Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1912

Brünn.

— supa élet, csupa mozgás, sürgés forgás van e föld- kerekségen. A nap sugarai fáradhatatlanul járnak be messzi országokat s tengereket, a viharok hatalmasan zugnak hegyen völgyön át, a felhők sietve vonulnak a kék égboltozaton s versenyt repülnek velük a madarak a meleg délfelé. Az anvaföld e vándorösztöne él mi bennünk is és erőteljesen nyilatkozik meg, ha tavaszra ébred a természet s virágokat tűz hajába. Milyen ellenállhatatlannl kap ilyenkor szivünkbe a dal : Járjatok be minden, minden földet, melyet Isten megteremtett. . . Igen, a teremtő Isten küld ki minket a nagy világba, hogy megmutassa csodáit: Wem Gott will rechte Gunst erweisen, den schickt er in die weite Welt. . .

Nagy útra vitt ki minket is vándorösztönünk, a müveit Nyugat legközelebbi országaiba, hegyen-völgyön, erdőn- mezőn, folyamokon keresztül a szomorú, hazafias emlékekkel telt morva fővárosba, Brünnbe. a csehek aranyos Prágájába és a német Florenczbe, Drezdába.

Buzaszentelő napja volt. Kék ég, aranyos napsugár mosolygott ránk, friss szellő lengette a zsenge galyakat s bóditó illatot lehelt a kormos vasúti kocsikba. Itt is, ott is fel-feltünt egy-egy jámbor hivő-sereg, amint énekszóval áldást kér földjére: »Ut fructus terrae dare digneris, Те rogamus, audi nos.!« És mi szivünkben ismételtük: »Te rogamus, audi nos.« Adj, Uram, áldást a szegény, kérges kezű 'embereknek, kik arcuk verejtékével művelik a földet kora reggeltől késő estig a mindnyájunknak oly kedves,