Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1907
13 nyoma. Alulról úgy nézhettünk ki, mint apró, fekete legyek egy kockacukor halmazon. Kíváncsian lessük a hegyormot, vezetőnk azonban szánó mosollyal kijelenti, hogy legalább l‘/2 óráig kell gázolnunk ebben a forró kőtengerben, amig a Retyezát tulaj don- képeni gúláját megpillantjuk. Óvatosan mászunk tovább. Ha valamelyik kő véletlenül kimozdul a helyéből, reccsenve gurul a völgybe s percekig halljuk dübörgő esését. Végre déli IV« órakor megjelennik előttünk a Retyezát gúlája, amely ház- és emberfej- nagyságú gránittömbökből van felépitve. Itt-ott világosan látjuk a jégkorszak nyomait, amely hatalmas jégfolyóival nagyban hozzájárult a sziklacsúcsok mai formájának kialakításához. A tetőn gyönyörű időnk volt; láttuk fél Erdélyt egészen Biharig, dél felé a termékeny aldunai síkságot. De legszebb és legérdekesebb volt a keleti oldal. Itt magaslanak a legnagyobb csúcsok; mind komor, kopasz sziklák, amelyeknek testét hatalmas barázdák szántják végig, sajátságos kékes-szürke sziliben tükröződve. Körülöttem néma csend. Utitársam s vezetőnk hanyatt fekve szunyókál; nem érzik a kőpárnák keménységét. Én pedig negyedórákon át nézem a Bukura Pelaga, Kúszturák csúcsokat, amelyeknek oldalában tengerszemek ragyognak. Keresve keresek élő lényt; hátha felbukkan egy-egy madár, zerge. Semmi nesz. Csak azt látja a szem, hogy itt-ott, több kilométernyi távolságban felszabadul egy-egy sziklatömb, hogy lavinaszerű sebességgel s tompa morajjal gúruljon le a völgybe. Itt az ember megtanul imádkozni, mert érzi törpeségét. Lejárt az idő; induljunk visszafelé! — hangzik vezetőnk szava, pedig oly nehezen esik a válás. Feltápászkodva tehát lefelé iramodtunk. Később már lomhán ment a dolog, mert testben és lélekben elfáradva az új impressziókat kedvetlenül fogadja az ember. Utunk egy havasi birkatanyán vezetett keresztül, amelyet egy 15—16 éves pásztorfiú egymaga kormányzott. Tavasztól őszig, éjjel-nappal egyedül él itt az óriási rengetegben, hűséges kutyáiban bízva s még hűségesebb juhaiban gyönyörködve. Furulyaszó, égi háború s a futó szél zúgása az ő esztétikája. Napkelte és napnyugta az ő panorámája. Be jól ismerheti a Retyezát arcának színváltozásait! Természetes naiv- sággal kisérte lépteinket és soká nézett utánunk, midőn elhagytuk őt. Mi pedig ismét lovainkra ülve csak késő este érkeztünk a Gura-zlatye nevezetű, erdei munkástelepre, ahol a malomvizi főerdész szívességéből szállást kaptunk. Augusztus 7. Lóháton folytattuk utunkat a mesés szépségű riu maré völgyében egészen Malomszegig. Itt megebédeltünk.
