor másutó mindenütt drágább, mint eseti­országban. Kptelező igórotet atekintétben,'hogy olosóbcan adják a cukrot a gazdaságilag gycngébr. vásárlóknak, nem tehet ós kétségesnek tartja, hogy ezt a kívánságot teljesitheti-e • A szavazásnál tizenhét szótöbbság­gal elfogadták Witf, indítványát, hogy a miniszter válaszának tudomásul­vételéről a szavazást napolják el.ős ugyands a k Witt indntványára^a cukor ár kaikuláciőjának megvizsgálására bizottság kiküldését határozták el. AZ interpellációk során Lodgeman a külügyminiszterhez intézet kérdést a Berliner Tageblati tudósítójával folytatót íntervjujáról, amely sze­rint a jugoszlávokkal szerződést kötöttek.Cssoh képviselő interpeiíáoió­jára, amely a cseheknek az iglaui községi választások ellen emelt ismer­teit tiltakozására vonatkozott, a miniszterelnök megígérte, hogy ezt sőrgősen rogyják elintézni. Ezután az ülást berekesztették./U..T .1./

Next

/
Oldalképek
Tartalom