Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1899
31 Á kir. érseki Konviktus kormányzóját, ki rendszerint csak az érseki főgymnásium igazgatója lehet, a herczegprimás nevezi ki, d e legfelsőbb helyre terjesztetik föl ezen kinevezés, királyi megerősítés végett. 10. Az elöljárói személyzet 7 tagból áll: ezek tevékenységi körét a kormányzó osztja ki. Ha pedig az intézet alapítván у о s növendékeihez fizető növendékek jelentékeny számmal j á r u 1 n á n a k, ú g у a kormányzó el ő t e r- jesztésére a Herczeg-Primás a tanártestületből nevez ki segítségül felügyelőket. 11. Megszabja az V. szakaszban, nem kevesebb mint 55 pontban a kormányzó és nevelő személyzet kötelességeit tüzetesen. 12. Az intézetben a szellemi és testi képzést а VI. és VIL. szakaszban 20 pontban tüzetesen Írja elő a „Szervezet“, melyek nagy részben be is tartatnak; kivéve két pont rendélkezését, melyek technical akadályok folytán be nem tarthatók ez idő szerint. T. i. a VI. szakasz 12. pontjában megkívánja a „Szervezet“: hogy „a vívásban, lovaglásban, az olasz és angol nyelvben, ha at. szülők kívánják, a növendékek külön dij mellett r észtvehessenek, gondoskodj ék az igazgatóság. “ Továbbá, hogy a tánczgyakorlati próba után derült farsangi estély tartassák, és hogy a növendékek számára május vagy június havában kéjkirándulás rendeztessék „midőn az összes növendékek az elöljárókkal együtt egész napra távoznak távolabbra, majálisra vagy junialisra“. . . 13. A VIII. szakasz intézkedik 28. pontban az intézet fegyelmi dolgaiban, a mely fegyelmi szabályok ma is egészen érvényben vannak. 14. Az intézetben alkalmazandó büntetések dolgában igy intézkedik a „Szervezet“ IX. szakasza: I. oly büntetések egyáltalában nem szabhatók, melyek az ifjú becsületérzetét megvesztegetnék, vagy nevét beszenynyeznék; azért, II. büntetést a kir. érseki Kon- viktusban, az elöljárók csak a ház kórmányzójának tudta, beleegyezése és meghagyásával szabhatnak, tekintettel lévén a növendék kora, személyisége és egyéb körülményeire és csak elismert, bebizonyított vétség miatt. III. A büntetések nemei: magánintés, nyilvános megrovás, mulatságokról való eltiltás, megsért ettnek magán vagy nyilvános meg к érlelése, némely kedvencz ételtől való