Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1916

gyászmisére megy a főtemplomba. Iludyrna igazgató és Németh tanár felmennek Bécsbe, hogy a temetésen részt vegyenek. December 7. Az ifjúság hivatalos szent gyónását végzi. December 8. Délután a kongregációk zárt körű ünnepélye, utána a hagyományos veesernye ezúttal a háború okozta világítási zavarok miatt a régi egyetemi templom helyett az Orsolyiták templomában. December 9. Viglás Lajos, főgimn. tanárt a lévai hadkiegé­szítő parancsnokság táviratilag hívja be katonalelkésznek. Délután az ifjúság a helybeli Apolló mozgóban végig nézi О felsége teme­tési menetét. December 10. Hivatalos tisztelgés az igazgató vezetésével liátliy László, új érs. helynöknél. Délután az igazgató és Németh résztvesznek a szentgyörgyi kongregáció Immaculata ünnepélyén. December 11. dr. Róth József, városi tiszti főorvos hivatalos szemvizsgálatot tart. December 17. 1). u. 5 órakor az intézet tornacsarnokában a Pázmány-önképzőkör gyászünnepélyt rendez az elhunyt király emlékére. (A műsort közli az önképzőkör beszámolója). December 19. A karácsonyi vakáció s a minisztériumnak a koronázásra vonatkozó rendelkezésének kihirdetése. A régi egye­temi templom megtekintése а VI. o. tanulóival Németh Imre tanár kalauzolása mellett. December 30. Hivatalos istenitisztelet a főtemplomban, a király megkorjnáztatása alkalmából. Az igazgató, Gáspár, Németh és dr Schwarz tanárok résztvesznek a fővárosban a királykoroná­zás ünnepélyén. Január 5. Az immár 4У éves Nagyszombati Hetilap szerkesztését és új köntösben való kiadását átveszi Gáspár Pál, főgimn. tanár. Január 8. Hudyma igazgató és dr. Fallenbüehl tanár részt vesznek dr. Marton József, az intézet egykori tanárának Budapesten történt beszenteiésén. Január 9. Megkezdődnek az előadások a karácsonyi szünet után. Január 11 A l’ázmány-önképzőkör koronázási díszgyülése az ifjúság és a tanári kar jelenlétében a rajzteremben. Január 13. Ifjúsági mozi előadás. Bemutatásra kerül a ko­ronázás II. részlete. Január 31. 12 órakor az I. félévi értesítők kiosztása. 59

Next

/
Oldalképek
Tartalom