Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1892

4

daképe, mint a piros rózsa a szeretető. Szépen van ez összekapcsolva a sz. Imréről szóló egyházi énekben:

„Rábírtad a jegyest,

Hogy mit sugall a test,

Ne kövesse :

Mint rózsa s liliom,

Nem hervadó szirom Rajtuk ha diszeleg, —

Úgy éltetek.“

Vagy ki nem tudná, hogy a reményt; ennek tartósságát és állandóságát a levelek zöld szine fejezi ki legjobban, a mely nyugodt, elégedett hangulatot kelt a szemlélőben s a mint mondani szokás: a természet üde zöldje kibékiti az embert önmagával.

De ez a virágoknak csak átvitt értelemben, hasonlatképen való szerepeltetése a költészetben, — van bennük valami állandóbb, a költő lelkesedésére méltóbb és fenségesebb elem, a mit életük folyamán tüntetnek elé s ez a virágok igazi költészete. Ez pedig nem egyéb, mint az örök szépnek, a rendnek és czélszerüségnek feltűnése a virágok életében.

Mióta Anaxagoras a ezélszeriiség eszméjét, a teleologizmust megkezdte a görög bölcsészeiben, azóta minden időben voltak követői, a kik a világ eredetét úgy fogták fel, hogy egy felsőbb értelem adott az egésznek törvényt s ennek czélszerüsége nyilvánul a természet nagy munkájában: egyszerűbben az élettelenekben, bonyolultabban az élőkben. A hitnek ezen sejtelemszerüleg kifejezett tételét minden kornak bölcsészei megkisérlették igazolni és ezen igazolásra a tudományok haladása napról-napra több adatot szolgáltat.

Linné Károly, a tudományos növénytan megalapítója egyizben a mező virágait vizsgálgatta. Odajött egy ismerőse s kérdi tőle, mi különöst talál e közönséges növényeken? A nagy tudós végignézve emberén azt felelte neki: Látom az Isten nyomait, a mint erre keresztül ment! — Linné rendszere főképen a virágok részeire volt tekintettel, azoknak alapján alkotta meg az első tudományos osztályozást.

Vég) Ük tekintetbe a virágokat s meglátjuk, mennyi költőiség nyilvánul azoknak életében a rügytől kezdve a teljes kifejlettségig,