Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1914

Znamenák István emlékezete.

(1850—1914.)

„Laudemus viros gloriosos“ Ecclus 44.

stennek bála, abban a félszázadot meghaladó időben, mely intézetünk kezdetétől lefolyt, azok között az egyházi férfiak közt, akiket az egyházmegyei kormányzat a nagyszombati érseki főgimnáziumba helyezett, mindig voltak nagy emberek, buzgó papok, lelkes tanárok, a keresztény ifjúság hivatott vezérei. Az igazi egyházi szellem, az Ur Jézus szive szerinti papnak szelleme, aki az ifjúságot Istenhez akarja vezetni, aki az aranyszájú egyházatya szavai szerint minden festőnél, minden szobrásznál nemesebb művet alkot, midőn a reá bízott ifjak lelkét műveli, soha sem hiányzott intézetünkből.

A kor veszélyekkel teljes volt, a korszellem, nálunk és máshol, ugyancsak sok akadályt görditett az igaz útra kívánkozó lelkek, pap és hivő, tanár és tanuló elé. A világ szelleme gyakran éreztette romboló hatását, gyakran valóra vált, hogy „necesse est de mundano pulvere etiam religiosa corda sordescere“, hogy a világ pora, a bűn szeny- nye a szent helyre is eljut.

Ily körülmények közt, a különféle benyomások iránt oly fogékony ifjúságra nézve áldás a buzgó, meleg szivű és igazán egyházias lelkületű paptanár. — Znamenák István ilyen volt.