Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1904
11 Különben ne ütközzünk meg fölöttébb ezen kemény szavak hallatára. Hiszen magok a hitetlen bölcselők sem igen válogatnak a szólamokban : salonképesek-e vagy se ? — a mikor zöld asztalra teritik az ellenkező nézetet valló bölcselőtársaik rendszerét, s megpróbálják annak elevenébe vágni kritika késők hegyét — élét. De mellőzzük a hitetlen modern bölcselet azon téves nézeteinek ismertetését, a melyek az élet végczélja megállapítására vonatkoznak, mert igen-igen hosszúra kellene kinyújtani értekezésünket. Hallgassuk meg a hivő aristotelico — scholastica bölcseletet, mit talált az fel, mit bizonyított be az élet végczéljáról! Rövidség okáért a sok közöl csakis egy úton iparkodjunk ezen bölcseleti rendszer okoskodását követni. 2. §. A lény természete és czélja között fennforgó viszony. Az ember természete. Az értelem és akarat centripetalis törekvése. Minden lény czéljának, rendeltetésének tulajdon természetében kell gyökereznie, s abból mintegy kinőnie. Ez világos igazság. Természetellenes -czél — nagy absurdum! Az ember élete czéljának is tehát az emberi természetben kell megadva lenni. Következésképen a ki az ember természetét igazság szerint megismeri, a rendeltetésével, czéljával is tisztába fog jönni. M i már most az ember természete ? Az ember természetének helyes ismerete szükségképen föltételezi az emberi természet legfőbb külső létrehozó okának s legfőbb belső képességeinek ismeretét.*) Az aristotelico — scholastica bölcselet az emberi természetre vonatkozólag a jelzett két szempontból a következő elveket vallja, a melyeket eleddig semmi néven nevezendő tudomány sem volt képes megdönteni, — de nem is fog. Első elv: az ember végső sorban Isten alkotása a teremtés által; Isten a legfőbb külső létrehozó oka az ember természetének. Ezen elvet mi e helyütt nem fogjuk bebizonyítani. Elég legyen, *) Nem az a szándékunk most, hogy az emberi természetnek teljes meghatározását nyújtsuk, hanem csakis lényegének lényegét akarjuk körvona- lozni; t. i. azt a valamit az emberi természetben, a melyben culminál s a melynek minden más az emberi természetben alá van rendelve. S az elégséges arra, hogy egyfelől az emberi természetet helyesen fölfogjuk, másfelől az emberi természet s az emberi élet végső czéljával tisztába jöjjünk.
