Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1915
31 bold, szűz Mária és Szent István király képe díszítette; ezt a convictorok használták. A másik — zöldszinű — zászlón Szent Alajos és Szent Imre herceg képe volt; ez az externistákó volt. Széchenyi Emilia grófnő' és Zichy .Mária grófnő voltak a zászlóanyák. Yiber József püspök, vicarius szentelte meg a két zászlót 1854. junius 11-ikén. Utóbb e zászlók egyikét az alsó, másikát a felső osztályok előtt vitte négy-négy VI. osztályos tanuló, az alsó osztályok élén menők kék, a felsősök előtt haladók piros kámzsában. Később fekete diszmagyar ruha volt a zászlóvivők öltözete. A már nagyon foszladozó zászlók nehány év óta állnak használaton kívül. — Az ének- és zeneoktatás nagy lendülettel folyik. Az érdem Graeffel János tanáré, a ki igazgató korában is buzgón folytatja ezirányú mőködését. Egy időben a Polnitzky-féle kerti épület az énekpróbák helye, később teljesen a gymnasinmba helyeződnek át. — A külső diákok szeretnek a város közelében lévő u. n. Kőmalomba kirándulni, a városban is szivesen keresnek fel egy-egy kuglizót, nem vetik meg az árpalevet meg a szőlőlevet sem és ügyesen tudnak illanni, ha a látóhatáron feltűnik Sztraka bácsi, az új bedellus. A templomból való kivonuláskor állandóan használt éneket róla, az első pár előtt vonuló be- dellusról, nevezte el a diákhumor »Sztraka-mars«-nak. A convictorok száma is kissé csökkent a hatvanas évek végén, majd ismét kissé emelkedik. — A régi formaruha használata megszűnt. A VIII. osztályos convictorok különlegessége volt, hogy a tanév második felében, mint »ma- turandusok« cilinder kalapokban vonultak végig a városon, sétáik alkalmával. A kiesebbek víg lármájától hangos volt az intézeti folyosó és sok bosszúságot szereztek az intézeti kertben az öreg, sánta kertésznek. Az újraalapitást követő első években növendékpapok az intézetben nincsenek. 1871. óta négy növendékpapot, mint a convictorok társfelügyelőjét — ductor — helyeznek