Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1899
29 A kért java-lat végre elkészült, fölterjesztetett és XII. szakaszban megííllapittatott; 1871-ben f’ebr. 5-én Simor János érsek által helyben hagyatott és elfogadtatott. Ezen űj szabályzat alapján áll és működik ma, a most már ismét kir. érseki Kon vi к tus. A tényleg életben és gyakorlatban levő ezen megerősített szabályzatból, kiemelve itt még néhány pontot, — ismertetésem végéhez juthatok. 1. Az első szakasz pontosan megjelöli az intézetnek immár tisztába hozott jövedelmi forrásait. A tőkésített alapítványokat () Fölsége legmagasabb akaratja szerint a magyar kormány kezeli; a kamatok pedig, valamint a pisetum megváltásából eredő 5250 frt, az egyetemi alap által fizetett 420 frt, a Ferdinand-féle alapítvány szerint kijáró 820 frt évi járadék közvetlenül ezen intézetnek szolgáltatnak ki. 2. A fölveendő növendékek száma alapítványra (egy-egy növendékre 400 frt. o. é. számítva) összesen: 34. A finöveldébe fölveendő ifjak megnevezési vagy bemutatási joga azok által és azon mód szerint gyakoroltatik, kik azzal eddigelé, az ösztöndíj adományozás gyakorlatában, minden egyes alapítványt illetőleg bírtak; csakhogy a megnevezendők, illetőleg fölveendők száma azon arányban fog csökkenni, melyben az évi eltartási 400 frtnyi díj a 150 és 120 írtban megállapított kézi ösztöndíj összeget meghaladja. Ezen arány szerint, az esztergomi érsekek megnevezési joggal fognak bírni a Pázmány alapítvány után 16 helyre, a Sze- lepcsényi-alap után 6 helyre, aSzéchenyi-alap u t á n 4 h e 1 у r e és az ezen alapítványok után még fönmaradó részlet összegek fejében a Muzslay családdal fölváltva 1 helyre és az Amadé családdal fölváltva szintén 1 helyre: összesen 26, fölváltás eseteiben 28 helyre; azonkívül gyakorolandják ezen jogot a Muzslay család az esztergomi érsekkel fölváltva I helyre; az Amadé család ugyanígy 1 helyre; Tarnóczy, Korompay és liácsay családok fölváltva 1 helyre, az esztergomi nagyprépost és a L a d i s- laides, Orbán és Hrabovszky családok fölváltva 1 helyre; úgy azonban, hogy üresedés esetén az esztergomi nagyprépost kétszer, a többi családok pedig e jogot egy-egy ízben gyakorolandják. A Ferdinand-féle alap után, a legfelsőbb adományozási jog ő Felségét illeti.