Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1905

26

akikkel találkozói. Emberi arcuk, de lelkűk vadállatoké azzal a külömbséggel, hogy ezeknek az első támadásuk veszedelmesebb. De ha valakin túlmentek, azt

rr

már többé nem üldözik. Okét ugyanis csak a szükség in- gerli arra, hogy ártsanak. Az éhség, vagy félelem kényszeríti küzdelemre; csak az ember dönti romlásba embertársát csupán kedvtelésből.1) »Maledictus, qui confidit in homine«.

Ha most összegezzük mindazt, amit Seneca az Istenről, az emberről és az emberi kötelmekről tanít, kiviláglik, hogy már ő is egy Istenben hitt; tanította, hogy az Isten jó, irgalmas és béketürő; minden üttjelenlévő, avilágotbölcsen kormányozza; igazságos biró, ki a jót megjutalmazza a gonoszát pedig megbünteti. Hitte és tanította, hogy az Isten az embert eredetileg jónak teremtette minden tökéletességgel fölékesítve, de egyúttal szabadnak is, csakhogy az ember visszaélve szobadakaratával vétke- zett; hogy az ember lelke halhatatlan; hogy minden ember egyforma; hogy tartozunk szeretni felebarátunkat legyen az jó barátunk, avagy ellenségünk; hogy mindenkinek kötelessége erényes élettel Istenhez hasonlóvá lenni s így örök boldogságát munkálni és biztosítani, amely boldogság Isten szinről-szinre látásában áll!

E tanok fényes tanúbizonyságot tesznek arról, hogy Seneca teljesen eltér a stoikusoktól s a keresztény felfogáshoz közeledik.* 2) Az ő tiszta látása Plato és Aristoteles

*) Seneca Ep. mór. 103.

2) „Je dis done, que le christianisme avait envelop pé Seneque de son atmosphere, quii avait agrandi en lui le porteé des idees stoiciennes“. Troplong „De l’influence du Christianisme sur le droit civil des Romains“. 69—81. lap.