Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1915
41 Intézetünk tanulói közt — hála legyen a jó Istennek — sok a jólelkű ifjú, vidékünk fiai közül gyakran kerülnek ki hivatásos papok, az Urnák buzgó szolgái. Tanulóifjúságunk száma, a közelünkben lévő négyosztályos gymnasiumoknak időközben történt teljes kiegészitő- dése által sem csökkent, állandóan 400 -500 an voltak diákjaink. VI. 1913. január 1-én foglalta el az esztergomi érseki széket kegyelmes érsek-atyánk Dr. Csernoch János hercegprímás. Ugyanezen év őszén városunkat és intézetünket is megtisztelte magas látogatásával Az egyetemi templomban a gymnasiumi tanulóifjúság jelenlétében, a tanárok segédletével sz. misét mondott, a gymnasium nagytermében egybe- gyiili ifjúsághoz buzdító szavakat intézett és megtekintette intézeteinknek összes helyiségeit. Épületeinknek egy része tarthatatlan állapotban volt már; az 1906-ki kisebbszerű és részleges restauratio eltüntetett ugyan egyes nagyon is kiáltó hiányokat, de egészben véve a régi épület változatlan maradt. Bíboros érsek-atyánk kegyes gondoskodásának köszönjük, hogy a gymnasium épülete — dacára a közben kitört rettenetes világháborúnak, mely felettünk sem repült el nyomtalanul, melyben már eddig is oly sok volt növendékünk halt hősi halált — felépült és ujult díszben ékeskedik. — A bíboros fűpásztor 1915. nyarán tekintette meg a befejeződéshez közeledő munkálatokat. Sinkó József igazgatónak nyugalomba vonulásával megüresedett a főgymnasiumi igazgatói állás. A biboros herceg- prímás 1915. augusztusában Hudyma Emil tanárt nevezte ki az érseki főgymnasium igazgatójává. * * * Visszapillantva intézetünk változatos múltjára, mélyen leborulunk Isten szent felsége előtt és hálát adunk neki, kitől minden jó adomány és minden tökéletes ajándék szár