Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1912

Özépiskolai utasításaink korlátozzák a külföldi tanul- mányutakat. Nagyon helyesen. Hadd ismerje meg a magyar tanuló eló'bb szülőföldje szép határát, szeresse meg úgy, hogy később is, az élet forgatagában szivéből fakadjon a vágy : Ahol állok, ahol megyek, mindenütt csak feléd nézek! Ismerje meg aztán ezt az erdős, bérces szép hazát, a zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes tájait, a délibábos magyar rónát, hullámzó Balatonunkat, Dunánk páratlan Vaskapuját stb. Ha már látta ezeket, akkor induljon hosszú útra, más országba.

E bölcs elvet valljuk mi is. Gyakran járjuk be városunk határát, elrándulunk a szomszédos Modorba, Vöröskőre, Csejtliére, elnézünk Pozsonyba és Dévénybe, Nyitrá- ra meg Trencsénbe, Beckóra, Vagújhelyre, Zsolnára, meg- másszuk a szomolányi hegyeket és Temetvényt. Voltunk már Komáromban és a Fertő-vidékén, a kies Kismartonban, Sopronban, az ősi Fraknó várában, meglátogatjuk évenként hazánk szép fővárosát hol kisebb, hol nagyobb csapattal. Ifjúságunk tetemes része más vidékről, más határról való és messzi utat tesz meg, inig a Mátyus-föld e végső pontjához ér, a hármas internátus valamelyikébe. Sokan ismerik a Tátrát, a Balatont.

E hazai kirándulások mellett azonban már több szép külföldi utat is tettünk meg. Eljutottunk fejedelmi folyamunknak felső vidékére, Regensburgig, búcsút jártunk Nagy Lajos királyunk kedves kegyelemhelyén, a stíriai bércek közéékelt Máriacellben, voltunk a bajor főváros vendéglő