Nagysomkut-Erdőd Vidéke, 1906 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1906-05-26 / 4. szám
4. szám. NAGYSOMKUT-ERDŐD VIDÉKE Francia és Olaszországban több tartómén}’ kizárólag ebből él. . ., A selyem tenyésztéssel a földmivelő nép biztos keresethez jut, még pedig épen akkor, amidőn az ilyen mellékjövedelemre leginkább v rászorul. S a tenyésztése is igen egyszerű. Mindössze 4 - 5 heti könnyű munkát vesz igénybe. Olyat, minőt asszonyok, gyermekek/sőt még egészen öreg emberek is elvégezhetnek. Legfőbb kelléke az eperfa termelés, mivel ennek a levele adja a selyemhernyó egyedüli táplálékát. A szegzárdi országos selyemtenyésztési félügvelőség ingyen ad nemcsak selyemhernyó tojásokat, de már kikelt selyemhernyókat is. Ezenkívül ott, ahol szükséges, még külön oktatónőket is alkalmaz, kik a tenyésztés ideje alatt oktatják s ellenőrzik a tenyésztők munkáját. Előadásokat tart s ezek érthetőbbé tétele végett vetitett képeket mutat be. A kikelt hernyóknak elejénte összevagdalt,, később aztán egész eperfaleveleket kell adni. S ha már nem esznek (fejőket feltartják) jön a bekötés ideje. A skatulyákra száraz szalmasz álakat teszünk. A hernyók reámásznak s ott magúkét bekötik. Pár nap múlva- kész a' gubó. Tíz nap múlva már le is vehetjük. A keményebbeket magnak hagyjuk, a többieket pedig zsákba rakva deszkára- teszszük s kenyérsütés után a kemencébe dugjuk. Ha megizzadnak, kiveszszük, pokrócra terítjük s betakarjuk, hogv gőzüktől a benne levő hernyók megfulad- janák. A magnak hagyott gubókból 15 nap múlva pillangók bújnak ki, melyek azonnal párosodnak. Párosodás után a nőstényt külön teszszük — tojás végett. Egy nap múlva eldobjuk... Tojását száraz hűvös heh*en tartjuk. A gubókat pedig a beváltó állomásra küldjük, hol azonnal megveszik. A mi megyénkben is, ahol még csak a kezdet-kezdetén vagyunk, majd 150 család foglalkozik selyemhernyótenyésztéssel. Fény községben, Mérken, Mezőpet- riben, Vállajon 40—50 koronát keresett csak a múlt évben is egy-egy tenyésztő. 5 vájjon járásunk szegény népére nem férne-e reá ez a kis mellékjövedelem? Azt hiszem, nagyon is. . . . Hogy ez uj kereseti ág, mely egy fillér kiadásba sem, csak egy kis fáradságba kerül, járásunkban (s az erdődi járásban is!) gyökeret Verjen — a lakosság szegényebbjei közöl minél többen juthassanak a selyemtenyésztés révén e tisztességes mellékjövedelemhez — kérem a községek elöljáróit, karolják fel egy kicsit lelkesebben ezt az ügyet. Az országos selyemtenvésztési felügyelőség Szegszárdon mindenkinek, aki csak hozzá fordul ingyen ad eperfa-ma- got s két-három esztendős eperfacsemetét. ... Az idén már késő! Hanem jövőre. Akkor — forduljanak hozzá! Közterületeiket, közutaikat — utcáik széleit, ültessék be mind eperfával. Létesítsenek epreskerteket! S ápolják gondosan, hogy azok minél gyorsabban fejlődjenek s mentői előbb használhatókká váljanak S ha elég eperfánk lesz (mint a nagy Széchenyi is mondjaj a többi magától jön! A sztrájk. Az a hir járja be a lapokat, hogy Angliában egy nagy gyár, mely sok száz munkást foglalkoztatott, kénytelen volt beszüntetni az üzemet, sőt egválalán lemondani arról, hogy valaha még üzembe léphessen, mert a munkások oly követelésekkel állottak elő, melyeket csak fokozatosan növekedő károsodás mellett lehetett volna teljesíteni. Ez a hir gondolkodóba ejt. A bérharcok idejében mindenesetre uj dolog, hogy a munkabér tulmagassága az üzemfeutartás lehetőségét veszélyezteti. Csak ahhoz vagyunk szokva, hogy a gyáros épen csak versenyképességének épségben tartása céljából idegenkedik attól, hogy magasabb munkabéreket fizessen. Minthogy pedig az egy szakmabeli munkások rendesen együttesen vagy igen rövid időközökben egymás után