Állami gimnázium, Nagykikinda, 1914
II. Adatok az intézet történetéhez
C) Segélyező és jutalmazó egyesület. A lefolyt tanév az egyesület működésének 19. esztendeje volt. A segélyezés és jutalmazás, mely az egyesület céljának és anyagi erejének megfelelt, a f. tanévben is éreztette jótékony hatását az intézet sok tanulójával. Bár az egyesület anyagi gyarapítására áldozni kívánó emberbarátok áldozatkészségét a folyó tanévben sem nélkülöztük, de az amúgy is súlyos időkre való tekintettel az eddigi szokásos alkalmakat, az ifjúsági estély rendezését, az ujéri üdvözletek megváltását, a beírási perselypénz gyűjtést, mint a kulturális célú adakozások módjait és alkalmait nem vettük igénybe. Az alapszabályok következő kivonata is csak azok részére kíván tájékoztatóul szolgálni, kik a jövőben mint új tagok kívánnak az egyesületbe belépni, hogy m egismervén az egyesületi célt és a belepés módját, tudják miként gyámolíthassák tanuló ifjainkat kulturális törekvéseikben. Az egyesület tagja lehet korra és nemre való tekintet nélkül minden személy. Az egyesület tagjai háromfélék: alapítók, rendesek és pártolók. Alapító tag azon személy vagy testület, ki egyszer s mindenkorra legalább 50 K, azaz ötven korona alapítványi összeget tesz le, vagy magát 5 azaz öt egymás után következő éven át 10—10 kor. lefizetésére kötelezi. Rendes tag az, ki kötelezi magát az egyesület pénztárába öt egymás után következő éven át évenkint 4 azaz négy koronát fizetni. Pártoló tag az, ki az egyesület pénztárába egy évre legalább 2 koronát fizet. Kiskorú személy csakis pártoló tag lehet. Minden tag tartozik az aláírt összeget november hó végéig lefizetni. A tagille'u/ijnyek a tanév szerint számíttatnak. Mindenki, ki az egyesület célját bárminemű segélyadománnyal előmozdítja, az egyesület jótevőjének tekintetik. Az új belépő tagokat szívesen fogadja az igazgatóság és az aláírási ív is ott tölthető ki.