állanak elő követeléseikkel, a gyárosnak nem kell attól tartani, hogy konkurrensei nem hasonló többlettel kénytelenek megterhelni üzemköltségeiket, s igy a munkásokkal folytatott tárgyalások erősen magukon’viselik a szélmalomharc nevetséges jellegét. A két fél - a gyáros és a munkások — mindketten győztesek maradtak. A vesztes fél csak a harmadik, (melynek a példaszó szerint nevetni kellene) a vevőközönség. Ez kénytelen megfizetni a veszekedők apró kedvteléseinek az árát, amennyiben csak a munkabérek felemelése következtében felemelt árakat kell fizetnie. A jelentett eset érdekessége tehát abban rejlik, hogy ezúttal a szinleg egymással szemr ben álló felek adták be derekukat. A közönség megtagadta a hadijáték elismerését, a gyáros elvesztette rendesen befolyó hasznát, a munkásoknak meg úgy beletörött a bicskájuk, hogy kenyér nélkül maradtak. De érdekes az eset azért is, mert élesen megvilágítja a munkáskérdés a külföldi és a hazai viszonyok szerinti különböző voltát. Felvetődik a kérdés, lehetséges-e, hogy nálunk annyit követeljen a munkás, hogy a gyáros kénytelen becsukni a boltját? A mi többnyire alacsony munkabérűnk;inellett vetemedhelnek-e arra a munkások, hogy szűkre szabott kenyerük veszélyeztetésével teljesíthetetlen követeléseket támaszszanak ? S amikor e kérdésekre a leghatározottabb nem mel kell felelnünk, lehetetlen észre nem venni a külföldön ipar által teremtett jóllétet s a mi -- ipari gyengeségünk okozta — nyomorúságos szegénységünket. Igaz, az angol munkások ebben az esetben túllőtték a célon. Túlbecsülték a gyáros, a vevőközönség türelmét. De az igények ilyetén tulfokozása megdönlhelleüül igazolja, hogy a munkások erősnetwgazdagnak tartják hazájuk vevőközönségét s ha ez egyszer eljárásuk nem is vezetett a kívánt eredményhez, ezzel szemben ezer és ezer eset lecáfolja a kivételes sikertelenséget. Meg vagyunk ugyan róla győződve, hogy hasonló esetek hazánkban a mostani munkásviszonyok mellett, nem fordulhatnak elő s teljesen feleslegesnek tartjuk némely lapnak azt a tanácsát, hogy munkásaink túlságos követelésekkel ne álljanak elő, mindazonáltal az értelmes munkások mindenkor helyesen cselekszenek, ha kényszerítő körülmények nélkül nem veszik fel a bérharcot. Mert — mint már mondtuk — a munkabértöbbletet voltaképen nem a gyáros, hanem a vevőközőnség fizeti meg, ennek az országnak a közönsége pedig még nem oly jómódú, hogy bár a legjogosabb köveléseket is egykönv- nyen kielégíthesse. A gyermekvédelemről. Befejező közlemény. A közcsend és á közrend őrei oly nyugodtan nézik, lesik, de az egyéni szabadság korlátozására (értsd a hűvöst) senki sem gondol. Végzi mindenki saját munkáját, az emberáradatban a hang elcsitul, észre alig veszszük, hej pedig olyan frappáns Jeleneteivel találkoznának az emberi mélységnek. Kivetkezve emberi mivoltából az ember, az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember, s öntelt kebellel szívja az élveladó, büz- hödt levegőt, tovább és tovább, mig a munkásból lesz koldus, az erősből egészségtelen, penészes, az épből csonka, az épszemüből vak, az épfüiüből siket, az emlékezőtehetségből állati ösztön. S az ily család sarja veleszületett rosszra- való hajlandóság, bűnös testi és romlott lelki tulajdonságok egész özönével jön fel az iskolába, hol a közös oktatás, nevelés súlyos feladatának élve, gyötrődünk, izzadunk érte, hogy azt, amit a család nem adott meg, azt adjuk meg mi, és amit adott, azt kérlelhetetlenül mossuk, irtsuk, hogy legyen majd a nagy emberi társadalomnak ne bűne, hanem erénye, ne szennye, hanem talán büszkesége, s ne legyen azzá, mi apja, szülője. S kérdem, mit érünk el vele? A felelet rá nagyon egyszerű, 99"/0-ával semmit az íráson, olvasáson és számvetésen kívül, a többivel valamit, mert azt senki sem tagadhatja el, hogy a Krisztus rossz gyümölcsfája valaha jó gyümölcsöt termett volna, hanem igenis, megkapta méltó jutalmát, hogy kivágatott. Szükséges is, hogy a fejsze ott legyen már a gyökéren, hiszen az egyik a világ piacára megy, és ott árulja magát, mit az Egyesült-Államok egyik lapjában megjelent apróhirdetés is bizonyít, Szökő évet élünk, várni nehéz, itt vagyok. Esz- tendeim száma 21. Szép, egészséges külsőm ajánl, jól nevelt, okos, nagy és szép szemek, hosszú fekete haj, tele élettel. Arra születtem, hogy egy férfit boldogítsak, kívánkozom saját tűzhely után. Tehát senkinek sem kellek?! Ez a pár sor mily megbotránkoztató! Hová fajult el az emberek szivéből a szemé- rém égj virága? Nincs benne semmi; hasonlatos az a kopár termőföldhöz, melyet megszánt, megművel az iskola, s az elhintett piciny magvakat átkos környezete még csirájában tépte ki, hogy ültesse helyébe a bűnnek, véteknek magját, hadd gyümölcsözzön gazdagon. íme, mennyiré sülyed egy nő, kinek szive gyomverte mező, elhagyta őrangyala és ő rohan a világ piacára, hogy eladhassa magát. »Tehát senkinek sem kellek ? igy árulja önönmagát. Ehhez a pár sorhoz nem kell kommentár, maga az irás beszél, hogy elhalt a szivéből minden, ami nővé teszi. Elveszítette a támpontot és ő rohan, rohan végzetébe. Az apróhirdetések olvasói azt felelnék rá : lehet igaz is, nem is, de meg azonfelül nem is sérti az erkölcsi felfogásokat, legkevésbbé pedig a társadalom abbeli meghatározásait. Ugy-e bizony mindennapos dolog, mindennap megtörténik, hogy halljuk az elégedetlenség szavát: »várni nehéz« és a kinálkozást: »itt vagyok!« Mondják meg uraim, hogy ily esetekben ki n. hibás, az iskola, vagy a Tóth-Béla, tanbetyárjai ? Talán az iskola a hibás, persze hogy’ az, igen az iskola. Hát uram Isten, nem eleget őrzi a tanító tanítványait, nem eleget munkál szépen, jón, nemes dolgokon egyaránt ? Mondják meg uraim, nem lerontják-e az iskola építményét a család, a környezet s a társadalom szükebb, vagy tágabb köre. A családból hiányzik az Istenfélelem, a tiszta erkölcsös élet, a szemérem egyaránt. A környezetnek sem sokkal jobb az erkölcsi felfogása; s vágyát, hajlamait nem jobb alapokra szokta építeni, hát még a társadalmi rend közfelfogása egészen más talán? Nem, ott sem, olt is* mindenki saját egyéni érdeke és érzése szerint használja fel az adott alkalmat, s ha nem sikerül könnyen elérni célját, akkor unos-unot- tan hajhászsza azoknak megvalósítását. A köznek ma kevés az érzéke, pedig bárki is csak annyit ér, és annyit is kell érnie, amennyit a nagy emberi társadalomnak használ az egyéni érdek kitöltésén belül. Több érzéke nincs. A szubjektív érdeknek szűk határok közé kell szorulnia, mert a nagy emberi társadalom egy rétege sem képes bizonyos cél keresztülvitelére- egymaga, hanem csak az egyedek közrehatása az az erő, mely össze kapcsol mindent és gátat előtte nem ismer s az erő lüktetése megérkezik mindén alkotó sejtjén, egyedén. Ha minden szerve teljesiti ,egy közös cél elérésére kötelességét, akkor az életműködés helyes és nyugodt, de egyetlen egy sejt szétbomlása megernyeszti a benne levő idegszálat és ezzel meglazul a kapocs jobban és jobban, mig a szembeötlő akadályok kikerüléséről gyorsan nem gondoskodunk. Ha a nagy emberi társadalom minden rétege közt egy eszmei cél az összekötő kapocs, s ha a vallás erős hivése az az égő szövétnek, mely bevilágítja a befutandó pálya ösvényét, vagy útját, akkor lehetetlennek kell gondolnunk azt az esetet, hogy szétbomoljon az emberi társaság kisebb, vagy nagyobb köre. Ha a nagy emberi társadalom minden rétege között a val__________________1906. Május 26. (3)
